szerda, november 25, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Városnapi sportrendezvények

A Csíkszeredai Városnapok keretében több sportesemény is zajlik a megyeszékhelyen.
A hagyományos Városnapi Amatőr Úszóversenyt ma délután 16 és 18 óra között tartják a Csíki Csobbanóban. Előzetesen nyolc korcsoportban nem kevesebb mint hatvan kategóriába neveztek az eseményre.
Hagyományteremtő céllal, civil kezdeményezésre vált a városnapok programjának részévé a streetball-bajnokság. A városban több baráti társaság űzi rendszeresen ezt a sportágat, így elérkezettnek látszott az idő, hogy egymással is megmérkőzzenek. Ugyanakkor e bajnokság nem titkolt célja az is, hogy minél többen megismerhessék – optimális esetben megszeressék és műveljék is – e mozgásformát. A szervezők holnap a Nagy István Művészeti Középiskola sportpályáján 9 órától várják a 3 + 1 fős csapatok jelentkezését. A fair play szellemében zajló mérkőzések 11 dobott pontig vagy 10 percig tartanak, az időt folyamatosan futó órával mérik.
Nem maradhat el a lábtenisztorna sem, amelyre ezúttal is sor kerül a József Attila Általános Iskola sportpályáján. A torna holnap reggel 9 órától kezdődik és arra Ilyés Róbertnél a 0748–115112-es telefonszámon lehet jelentkezni, illetve a helyszínen a verseny kezdése előtt.
Nagykorúsítás előtt áll a Tusnád Ásványvíz Székely Maraton, amely a 18. kiadásához érkezett. A térség egyetlen maratonját még 2002-ben hívták életre, amikor a Székelyudvarhely – Csíkszereda távolságot kellett leszaladja a mezőny, egyénileg vagy váltóban. 2005 óta viszont a Csíkszeredai Városnapok részévé vált és az irány is változott, hiszen azóta a Csíkszereda – Tusnád – Csíkszereda távot kell megtegyék a sportolók. A vasárnap 9 órától kezdődő versenyre 8.45 óráig lehet nevezni akár a helyszínen is, az online adta lehetőség mellett.

 

Kapcsolódó cikkek:

14,234RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb