Veress Ádám, egy elfeledett csíki ’48-as forradalmár

114

Lapunk tegnapi számában Gecző János csíki negyvennyolcas forradalmárról írtunk, most írnoktársa, a csíkszeredai, csíksomlyói eseményekben bajtársa, Veress Ádám portréját rajzolja meg Pál-Antal Sándor akadémikus.

Csíksomlyó, Rohbock Lajos rajza alapján, 1856.

Az 1848-as események egyik csíki hírvivőjéről és a forradalom eszméinek terjesztőjéről, Veress Ádámról mindmáig keveset tudunk. Egyike volt azon marosvásárhelyi királyi táblai írnokoknak, akik Csíkban lángra lobbantották a forradalom szikráját. „1848-ban a tavaszi törvényszak – periódus – végén, Gecző János és Veress Ádám mvhelyi kir. táblai írnokok hazamentek Csíkba földieik közé – írja Jakab Elek egyik 1892-ben közölt írásában –, s magukkal vitték a pesti 12 pontot, a háromszínű kokárdát és az egész országot izgalomban tartó szabadsági eszméket.”
Veress 1826. január 7-én Kászonfeltízen született határőrcsalád sarjaként. A középiskola alsó osztályait a csíksomlyói gimnáziumban végezte, majd Kolozsváron folytatta. Ügyvédi pályára készült, ezért ugyanott jogi akadémiát végzett. Az ügyvédi vizsga elnyerése érdekében 1847–48-ban a marosvásárhelyi Királyi Táblán joggyakornokoskodott a csíkszeredai Gecző Jánossal együtt. Őket is itt érte a forradalom, amelynek híre 1848. március 22-én este érkezett Marosvásárhelyre. A Királyi Táblánál tevékenykedő magyar, román és szász joggyakornokok rövidesen a forradalmi eszmék zászlóvivőivé váltak. Az április elején bekövetkezett törvénykezési szünetben mindnyájan hazasiettek és az új eszmék terjesztőivé váltak egész Erdélyben.
Veressék 1848. április 4-én délben érkeztek Csíkszeredába, ahonnan aznap délután Csíksomlyóra mentek. A városban és Somlyón is széles körben terjesztették a tájékoztatásra vágyó lakosság soraiban a legújabb híreket. Beszámoltak az Európát átfogó változásokról, különösen a pesti eseményekről és annak Kolozsváron és Marosvásárhelyen való fogadtatásáról, és lelkes beszédekkel biztatták a helyieket a változások melletti fellépésre, mindenekelőtt a Magyarországgal való unió követelésére. Egyesülés-párti magatartásukat háromszínű kokárda viselésével és a háromszínű nemzeti zászló kitűzésére buzdító szavakkal is kinyilvánították.
A királyi táblai írnokok megjelenése és buzdító szavaik meglepő eredménnyel jártak, ami a látszólagos nyugalom és csend felbolydulásához és a korábbi állapotok megváltoztatásához vezettek. Csíksomlyón felkeresték a Ferenc-rendi zárdát, és rendkívül eredményes felvilágosító munkát végeztek a tanulók között. (Csíksomlyón több időt csak Veress Ádám töltött. Gecző visszatért Csíkszeredába a szülői házhoz, és másnap részt vett a városi közgyűlésen.) Még a zárda elöljáróját is meggyőzték, hogy a kokárdák viselését engedélyezze. Másnap reggel hét órakor, mialatt a papok misén voltak, a felbuzdult diákok a közelebb lévő útjelző táblákat, amelyek az osztrák császári kétfejű sasos címerek díszelegtek, leverték.
A diákcsíny azonban nem várt felbolydulást eredményezett. Az eseményt az ezredparancsnok nemcsak közcsendháborításnak, hanem egy rendkívül veszélyes, rendszerellenes mozgalom kezdetének tekintette, és elfojtására azonnali megtorló intézkedéseket foganatosított. Az egész székben mozgósította a katonaságot, és a Somlyón cirkáló félszázadnyi alakulat az ifjakat is üldözni kezdte. A katonákat sértegető Süket János nevű diákot elfogták és fogdába vetették. A katonaság viselkedése országos felháborodásba torkollott, amit a következő napokban a korabeli sajtó részletesen ismertetett.
Április 5-kén egy másik eset is felborzolta a kedélyeket Csíksomlyón. A helyi zárdában elszállásolt Veress Ádám délelőtt 10 órakor, még nem ismerve az útjelző táblákkal kapcsolatos incidenst, a kalapjába háromszínű kokárdát tűzve sétált az utcán, amikor járőrözők a kokárda miatt Kovács Ignác főhadnagy elé hurcolták. A főhadnagy megpróbálta megfélemlíteni őt, kivégzőosztagra jellemző műveleteket végeztetett katonáival és káromkodások között uszította ellene őket. De Veress magabiztos fellépése lehiggasztotta őket.
Egyébként Veressnek nem ez volt az első konfliktusa a határőrséggel, hiszen néhány hónappal korábban az ezred fogdáját is megjárta. Ő ugyanis 1847 őszén a szülői háznál tartózkodott Kászonfeltízen, amikor tudomására jutott, hogy a határőrség kezelése alatti (a később Csíki Magánjavak néven ismert revindicált havasokhoz tartozó) részen tilosban legeltető pásztorfiúkat elfogták és megbotozták. Ez az eljárás felháborította Veresst, és az őszi széki közgyűlésre benyújtott kérésében a botbüntetés megszüntetését követelte. Pontosabban, hogy a legelő marhákat őrző pásztorgyerekek ne a katonai, hanem a polgári hatóságok által vonassanak kereset alá. Mivel kérését a kászoni öt községi elöljáróval is aláíratta, amely elöljáróságok a katonai hatóság alárendeltségébe tartoztak, a katonai hatóság elleni lázításnak nyilvánította, letartóztatta és az ezred csíkszeredai börtönébe csukatta. Szabadon engedését 40 napi fogság után sikerült az Erdélyi Főkormányszéknek, a marosvásárhelyi Királyi Tábla közbenjárá-
sára, a Nagyszebenben székelő erélyi főhadvezérségnél elérnie. Marosvásárhelyen őt társai hősként fogadták, és ünnepelték.
A pesti események hírére a marosvásárhelyi ifjúság, főként a királyi táblánál gyakornokoskodó jogászok, de a kollégiumi diákok és a kézművesszakmát tanulók is nemcsak magukévá tették a változást hozó eszméket, hanem azok terjesztői lettek. A kezdetben bujtogató szándékú tevékenységnek tekintett mozgalmat a hatóságok aggodalommal figyelték, és a hangadókat főkormányzói utasításra figyeltették. Veressék Marosvásárhelyről történt eltávozásáról Szentiványi Dániel királyi táblai ülnök április 8-án ekként tájékoztatta az erdélyi kormányzót: „Excellentiádnak e folyó hó 5-én költ és 687. elnöki számokkal jegyzett, általam pedig mái napon tisztelt rendelése következésében alázatosan jelentem, hogy az mint itten az demonstrátiók megtörténtek, azonnal kászoni Veress Ádám és csíkszeredai Getző János nevezetű katona fiak hír mondani elsiettek, az többiek is mind készen állanak haza indulni, különben is ma törvény szünet lett.” Két nappal később a kormányzó személyesen utasította Balási József csíkszéki főkirálybírót Veressék nyomon követésére.
De figyelte tevékenységüket az ezredparancsnokság felsőbb utasítás nélkül is, hiszen a határőrség képezte a régi rendszer fennállását biztosító karhatalmat. Az április 5-én mozgósított egységek feladata is ezt a célt szolgálta. A Gyergyószentmiklósra összehívott másfél század ténykedésével kapcsolatosan Mikó Mihály gyergyószéki alkirálybíró április 7-én azt jelentette a főkirálybírónak, hogy „az egybegyűlt katonaság s bámulói csoportjába nem sokára köz szájon forga azon hír, miszerént a katonaság egybe gyűjtését a veszélybe forgó közcsend tette szükségessé, e veszélyt pedig eredményezteték onnan, mert mint mondák, Csíba táblai írnokok jelentek meg, kik előbb Szeredába, s majd Somlyón gyűléseket tartván, az mire a népet felhívják, nem kevesebb, mint a fegyver tettleges letétele, s ez ifjak ezen céllal itt is megjelennek szombaton, s az általok felizgatandó kedélyek lecsillapítása vala az ok a szokatlan egybe gyűlésnek.” Egy későbbi főkirálybírói jelentésből pedig azt is megtudtuk, hogy Veress Ádám volt az a királyi táblai írnok, aki Gyergyóba készült, méghozzá Andrási Antal gyergyóalfalvi plébánoshoz, aki anyai nagybátyja volt, és az elkövetkezendőkben jelentős szerepet játszott a rendszerváltás megvalósulása érdekében. „Veress Ádámnak szándéka volt Gyergyó Alfaluba tisztelendő Andrási Antal úrhoz, mint édes atyja leánytestvérétől született báttyához bémenni – jelenti a főkormányzónak Balási főkirálybíró május 10-én –, de e közben megtudván, hogy Gyergyó Szentmiklóson egy s fél század fegyveres legénység készen tartatik a képzelt izgatásbéli működést meggátlandók: itten Somlyón a tisztelendő ferenczi szerzeteseknél tartózkodott mind addig, míg a felháborodás megszűnt, s ekkor csakugyan bémenvén Gyergyó Alfaluba a nevezett lelkész úrhoz, ott időzött másfél hetet, azután kiutazott Marosvásárhely felé.”
