Váratlan kitüntetés

Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar

116

Rangos elismerésben részesült szombaton a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és Sándor Árpád karnagy. Az idei csíkszeredai újévi hangverseny keretében Csikota József, a Koncert-fúvószenekarok Világszövetsége (WASBE) kelet-európai szekciójának elnöke szólalt fel, és méltatta a zenekar munkásságát, majd kitüntetéseket adott át.

Koncert közben a fiatalok. Figyelnek és felfigyelnek rájuk Fotó: László F. Csaba

Csíkszereda közönségét idén is elkápráztatta a tízéves Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar újévi koncertje. Múlt heti, Sándor Árpád karnaggyal készített interjúnkban megemlékeztünk az eltelt évtizedről, de mint szombaton kiderült: a szakma krémje is felfigyelt a tevékenységükre.
„A Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar Hargita megye jó hírét viszi szerte Európában. Vezetőjük, Sándor Árpád pedig nemcsak hozzáad Erdély kulturális életéhez, de meg is akarja osztani mindezt a nagyvilággal. Nagy öröm számomra, hogy átadhatom ezeket a kitüntetéseket” – fogalmazott Csikota József, aki a karnagynak és a tagjainak is átnyújtotta a WASBE elismeréseit.
Sándor Árpád zenekarvezető lapunknak elmondta: munkájuk elismerésének tartják a díjakat, amelyeket főként azért érdemeltek ki, mert immár tagjai lettek a Koncert-fúvószenekarok Világszövetségének.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.