Változnia kell a mentalitásnak, ha élhető környezetet akarunk!

88

Csonta Laciról – beszélgetésünk előtt – annyit tudtam, hogy elkötelezett védelmezője a ter­mészetnek, az élővilágnak, hogy alapítója és mozgatórugója a Zöld SzékelyFöld Egyesületnek, és hogy valamiért neki is köszönhetők a Csíkszeredában kialakított bicikliparkolók. És a székely harisnyás kis hangya. Valamikor egyszer láttam egy prezentációját. Meglepett, milyen konkrétan, egyértelműen és érthetően fogalmaz, mennyire elhivatott abban, amit tesz, és hogy milyen szépen magával tudja ragadni a hallgatóságát, amint a szemét különgyűjtéséről, a víz éltető szerepéről vagy a biciklizés hasznáról beszél. Úgyhogy „kiválasztódott”. És már a beszélgetésünk legelején kiderült: apropója is lehet a miniportrénak. Hiszen idén lesz tízéves a Zöld Székelyföld Egyesület.

TNK_4854_Csonta_Laszlo1_LR_SZ

Csonta László 1982 júliusában született. Középiskolában asztalos szakon tanult, mert, ahogy fogalmaz, „kilencedikben ki tudja, mi akar lenni”. Egyetemen turizmust tanult és – mérföldkő az életében – 2006 márciusában – hozzá hasonló természetvédőkkel – megalapították a Zöld SzékelyFöld Egyesületet. Azt mondja Laci, visszatekintve a tízéves egyesület tevékenységére, hogy „nagyjából erről szól minden, mert egy kicsit minden ennek van alárendelve”. Öt-hat munkahelyen dolgozott az elmúlt években, de mindig több időre, több energiára volt szükség az egyesületen belül, ezért felmondott. De mivel egy civilszervezet nem bír eltartani egy alkalmazottat, ezért ismét munkát kellett vállalnia. És ez így ment az első években. 2009 áprilisától munkakönyvvel is „zöld” lett, és még így is azt érzi, ahhoz a munkához, amit a természetért szeretne végezni, a heti hét nap is kevés. Romániában nincs könnyű dolga egy civilszervezetnek. A mondás szerint: amelyik túléli az első hérom évet, az már életképes. Ennek fényében Laci is úgy érzi, a lelkesedésük még mindig megvan, a tenni akarásuk szintén, programjaik évek óta működnek, és – bár kritikusan elemez – többé-kevésbé látszanak az eredmények is.
– Mikor jöttél rá arra, hogy a természetjárás mellett fontos számodra az is, hogy óvjad, védjed és mások figyelmét is ráirányítsd a természetvédés fontosságára? – teszem fel a kérdést a stílszerűen zöldbe is öltözött természetvédőnek.
– Ötödik osztályban elkezdtem cserkészkedni. Nem tudom, mi lenne, ha anélkül növök fel, de biztos, sokat nyomott a latban, hogy az önkéntesség és a környezetvédelem alappá váljon az életemben – emlékezik vissza Csonta Laci. – Aztán voltam pár hónapot Franciaországban, kertészként. Addig nem jártam Magyarországon túl, és nagyon felpörögtem, tele voltam tenni akarással. Épp amikor hazaértem, akkor alakították parkolóvá a színház melletti teret, és úgy éreztem, tenni kell valamit. Így utólag elég gyerekesnek látom a történetet. Pár nappal később olvastam egy hirdetést, hogy a kolozsvári Zöld Erdély Egyesület szervez képzést környezetvédelem iránt érdeklődő fiatalok számára. Az állomáson kiderült, hogy akik a képzésre jelentkeztek, ott voltak a színház melletti tiltakozáson is. Ez adta meg a löketet, hogy na, akkor kezdjünk el valami értelmessel foglalkozni.
És megalapították a Zöld Szé­kelyFöld Egyesületet, amely évek óta működteti a Hangyasulit, rendszeresen begyűjtik a használt olajat és elektronikai cikkeket a lakosságtól, a kerékpáros közlekedés népszerűsítése érdekében kerékpáros felvonulásokat, túrákat szerveznek, természetvédelmi témákban fotópályázatokat szerveznek gyermekek számra, zöldövezeteket újítanak fel és sok más olyan tevékenységet végeznek, amelyek révén mi, itt élők jobban érezzük magunkat.
– Mi volt az értelmes dolog? Miben látod az erejét, a lényegét az egyesületnek? – kényszerítem az elemzésre.
– Én vagyok a legnagyobb kritikusunk – hangzik a meglepő válasz. – Sikerült itt-ott előrelépni, de tartós eredmény nem tudom, hogy van-e. Programok szintjén talán az olajgyűjtés, a hulladékgyűjtés az, ami sikeres. Az országban elsőként indult el és hat év után is nagy érdeklődésnek örvendő program, nagy mennyiségekkel. Ezzel értük el, hogy a felnőtt lakosságot bevonjuk a környezetvédelembe. Nem elég folyamatosan mondani, hogy ne öntsd a vízbe a használt olajat, lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az emberek leadhassák a használt olajat, az elektronikai hulladékot vagy a lejárt szavatosságú gyógyszereket. Ez a program számszerűsíthető eredményeket hozott. Az elején mi is, mint általában más zöld civilszervezetek, boldogok voltunk, hogy összeszedtünk néhány zsák szemetet. Aztán ez szélmalomharccá vált. Rájöttünk, inkább a másik oldalról kell megközelíteni. Azonosítjuk a helyszínt, ahol ad hoc szeméttelepek vannak, azt tervezzük, hogy jelentjük a környezetőrségnél. Egyelőre csak az adatokat gyűjtöttük be, aminek alapján majd ők tudnak lépni. Mert sem a polgármesteri hivatal, sem a környezetőrség nem vállalja, hogy magától lépjen. Kell egy fekete bárány, aki észleli a mező szélén, erdők mellett kialakult szeméttelepeket.
– Csalódást hallok a hangodban – piszkálom tovább a kérdést.
– Mindig az van, hogy nagyon sok az ötlet, nagyon sok a munka, a tennivaló. És sajnos kevés az ember. Jó lenne, ha minden tele lenne zöld szervezetekkel és egymás kezéből vennénk ki a munkát. Nagyon-nagyon sok munka van és nincs, aki foglalkozzon vele. Akár beruházásokkal kapcsolatos tennivalók, akár tanácsadás, természetvédelem, és még sok más. Ezért is van, hogy jelenleg is párhuzamosan nyolc programunk fut.
A vidéken kevés környezetvédelmi szervezet van, mindnek más a profilja. Ritkán lehet azt a kapcsolódási pontot megtalálni, ami hatékonyabbá tenné a munkát.
– Ezért van az, hogy csináljuk, tesszük a dolgunkat, de nem mindig érezzük, hogy nagy áttörést értünk volna el.
Laci példával is elmagyarázza: fontos nevelni az embereket, de amíg rajtuk nem kéri számon tetteiket senki, nem bünteti meg senki a szemetelőket, azokat, akik kitörik a fákat, addig sajnos mindez lufi. A Hangyasuli programban környezeti neveléssel foglalkozunk – jegyzi meg.
Mint mondja, ennek keretében Hargita megyében több mint hétezer gyermeknek tartottak valamilyen képzést. Viszont ennek konkrét eredményét nehéz tetten érni.
Laci szerint fontos a nevelés, de mellette kell legyen számon kérés is. A kettő kéz a kézben tud igazán hatékony lenni, ha környezetvédelemről beszélünk.
– Másként megtörténhet, hogy mire felnevelünk egy olyan generációt, amelyik képes vigyázni a természetre, addig nem lesz természet.
Lacit arra kértem, vonjon párhuzamot az európai államokban működő zöldszervezetek és a Zöld SzékelyFöld Egyesület tevékenysége, eredményessége között.
– Külföldön az állam végzi a dolgát – jön a válasz legfontosabb kijelentése. – A civilszervezetek sütiket árulnak, hogy növeljék bevételüket, és nem értik, hogy mi mivel küszködünk. Vannak nagy harcosok, mint a Greenpeace, de egyébként a civilek stabil anyagi háttérrel működnek, támogatói tagságuk van. Nálunk a civilek még teljesen ki vannak szolgáltatva a pályázatoknak.
Kifejtette, hogy az a szervezet, amelyik valahogy túléli, az teljesen belebonyolódott a pályázatokba, a papírmunkába, és egy adott ponton nem azt végzi, amit szeretne, hanem próbál megfelelni mindenféle kiírásnak, elvárásnak, kritériumnak.
A szervezet tízéves születésnapja apropóján arra kértem, számoljon be annak legnagyobb sikeréről és kudarcáról is.
– Ha pozitívumokat keresünk, akkor meg kell említsük a Közösségi kártya programot, az általa támogatott programokat, a már említett olaj- és hulladékgyűjtési programot, kiadtunk számos kiadványt, plakátot, játékkártyákat stb. Ami azonban számomra a legnagyobb elégtétel, az a Hangyasuli program. Hatodik éve, hogy kisebb-nagyobb pályázatok segítségével igyekszünk fejleszteni a székelyföldi környezeti nevelést, amely keretében ez időszakban több mint 12 000 gyermeknek tartottunk valamilyen tevékenységet. És persze meg kell említenem a közel 1000 oldalas, ingyenesen letölthető tananyagunkat. Sajnos kevés hasonló anyag van, ha néha készítenek hasonlót, azok használhatatlan formátumban, fiókok mélyén lapulnak. Pedig ha fejlődést szeretnénk, elengedhetetlen, hogy minél könnyebben hozzá tudjanak férni a pedagógusok, diákok olyan anyagokhoz, amelyek segítenek megismerni a közvetlen környezetüket, befolyásolják szokásaikat.
Laci beszámol arról is, hogy két és fél évvel ezelőtt megnyertek egy norvég alapos pályázatot, aminek köszönhetően maga mellé tudott venni még egy munkatársat.
– Sikerélmény volt – jegyezte meg –, hogy a sok kicsi, pár hónapos pályázatból át tudtunk lépni egy nagyobba. Stabilitást nyújtott. Minket a pénz nem motivál. Megnyugtat, ha megvan a minimum, de nem a pénz az első.
A negatívumokról pedig… Tevékenységük 80-90 százaléka a számítógép előtt történik, gyakran maga alá temeti a papírmunka.
– Ilyenkor fel-felmerül bennünk, jobb lenne hagyni az egészet, és délutánonként nézni a tévét. Ami nincs – teszi hozzá nevetve.
De persze mindig folytatják. Mint mondja, heti hét napban, amikor nincs fontosabb családi történés, ennek élnek.
– A kollégám is, aki többéves önkénteskedés után immár harmadik éve a szervezetnél dolgozik, szintén ilyen beállítottságú – mondja. – Itt nem működik, hogy háromkor hazaszaladunk, vagy az asztalra csapunk, hogy márpedig kevés a fizetés. Amíg a motiváció megvan, addig megvan a lendület is.
Na de a legemlékezetesebb negatív történés Vásárhelyen zajlott – idézi fel Csonta Laci egy korábbi olajgyűjtési akciójukat, amely a rendőrségen ért véget. A negatív hírrel viszont sok országos lap címoldalára kerültek – emlékezik. Az eset így utólag derűsnek látszik, de akkor nem kívánta volna senkinek. A rendőrség által kiadott jegyzőkönyv szerint az egyesület tagjait rajtakapták amint olajat gyűjtöttek a városban, ezért mind őket, mind a helyi önkénteseket is rendőrség és csendőrség hada kísérte be.
– Egy ideális világban milyen lenne a lakosság, hogyan viszonyulnának a zöldszervezetekhez a helyi hatóságok és mi lenne a Zöld SzékelyFöld Egyesület szerepe – teszem oda álmodozni azt, aki folyton elemez, kritizál, ha saját tevékenységéről beszél.
– A mi szerepünkkel kezdve – tűnődik el Laci. – Jó lenne, ha kevesebb programmal és alaposabban tudnánk foglalkozni. A lakosság mentalitásán kellene változtatni. Ha egy tömbházzal példázódnánk, akkor megkockáztatnám, hogy általában négy-öt embert érdekel a környezete, többsége passzív és egy-kettő, aki csak köti a kereket és keresi a kákán a csomót. Amíg ezek az arányok nem tudnak jelentősen változni, hogy ezeket a mérges egyéneket egy kicsit legalább a passzivitás felé taszítsa, addig nem lesznek szép tereink, zöldövezeteink, kulturált szelektív hulladéklerakóink. Sokszor azt mondom, megérdemeljük a sorsunkat. Amilyen a tömbházak környéke, a negyedek, az utcák, a szeméttárolók.
Kifejti, hogy az emberek nagy részét nem érdekli közvetlen környezete, vagy pedig a harminc ember helyett az egy-két tajtékzó, morcos ember véleménye számít.
– Előbb ennek kell változnia, ha eredményt akarunk – jegyzi meg –, a hatóságoknak pedig a tartós eredményre kellene koncentrálni. Meg kellene próbálni bevonni az embereket, a civilszervezetekkel együttműködve sokkal több programot tudnának megvalósítani. Kellene érezzék a különböző hivatalok, hogy nem öncélú a tevékenységünk, nem saját kertünkben dolgozunk, hanem olyan munkákat vállalunk, ami végső soron az ő feladatuk. Ne várják el, hogy hálásak legyünk azért, hogy közpénzt adnak közfeladatra. A helyi hivatalok kellene lássák, érezzék és pénzt társítsanak hozzá, hogy jóval hatékonyabban tudunk dolgozni, mint egy cég, és karolják fel az olyan programokat, amelyek a köz javát szolgálják.
– A tízéves szülinapi torta gyertyájának elfújásakor mit fogsz kívánni?
– Még tíz ilyen évet el tudnánk viselni. Az elmúlt időszakban sikerült biztosítani a feltételeket működésünkhöz (iroda, munkatársak, felszerelés stb.), ha ezeket fenn tudjuk tartani, akkor programok is lesznek, és így már van értelme az egésznek.
Próbáltam kritériumrendszert kidolgozni arra vonatkozóan, hogy kik legyenek a miniportré-sorozat megszólalói. Úgy gondoltam, olyan Hargita megyei embereket szeretnék bemutatni, akik őszinték és szívvel-lélekkel végzik munkájukat. A Csonta Lacival folytatott beszélgetést követően bővült a kritériumrendszer: legyen fanatikus. Fanatikusan higgyen abban, amit tesz. A Laci esetében abban, hogy szebb, élhetőbb, tisztább lesz munkája nyomán a világ. A következő tíz évben mindenképp. Hiszen a szülinapi kívánságok mindig beteljesülnek!

Csata Orsolya

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek