Vannak-e tartalékaink?

401

Nem a kamrában. Nem a pénztárcánkban. Nem a bankban. Hanem az agyakban. Ami az elmúlt napokban történt legmagasabb szinteken, az példátlan és – úgy hisszük – előzmény nélküli abban az államszövetségben, amelyben élünk. Könnyen visszakereshető az írott és az elektronikus sajtó archívumaiban, hogy államunk mostani elnöke, még azokban az időkben, amikor Nagyszeben polgármestereként, kilépvén a Romániai Németek Demokrata Fórum soraiból, amely már korábban is együttműködött a nemzeti liberálisokkal, alelnöke, majd elnöke lett a PNL-nek (pénélé), amely funkcióban vállalta az államfőjelöltséget, milyen szépen megmondta, hogy ő bizony nem. Mit nem? Nem fog úgy viselkedni, mint a szélsőjobboldal képviselői szoktak, és nem, még véletlenül sem fogja egymásnak ugrasztani a nemzetiségeket. Mondta, hogy ő nem olyan. Épp az ellenkezőjét állította, mint mostanság, s ennek (is) volt köszönhető, hogy a kisebbik rossz megtestesítőjeként sok székelyföldi és erdélyi magyar szavazatát vihette. Vette is. Mivel elég visszafogottan viselkedett az első mandátuma idején, másodszor már csak lelkiismereti alapon jutott számára néhány kisebbségi magyar százalék. De akkor is jutott.
A gyanú beigazolódott. Nem kívánt, nem tudott a mi elnökünk (is) lenni. Csakhogy a járvány bugyraiban, amikor tisztában volt azzal, hogy nem lehetünk képesek arra, hogy látványosan tiltakozzunk, kvázi a betegágyunkon feküdtünk, mindenféle csövek, drének, katéterek lógnak ki belőlünk, odajött hozzánk és az arcunkba lihegte – nyíltan, álarc nélkül –, hogy nem vagyunk, s nem is lehetünk „jó románok”. Nekünk mondta, de a hagymázas szavak a többséghez is eljutottak. Erre fel egyeseknek – választott képviselőknek és szenátoroknak – még ahhoz is volt bátorságuk, hogy azonnal alkotmányellenességről habozzon a szájuk, és meglebegtették az erdélyi magyarok pártjainak törvényen kívülre való helyezését. A rosszul összetákolt alkotmány betűje szellemében képesek lennének minket, mint ilyent/ mint olyant egyszerűen betiltani.
Majdhogynem ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy alkotmányellenesek voltak a büntetések, a túlzott mértékű, akár több ezer lejes bírságok, amelyekkel a kijárási tilalom, a járványügyi előírások megsértőit sújtották heteken át. Vége-hossza nem volt a számsoroknak, amelyek megyei bontásban – párhuzamosan a koronavírussal fertőzöttek, a megbetegedettek, a gyógyultak és az elhunytak számának közlésével – hozták, hogy ennyi meg annyi, sok-sok milliós bírságokkal kívánják betömködni az egészségügy repedéseit. Mintha azért lennének a rendvédelmi erők, hogy erőszakszervezetek módjára hajtsák be a pénzt. Közhírré tették, hogy mégsem kell azokat a büntetéseket kifizetni, s a behajtott összegek is részben vagy egészen visszaigényelhetők. Talán azért, mert a kiemelt javadalmazással és nyugdíjjal rendelkezők pénztárcáihoz szabták őket. Az átlagos nyugdíj nálunk 1227 lej körül mozog – a termelésben vagy hasznos szolgáltatásban eltöltött negyven év munkaviszony után –, viszont egy főfoglár, aki anno még politikai foglyok őrzésében és kínzásában is jeleskedett, bruttó 73 890 lejből nyomorog, ami a levonások után is simán ötvenszerese a „sima” nyugellátás összegének. Egyébként ennél nagyobb bevétel is összekalapálható a nyugdíj mellé, ha továbbszolgál az ipse. Mondjuk a törvényhozásban dolgozik választott tisztviselőként. Nyilvánvaló volt, hogy azt a törvényt is alkotmányellenesnek nyilvánították, amely megnyirbálta volna a különleges nyugdíjakat. Az állami szektor messze lekörözi a privát szférát, hiszen ott valóban meg kell termelni a pénzt, s a valós profitból oszthatók a fizetések, nem az állam által beszedett adókból és illetékekből.
A romániai alaptörvény olyan, mintha holmi gumiparagrafusok lennének benne, és szabadon értelmezhető, mint akkor, ha szövegértést bizonyítandó, a diák egy kisesszében nyomatja a sódert. Amikor nem rólunk van szó, ha a beavatottak előnyeiről, akkor fakultatív. Az államelnök szépen megmondta, hogy kellett a büntetésekkel dobálózni, mert így alaposan ráijeszthettek az állampolgárokra.
Alig jut energia arra, hogy valahogyan befejezzék, azaz véget vessenek ennek a tanévnek. A következő terve pedig a nagyon távoli és ködös jövőben körvonalazódik. Vajon mi lesz a gyermekekkel? Mi lesz a fiatalokkal? Mi lesz azzal a 3-4-5 millió kiáramlott vendégmunkással, aki jön-megy, azért vállalja a rabszolgasorsot, hogy idehaza tudja megvenni a spárgát? Vajon miféle ország ez, teljes jogú európai uniós tagsággal, ha a polgárai valódi válságövezetekből menekült hontalanokkal vállvetve keresik a betevőre valót Schengenen belül? Trianon századik évére Románia elveszítette aktív népességének egyharmadát. A tényleges veszteség viszont kétharmad, mert a szürkeállomány is elszivárog. És jut energia arra is, hogy megnézzék és megugassák (a rossz) Orbán (azaz Viktor) történelmi földgömbjét a Burebista késői vérei. Így nem szembeötlő a szakértelem hiánya. Nem bírnak a karanténban a magról kelt szociális elemmel. Velünk viszont annál jobban.
Nagyon vékony a higgadt és művelt román értelmiségi, amely képes kiállni és velünk kiáltani. A csinovnyik és az érintett élősködő hallgat ugyan, de beáll mindjárt a söpredék kórusába. Nagyon mélyre zuhantunk. Nehéz lesz innen felegyenesedni. Annyi tartalékra azonban mindenképp szükségünk lesz az élethez. Ez a feladat. Túlélni.

Simó Márton

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.