Véget ért a hatodik Széki Vágta

Napvágta ragyogó napfényben

789

Peches évadon van túl a Széki Vágta, de a zárófutam szépre, tartalmasra sikeredett. Hétvégén Udvarhelyszék egyik legcsodásabb „szabadtéri díszletével” a háttérben, a homoródszentpáli halastavak fölötti magaslaton végre ragyogó napsütésben mérhették össze tudásukat a virtuskodó székely lovasok. Látványos lovas produkciót is figyelemmel kísérhetett a közönség: bemutatták a Napvágtát.

Napvágta a székely tájban. A lovas hagyományok jegyében

A csapadékos, viharos nyár majdnem teljesen meghiúsította az idei versenyprogramot, a meghirdetett 5 futamból eddig csak egyet, a bögözit sikerült normális körülmények között megrendezni, július végén. Elmaradt a farkaslaki, a borzonti és a székelyudvarhelyi előfutam – közölte Kovács Nemes László versenyigazgató. Mivel emiatt az egész versenyszabályzatot módosítani kellett, a hétvégi esemény nem is minősült döntőnek.
A parasztvágtaként is ismert lovas verseny és mustra idei utolsó eseményére az Oklánd és Homoródkarácsonyfalva fölötti tetőn végre szép időben készülhettek a szervezők, és a rendezvény idején is kitartott a meleg. Szombaton több százan tekintették meg a gyorsasági versenyt és a lószépségversenyt, tegnap is sokan kilátogattak a székely lovas ünnepre.

Vágta és dallam
Vasárnap 13.30 körül látványos lovas produkcióval, a Napvágtával kezdődött a program: bő félórás, ősi magyar dallamokból építkező zenei alapra „koreografált” mágikus lovas táncnak lehettünk szemtanúi, amely a magyarság–székelység valamikori lovas múltjába röpítette vissza a nézőket. Izgalmas, óriási fegyelmezettséget igénylő mozzanatok, már-már kaszkadőri ügyességet kérő mutatványok követték egymást, a színvonalat, a művészi élményt Tóth János operaénekesnek, a Magyar Állami Operaház magánénekesének, a Széki Vágta lelkes támogatójának lóhátról, lovaglás közben előadott dalai mélyítették el. A Napvágta születéséről Kovács Nemes László, a Széki Vágta megálmodója, versenyigazgatója azt mondta, szükségesnek látták a magasabb színvonalú, értéket hordozó produkció megalkotását, ami a versenyeken kívül is lelkesíti a fiatalokat, sikerélményt nyújt nekik, és húzóerő lehet az érdeklődők számára is.
– A Széki Vágta hatéves történetének talán egyik legszebb mozzanata volt a Napvágta bemutatása. Ezzel a vidéki székely fiatalok több hónapos munkája érett be. Szeptembertől februárig zajlott a lovak és lovasok technikai felkészítése, márciustól kezdtünk tulajdonképpen a Napvágta kidolgozásával foglalkozni – mondta Kovács Nemes László.

A hagyományok jegyében
A világ egyik legszebb dolga a hagyományőrzés, de ez ma már kevés, ma már hagyományt kell teremteni. Ezt a versenyigazgató mondta a Napvágta után, amikor rövid köszöntőbeszédekkel felvezették az ügyességi versenyt. Házigazdaként, azaz a csodálatos helyszín tulajdonosaként Orbán Csaba elnök beszélt a homoródkarácsonyfalvi közbirtokosság nevében, majd a két szomszédos község, Oklánd és Homoródszentmárton polgármesterei, Cseke Miklós és Jakab Attila kívántak sok sikert a lovasoknak.
A megszokottnál kevesebb lovas versenyzett, 20-an álltak rajtvonalhoz. Talán ez is a zűrösebb szezon következménye, hiszen mire megjött az igazi nyár, lovasnak, állatnak a földeken volt dolga, nem maradt idő a felkészülésre – vélekedtek a szervezők. Egyetlen homoródszentpáli család adta a mezőny legifjabb és legidősebb résztvevőjét az 5 éves Szabó Zalán és nagyapja, a 60 éves id. Szabó Ferenc személyében. Rajtuk kívül Szenterzsébetről, Bor­zontról, Gyergyócsomafalváról, Gyer­gyó­al­faluból, Farkaslakáról, Ok­lánd­ról, Kányádból, Bögözből, Agyag­falváról, Bétából, Homo­ród­szentmártonból érkeztek a lovasok, köztük 3 kiskorú személy és összesen 5 lány.
A pályán 20 akadály várt a lovasokra: többféle ugrató, egy dobogó, a láncos kapu, a léces kapu, a karám által „feladott” akadályokat kellett megoldaniuk, de a vizeskancsó átvitele, a kardozás, szlalomozás is kihívás elé állította a versenyzőket, embert, állatot egyaránt. Végül a 6. Széki Vágta lovas találkozón és seregszemlén tegnap 18.00 óra után hirdettek eredményt. A gyorsasági verseny sportlovas kategóriájában a homoródszentpáli Hegyi Csaba győzedelmeskedett, a parasztló kategóriában pedig Kelemen Előd Oklándról. A lovak szépségversenyén a bétai Kádár Kriszta Vándor nevű hátasa lett az első helyezett. Az ügyességi versenyen, kiskorú kategóriában a szenterzsébeti Szakács Bence ért el első helyezést, a felnőttek közül a Széki Vágta egyik nagy favoritja, a kányádi Katona Norbert bizonyult a legjobbnak. A nyertesek kupát és pénzjutalmat vihettek haza.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.