Változatos névválasztás

Közel ugyanannyi lány, mint fiú

199

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala rendelkezésünkre bo­csátotta a 2018-ban született gyermekek névsorát. Összegeztük a megyeszékhelyre vonatkozó adatokat, így kiderült: novemberig összesen 309 gyermek jött világra, a decemberi csonka adatok szerint 13 újszülött látta meg a napvilágot. A lányok és a fiúk fej fej mellett haladtak az elmúlt évben, hiszen 157 kislány és 152 kisfiú született az elmúlt hónapok során.

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala rendelkezésünkre bocsátotta az anyakönyvi hivataltól kapott kimutatásait. Az adatokat összegeztük, így kiderült: az elmúlt évben novemberig összesen 309 gyermek jött világra a megyeszékhelyen, decemberben pedig – a még nem teljes számok alapján – 13 újszülöttel nőtt a lakosság száma.
Érdekesség az, hogy a nemek aránya majdhogynem megegyezik: 157 kislány és 152 kisfiú született az elmúlt hónapok során.
A szülők idén is változatos névsorral álltak az anyakönyvvezetők elé. Az adatok szerint tavaly a legnépszerűbb fiúnévnek a Dávid (nyolcanan kapták ezt a nevet) és a Balázs (8) bizonyult, de a Krisztián (6) is többször megjelent. Meglepő talán az, hogy a korábban divatos nevek is visszatértek a tavaly, hiszen az István (5) és a László (6) nevet is többször választották a szülők.
A nem túl hagyományos nevek sem maradtak el: egy-egy fiú kapta az Örkény, Balambér, Zágon és Dusán nevet, kettőnek pedig az Alehandro nevet adták.
A lánynevek esetében a legnépszerűbb a Nóra (6), de az Eszter (4), a Vivien (4) és a Boglárka (4) is kedvelt volt. A hagyományos nevek közül a Mária (2) és Erzsébet (1) tért vissza az elmúlt évben. A nem túl szokványos nevek között megjelent a Mása (1), a Zsolna (1), a Ruth (1) és a Róza (1).
A legtöbben januárban, és júniusban születtek (35), a legkevesebben februárban (18), és a nem teljes adatok szerint decemberben (13).

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek