Véletlenszerűen bukkantam rá…

53

1980-ban még a csíki múzeum munkatársaként jártam a falvakat. Gyűjtöttük a „régiségeket”, a népélet hajdani tárgyait, amelyek aztán a múzeum tárlóiba kerültek, természetesen konzerválásuk után. Szerencsésebb esetben jó párat kiállításokon is láthattak az érdeklődők. Annak függvényében természetesen, hogy milyen tematikájú volt a kiállítás.
Még emlékeimben él az a gyönyörű nyári napsütéses délután, amikor Csíkszentsimonból (idáig hozott az autóbusz) Csatószegen át az apostolok lován megérkeztem Csíkverebesre. Az évszámra nem emlékszem pontosan, de naplójegyzeteim alapján 1979-re saccolom e terepkiszállás idejét. Mert a következő évben (1980. február 6-án) a Hargita napilap közkedvelt Népművészet, népköltészet című sorozatában jelent meg az általam e kicsi faluban felgyűjtött anyag azzal az indoklással, hogy annak egyik balladája igen érdekes lelemény. Még mielőtt szólnék róla, hadd említsem meg, hogy én főleg a tárgyi néprajz terén próbáltam hasznossá tenni magam, nem csupán konzervátorként, de gyűjtőként is. Évekkel később, már újságíróként kéréssel fordultam a múzeum igazgatóságához, azt kértem, hivatalosan közölje velem, hogy ottlétem éveiben hány tárggyal gyarapítottam a múzeumot. Íme a válasz: „F. H. 7-én beadott kérésére néprajzos kolléganőnk átnézte a leltárkönyveket. Az 1975–l981 közötti adatfelvétel módja alapján tisztázható, hogy Ön 761 tárgy gyűjtésében, vásárlásában vállalt közvetlen szerepet, de egész múzeumi munkássága ismeretében feltételezhető, hogy ennél több, megközelítőleg 1000 tárgy beszerzésében volt része” (pecsét, kelt 2003. április 25-én, aláírás Szabó András igazgató). Kellett nekem ez a papír, mert egy volt kolléga (neve nem lényeges) kétségbe vonta ebbéli tevékenységemet. Így próbáltam viszontválaszolni a kollégámnak, s egyébként sem ártott bár magam számára is számvetést készíteni, ugyanis múzeumos koromban nem végeztem ilyen számítást.
Vissza Csíkverebesre: a kiszállás célja az volt, hogy felkeresem a kicsi falu híres kovácsmesterét, akitől a vasverés ritmikájához gyűjtöttem adatokat. Az idős mester hívta fel a figyelmemet egyik falustársára, akivel érdemes szót váltani, mert olyan régi énekeket tud, amelyeket jó lenne meghallgatni. Az akkor 65 éves Ambrus Béla olyan balladaszerű szöveget adott elő, amit akkor érdemesnek találtam feljegyezni. Jó darabig nem foglalkoztam vele. S egyszer aztán említést tettem róla néhai volt kollégámnak és barátomnak, dr. Demény István Pálnak. Tőle tudtam meg, hogy egy ritka balladatípusnak találtam meg egy olyan változatát, amelyikről alig tudtunk valamit. A gazdag asszony anyja típusról van szó, melyet érdemes lenne közölni. Így jelent meg a Hargita napilap népművészeti sorozatában… Akkor azt írtam az oldal felvezető szövegében, hogy: „Még elevenen él, igaz, már csak néhány idős ember emlékezetében, a török időknek az a motívuma, amikor török vagy tatár rabságra hurcolták a falubelieket. Nem nehéz erre magyarázatot találni, hiszen a kevesebb lélekszámú falvak többet szenvedtek e hadaktól, melyek ezeken a területeken csekély ellenállásba ütköztek.”
És itt jön be főszereplőnek az a könyv, amelyik l989-ben jelent meg. Az Édesanyám sok szép szava című balladagyűjteményről van szó, melyet Albert Ernő tanár, néprajzos, gyűjtő hozott fedél alá egy kötetben, amelyet a szakma nem kisebb tekintélye, mint Faragó József lektorált. A könyvben felsorolt balladatípusok között a Csíkverebesen fellelt, A törökké vált leány balladája címűt mint A gazdagasszony anyja balladatípus 11. változatát azóta az én nevemmel jegyzik a balladairodalomban. Erre fölöttébb büszke vagyok…
Tudniillik Kodály Zoltán 1910-ben gyergyói gyűjtőútja során számos székely balladát feljegyzett, köztük egy ilyen típusút is. Jóval később, az 1950-es években Albert tanár úr, a nagy előd nyomdokain járva gyűjtött e vidéken. Így bukkant rá Gyergyóditróban Ádám Joákimnéra, Jula nénire, akitől népdalaink, balladavilágunk immár klasszikusnak számító értékeit jegyezte le. Jula néni egész repertoárját magnószalagra vette, s ennek részét képezi a szóban forgó balladatípus ditrói változata is. A felgyűjtött anyagot az Édesanyám sok szép szava című könyvben adta közre, amely a Kriterion Kiadónál jelent meg, s amely dallammutatót is tartalmaz, Demény Piroska jóvoltából. Ebben a könyvben olvasható a szóban forgó balladatípussal kapcsolatban, hogy „Amíg egy-egy klasszikus balladánknak kötetekre menő irodalma van, addig a Gazdag asszony anyja típusról alig tudunk valamit. Rokonságáról csupán annyit sikerült kideríteni, hogy egyes motívumai a szomszédos népek költészetében is ismertek”.
A jó szerencse hozott össze harmincnyolc évvel ezelőtt a csíkverebesi Ambrus Bélával, akitől ezt a gyöngyszemet feljegyezhettem, s őrzöm irataim között, s Albert Ernő könyvét úgyszintén.

Kristó Tibor

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.