2021, január 27, szerda.
custom_html_banner1

Véndiákként fiatalosan

janossy_aliz_korbeMély sóhajjal nyugtázták, hogy egyik osztálytársuk, aki a tavalyi találkozón még velük egy asztalnál viccelődött az osztályfőnöki óra utáni közös ebéden, már nincs közöttük. Mondták: „ilyen az élet, mindannyian sorra kerülünk…” Attól is elkomorultak a tekintetek, amikor kiderült, az egyik szervező azért nincs együtt velük, mert súlyos betegen otthon fekszik, és szomorúan vették tudomásul azt is, hogy párja, az alig egy-két évvel idősebb iskolatárs sincs jól, de ő legalább „fennjáró”. Aztán valamelyikük táskájából régi fényképek kerültek elő, és azt adták kézről kézre olykor a szemüveget is odébb adva, és fejüket összedugva találgatták, mikor, milyen alkalomból készülhetett a még diákkori fénykép.
A későbbi képeket nézegetve büszkén állapították meg, milyen csinosak és szépek voltak mindannyian a tízéves találkozón, de biza még a húszévesen is.
És boldogan konstatálták, hogy milyen sokan vannak a 35 éves találkozó csoportképén. A negyvenévestől kezdődően már ritkulnak a sorok, és az örömet csupán az jelenti, ha egyik-másik öröklétbe távozott osztálytársról kiderül: még ott volt az 50 éves találkozón. Aztán arról zajlik a beszélgetés, ki, mikor, hány évesen ment nyugdíjba, illetve aktív korában hol, milyen beosztásban dolgozott, mert a hosszú évek alatt bizony az emlékezet is megkopott. A többség megmaradt a tanítói pályán és a nemzet napszámosaként végezte a pedagógusok közül is a legnehezebb munkát: betűvetésre oktatta az iskoláskorba cseperedett gyermekeket. Néhányan közülük a közigazgatásban kaptak munkát, mert abban az időben sok helyen szükség volt az írástudó emberekre. Így közelről végignézhették a kollektivizálást, majd a földek visszaszolgáltatását – meg is van a véleményük mindkét „akcióról”. De ezek is már távoli emlékek, mostanság sokkal inkább foglalkoztatja őket, hogy unokáik esküvőjén részt vehessenek és dédunokáknak mesélhessenek. Ők ugyanis még mindig nevelnek, tanítanak, hiszen ők erre esküdtek fel, amikor hatvan évvel ezelőtt elhagyták a csíkszeredai tanítóképző padjait.

Jánossy Alíz

Előző cikkSzent Iván éj
Következő cikkSzerb győzelem

Kapcsolódó cikkek:

14,356RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb