Választás után

14

Lejárt a kampány, lejárt a helyhatósági választás. Felszusszanhat az újságíró is egy kicsit, körbetekinthet maga körül és jóérzéssel nyugtázhatja – amit eddig is jól tudott –, hogy van élet a politikán, választásokon túl is. Hátradőlhet az egyszerű polgár is, megtette vagy nem a kötelességét, azaz élt vagy nem élt a demokrácia nyújtotta jogával, de immár a kocka el van vetve, várhatjuk az ígéretek beváltását. Hogy mit csinálnak a választottjaink, felszusszannak, hátradőlnek vagy fejest ugranak a munkába? Ezt még nem tudhatjuk, de szerintem cseppet sem árt, ha pihennek egy kicsit, helyreteszik magukban és maguk körül a dolgaikat, mert ugyebár a pszichológia azt mondja, hogy ha rendben vagy önmagaddal, kapcsolataiddal, akkor tudsz igazán jól teljesíteni egyéb feladataidban is. Ellenkező esetben a felgyülemlett feszültségek, a frusztrációk, az indulatok, a bizonyítási és megfelelési kényszer vezet. És ettől mentsen meg az ég, minket, választókat.

Visszatekintve a kampányra, az első dolog, ami eszembe jut, hogy mekkora választási játszótérré vált itt mifelénk is a közösségi média. Tisztségre pályázó honfitársaink többsége elhitte magáról (vagy elhitették velük), hogy minél több videót, élő bejelentkezést, bejegyzést oszt meg, annál nagyobb lesz a sikere. Avattak, szekereztek, sétáltak a parkban, vagy ültek az irodájukban, otthon, a nappali sarkában, vagy kimentek a zöldbe, a város és falu központjába, és csak mondták, mondták a magukét. Mennyi világmegváltó ötlet! És mennyit dicsérték egymást! Szeptemberben kiderült, hogy mindenki közülük a legjobb ember, tehetséges, felelősségteljes, istenfélő és kész az áldozatos munkára. De komolyan, erre tényleg szükség volt? Nekem, választópolgárnak (és nőnek, aki alig néhány évtizede pecsételhet), bőven elég, ha valaki hiteles a szakmájában és tisztségében, elkötelezett, van feladattudata – nem, nem kérek küldetéstudatot! –, nem a hatalom, inkább a feladat, a szolgálat a fontos számára, nem szégyell kételkedni magában, bevallani, ha valamihez nem ért, viszont képes csapatban dolgozni és olyan emberekkel körbevenni magát, akikkel együtt megvalósíthatja a reális célokat. Ja, és nem néz hülyének engem, a választót.

A másik, ami zavaró volt számomra, az az, hogy bár majd mindegyik jelölt magára vette a zöld témákat, annyi kampánylappal, szórólappal, szép borítékba bújtatott üzenetekkel talán még sosem töltötték meg a postaládámat, mint ezúttal. Ráadásul nem is olyan könnyen elégethető, de annál szebb, fényesebb és színesebb a papír, és rengeteg. Környezettudatosság, felelős hulladékkezelés és ez a töméntelen mennyiségű fölösleges (valljuk be, legjobb esetben rápillantunk, s mehet a kukába) papír valahogy nem egyeztethető össze. Várom, hogy mikor lesz olyan bátor egy párt, egy jelölt, hogy fekete-fehér, újságpapír minőségben kis lapokra gyűjti össze mondandóját és azzal kampányol, mert ugyebár a Facebook világán túl élőket is el kell érni valahogy.

Elgondolkodtató az is, hogy mennyire távol maradtak a fiatalok a választástól. Érdemes lenne ennek okait alaposan megvizsgálni, mert ha ez a tendencia marad, lassan nem lesz ki megülje a demokrácia ünnepét, azaz kifogyunk a választókból… 

Na, mindegy is. Indul a menet. E hónap folyamán annyi ígéretet hallottunk, hogy azok megvalósítására – józan választóként nagyon jól tudjuk – egy évtized sem lenne elegendő. Volt minden (is) a kampány során, pénz, paripa, fegyver. Valakik mindenütt megnyerték a csatát. Mi, akik az elmúlt hónapban ezt végigéltük, remélni szeretnénk, hogy nem fogyott el a pénz a harcban, a „lóerőt” a sokat hangoztatott fejlesztések szolgálatába állítják, a csatabárdot pedig elássák, jó mélyre. A hatalomért (szolgálatért?) vívott csörte pedig véget ér.

Apropó, hatalom. Mint jól tudjuk, eléggé mérgező tud lenni, és gőze könnyen fejbe száll. De hát állítólag minde-

nütt a legjobb emberek győztek. Mi mást tehetnénk, mint bízni abban, hogy az összes többi gond mellett ezt is jól kezelik majd az elkövetkezőkben. Sok sikert hát nekik, és nekünk is, választóknak!

Hozzászólások lezárva.