Vesszőparipa…

207

Annak, aki figyelmesen végighallgatta azokat a hozzászólásokat, amelyek elhangzottak a szociáldemokraták által szervezett és az ALDE által támogatott bukaresti nagygyűlésen, volt, amit hallania. Mármint szófecsérlés tekintetében, mert az ott elhangzottak óhatatlanul is azt a közmondást juttatták eszünkbe, miszerint „sokat beszél, de keveset mond”. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy jobbára lekoppintották egymás szavait, egymás mondókáját némileg másként fűszerezve. Ez utóbbi pedig azt is jelentette, hogy a felszólalók között voltak olyanok is, akik politikai ellenfeleikről, egyes magasrangú tisztségviselőkről nem csupán bírálóan nyilatkoztak, hanem sértő, kemény vagdalkozásnak a tanújelét is adták, mi több állítólag bűncselekmények elkövetésével is úgymond megvádolták őket.
Furcsálandók és visszataszítóak az ilyen jellegű megnyilatkozások, főleg akkor, amikor az igazságszolgáltatási, s ráadásul az ügyészségi visszaélések megbélyegzésének a jegyében került sor erre a nagy belpolitikai eseményre. Igen, mert a szóban forgó témakörbe az is beletartozik, beletartozhat, hogy az arra nem hivatottak ne tetszelegjenek az ügyész, a közvádló szerepkörében!
Az elhangzott beszédeket ugyanakkor valósággal átitatta a demagógia, az olcsó populizmus, a manipulációs jellegű és hatáskeltő hangzatos „szójáték”, a tények elferdítését magukon hordozó, de adott hallgatói körben kedvező fogadtatásra találó „érvelés”, a mellébeszélés.
A vesszőparipa sem hiányzott: többen is ecsetelték, a „párhuzamos állam” jelentette tényleges veszélyt, azt hogy eddig is hány hazánkfia életét nehezítette meg és keserítette el ez a nem látható, de a kormánypártok által (de nem csupán) állítólag kitapintható „valami”, egy olyan képződmény, amelynek egyik-másik szereplőjét, illetve tényezőjét voltak, akik megpróbálták nevesíteni is. Egyes elemzők szerint adott érdekek mentén próbálták meg és próbálják meg egyes országokban (a mostani hazai történéseket megelőzően is egyes európai országokban) hatásos tömegkommunikációs technikák révén kirajzolni az ellenségképet, s azzal riogatni a nemzetet, az ország népét. A kitaláció – mármint a „párhuzamos államot” illetően – Erdogan török elnök nevéhez fűződik, aki nem is olyan régen a „párhuzamos állam” szintjén (illetve keblén) azonosította be a 2016-os államcsíny (egyesek szerint állítólagos államcsíny) elkövetőit. Ez a kitaláció pedig lehetővé tette számára is a valós és feltételezett politikai ellenfele üldözését és börtönbe záraztatását. Az ellenségkép azért is jó, ha van, mert van, akire hárítani mindazt, ami egy adott ország gazdasági-társadalmi, s nem utolsó sorban politikai életében hátrányosnak, kedvezőtlennek bizonyulhat, gondokat és súlyos problémákat okozhat például makrogazdasági szinten stb.
Álljunk meg itt annak a nagygyűlésnek az értékelésével, amelynek következményeit még korai lenne latolgatni. Az utórezgések viszont máris megnyilvánultak: vasárnap este Liviu Dragnea pártelnök az egyik kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjújában azt hangoztatta, hogy meri remélni: nem lesz olyan ügyész, aki vállalná azt a kockázatot, hogy helyet adjon ama bűnvádi feljelentésnek, amelyet ellene és Dăncilă kormányfő ellen nyújtott be a liberálisok elnöke, Ludovic Orban május 17-én. (Emlékeztetnénk: Ludovic Orban feljelentésében többek között a hazaárulás bűnténye elkövetésének a feltételezése szerepel.) Ugyanakkor fenyegető hangnemben üzent Johannis államelnöknek is (aki egyébként a nagygyűlésen felszólalók egyike-másika valósággal „kicsontozott”) azt hangoztatva, hogy bármit el fognak követni azért, hogy sor kerüljön minél hamarabb a DNA főügyésze, Laura Codruța Kövesi visszahívására, és amennyiben az államelnök késlekedni fog az Alkotmánybíróság vonatkozó döntésének a gyakorlatba ültetésével, akkor vele szembe is elmennek a „végsőkig”.
Egyébként az ügyészeknek címzett pártelnöki levél nem maradt visszhang nélkül: hétfőn a Legfelső Bírói Tanács (CSM) közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben többek között az áll, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján a CSM ügyészi részlege hivatalból eljárást kezdeményezett, azt igényelve az Igazságügyi Felügyelettől, hogy az elhangzott állításokra vonatkozóan folytasson le vizsgálatot a tekintetben, hogy az gyakorolhatott-e nyomást, befolyást az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségére.
Végezetül, de nem utolsó sorban a nagygyűlésen elhangzottak megpróbáltak visszanyúlni az időben, s felhánytorgatni a (közel)múltat, ugyancsak tömegmanipulációs szándékkal. Lehet ilyen-olyan gyökereket emlegetni (még szekus gyökereket is), de nem ott, ahol azok már régen kiszáradtak, illetve akkor, amikor 40-45 éves életkorú személyekről, tisztségviselőkről van szó. Úgyszintén nem szerencsés a Băsescu-korban keresni minden rossz és elítélendő „eredendőjét” olyan körülmények között, amikor 1990-től errefele kisebb-nagyobb megszakításokkal éveken át hatalmon volt a szociáldemokrata párt (egykor más néven és menetközben különböző színezetű partnerekkel), 2012-től errefele pedig háborítatlanul testesíti meg mind a törvényhozási hatalmat (méghozzá jelentős többséggel), mind pedig a végrehajtó hatalmat. (Mi több, az Alkotmánybíróság tagjainak többségét is bizonyos, illetve átvitt értelemben a magukénak tudhatják.)
Ilyen körülmények között pedig jogos a kérdés: hogyan is áll a szociáldemokrata párt az ideológiával, politikájának stratégiájával, s annak gyakorlatba ültetésével, például az utóbbi hat esztendő során?

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.