Veress április 11-én Somlyóról egy felszólítást küldött a csíkszentmártoni községi bírónak, akihez azt egy Albert Mihály nevű írnokkollégájával akarta eljuttatni. De a levelet az ezredparancsnokság elfogatta, és másolatban Csíkszék Tiszti Hivatalához és a Királyi Tábla elnökéhez is eljuttatta. (Veress valószínűleg máshová is küldött hasonló tartalmú felszólításokat, de azok nem jutottak a katonai hatóság kezébe.) A levélben Schirnding ezredes különösen egy, a fennálló rendszer ellenes felbujtó jellegűnek talált mondatot kifogásolt, amellyel kapcsolatosan a polgári hatóságok állásfoglalását szorgalmazta. Mivel a korábbi akciója miatt általános határőrség-ellenes hangulat keletkezett és ingani kezdett a talaj a székely határőrségi intézmény alatt, az ezredes ekkor már nem vállalt nyílt fellépést Veress ellen, vagyis a tiszti szigort simuló eljárás váltotta fel. Az inkriminált mondat ekként hangzott: „Felsütvén a szabadság világa, már nincs sem úr, sem szolga, mindnyájan egyek vagyunk.” A Somlyón székelő főkirálybíró azonnal magához hívatta Veresst, és figyelmeztette őt a megbotránkoztató mondat veszélyes következményeire. Azt nehezményezte, hogy az ilyen kijelentésekre „a népurat, elöljárót, mind egynek tartván, az együgyűbbek könnyen engedetlenségre vetemülhetnének”. Vagyis a közigazgatási polgári főelöljáró Veress felhívását egy heves vérű ifjú szabadság iránti lelkesedésének tekintette, de bűnösnek nem. Az eseménynek egyéb következménye nem is lett. Hiszen az április 12–13-i széki közgyűlésen számfeletti széki táblabíróvá választották őt Geczővel együtt.
Ezután Veress Gyergyóalfaluba ment, ahol másfél hétig tartózkodott. Itt-tartózkodása alatt kifejtett tevékenységét nem ismerjük, de bizonyosan nem tétlenkedett ott. Andrási plébánosban nemcsak rokoni, hanem eszmei pártfogóra is talált. Innen Marosvásárhelyre vitt az útja, a joggyakornoki tevékenység folytatása, illetve befejezése végett. Arról, sajnos, nincs tudomásunk, hogy volt-e alkalma az ügyvédi vizsga letételére. Az viszont tény, hogy június közepén ismét Csíksomlyón tevékenykedik. A június 15–16-án tartott népgyűlésen a pesti népképviseleti országgyűlésre megválasztott követek mellé írnokká választották, és a két képviselővel – Mikó Mihállyal és Mihály Gergellyel – Pestre utazott.
Ezután keveset hallunk róla. Madár Imre csíkmegyei főjegyző 1891-ben írt visszaemlékező leveléből értesülünk arról, hogy részt vett az 1848 őszén alakult Kossuth-huszárezred szervezésében, és annak kötelékében harcolt a világosi fegyverletételig. További sorsáról is a főjegyzőtől értesülünk. „Veress a szabadságharc bevégződése után – írja – egy kis gazdaságnál, mint csűrbíró tengette életét, várva a jobb időkre, a mik rá nézve nem következtek be. Vándorbotot vett a kezébe, s Magyarországra ment, ott keresni menhelyet és önfenntartása eszközét. Szegénysége hivatalviselésre kényszerítette, s szolgált 1860-ig. 1861 elején tért vissza szülőföldjére megtörve testben-lélekben. Ekkor táblabíróvá választatott, s kis hatáskörében szorgalommal munkálkodott. Mikor az alkotmányos tisztség hivataláról lemondott, ő is követte; decemberben elgyöngülve, teljesen kimerülten vonult vissza az atyai házba, hol 1862 tavaszán, egy szép nap délestéjén barátait s magát azzal biztatva, hogy »holnap egészen föllábbad« – elhalt, családot nem alkotva.”
Szerény megemlékezésünket Jakab Eleknek róla írt rövid ismertetőjével zárjuk: „Ő Gál Sándor, Gecző és Horváth Ignác kortársa és elv-rokona volt. Viharos volt elébb ezeké is, de később szerencsétől kísért s fényes volt életpályájuk! Az a ragyogó felséges ideál, a haza ábrándos szeretete és jövő nagysága vezette mindeniket: társai sorsa elébb hírnév, börtön után koszorú és polgári tisztelet, az övé nyomor és ismeretlenség. Mert ő szegény s tán élni nem tudó volt. A szerencse kerülte őt, s ő azt birtokába kerítni képtelen. Legyenek e sorsok a késő elismerés gyászvirágaként elfeledett sírhalmára téve.”

Pál-Antal Sándor

A cikk a Hargita Népe március 16-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.