Vécékulcs

214

Riadalom támadt a minap a szerkesztőségben: eltűnt a női mosdó kulcsa. A férfiakét pedig belülről nem lehet zárni, így hirtelen lett egy intimitásra fittyet hányó uniszex vécénk. „Házon belül” valahogy megoldjuk ezt a kardinális problémát, de a nagyobb gond szerintem az, hogy egyáltalán zárni kell.
Korábbi munkahelyemen, a kolozsvári Szabadság napilap szerkesztőségében a „Könyves Kálmán néni” „művésznéven” emlegetett valakicsodának köszönhetően én ezt már megtanulhattam. Tudniillik Könyves Kálmán néni visszajáró vendége volt a szerkesztőségünknek. No nem azért, hogy havonta megújítsa az előfizetését, hanem hogy hetente egyszer-kétszer az egy szál vécénkben elvégezze kis- és nagydolgát. Önmagában még efölött is szemet lehetett volna hunyni, csakhogy távozása után a vécécsésze körbe-karikába „nagydolgos” maradt, a padló pedig faltól falig „kisdolgos”. Így aztán zárni kezdtük az illemhelyet, még mielőtt mások is felfedezték volna.
(Ennek egyik sajnálatos szövődménye, hogy egy alkalommal a városközpontban lévő szerkesztőségből hazaérve a Kőváry-telepre – „újabb” nevén a Gruiára –, a vécékulccsal próbáltam kinyitni a bejárati ajtót. A vérnyomásom rögtön felment, én magam pedig le, vissza a dombról a központba, mert délutános kollégáimat rettentően megrövidítettem a méltóságteljes megkönnyebbüléshez való jogukban. Tökéletesen átérzem tehát, hogy mi járhat a kulcsot zsebre vágó kollegina fejében, szívében.)
Ennek a problematikának teljesen ellentétes megközelítésével szembesültem az észak-angliai Newcastle egyik képzőművészeti galériájában: a bejárat mellett jól olvasható szöveg állt, és azt üzente az utca emberének, hogy nyugodtan térjenek be a galériába akár egy térítésmentes vécézés kedvéért is. Kérésük cserébe annyi volt, hogy jelöljék meg a Facebookon, hogy ők az adott galériában jártak. És mielőtt még valaki legyintene, hogy biztos valami kattintásvadász faluvégi kocsmáról van szó, hát nem: saját gyűjteményükben Gauguin-művek sorakoznak, és amikor mi jártunk ott, Picassóhoz, van Gogh-hoz is volt szerencsénk. Na meg persze pisiltünk is.
Nem rossz marketingfogás. A közvécé­hiányban szenvedő Csíkszeredában talán még kereslet is volna rá. Csak azt nem tudom – de ha legközelebb Newcastle-ban járok, megérdeklődöm –, hogy Könyves Kálmán nénit és bandáját milyen módon lehet kiszűrni?

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek