Vajon kiket díjaznak idén?: A magyar kultúra napjai Székelyudvarhelyen

84

Éppen egy hét múlva kezdődik a magyar kultúra előtt tisztelgő rendezvénysorozat, amelynek részeként – több mint másfél évtizedes hagyományként – átadják az Udvarhelyszék kultúrájáért díjakat is. Kiállítások, színház-, néptáncelőadás, könyvbemutató és koncert is szerepel az egyhetes rendezvény programjában.

A magyar kultúra napját január 22-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként, és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. Székelyudvarhelyen 2004 óta hosszabb rendezvénysorozattal jelentkeznek a kulturális intézmények a jeles nap alkalmából.

Díjátadó vasárnap
Idén január 16-án délután rajtol a program a Művelődési Házban a Gyertek haza, ludaim! című, udvarhelyszéki gyermekjátékokat bemutató kötet ismertetésével. Másnap, pénteken 17 órakor a Városi Könyvtárban Tárgyi anyanyelvünk címmel népművészeti kiállítás nyílik, szombaton pedig az Udvarhely Néptáncműhely előadására várják az érdeklődőket a Művelődési Házba 19:00 órától, a Csángor című előadást lehet megtekinteni. Január 19-én, vasárnap délután kerül sor a rendezvénysorozat csúcspontjára: a Művelődési Ház nagytermében átadják az Udvarhelyszék kultúrájáért díjakat. A Magyar Kultúra Napja alkalmából évente azokat a személyeket díjazzák, akik Udvarhelyszék közművelődési életében kimagaslót alkottak. Utána A mi kisvárosunk című előadást kínálja a Tomcsa Sándor Színház.

Jön a Makám
A következő hétre is marad még kiemelkedő program: például egy újabb gyűjteményes időszakos kiállítás nyílik meg a Haáz Rezső Múzeum Képtárában, ahol magyar festészeti remekművekkel, ezúttal a kolozsvári Művészeti Múzeum gyűjteményéből származó alkotásokkal ismerkedhet a néző. Hétfőn délután P. Buzogány Árpád Idegenek között című novelláskötetét mutatja be a városi könyvtárban Simó Márton író, szerkesztő, lapunk munkatársa, azt követően a múzeumban a Bölcsőben őrzött magyar nyelv című kiállítást nyitják meg. Január 22-én Sütő András művei­ből láthatnak egy érdekes összeállítást az udvarhelyiek, Kincses Elemér rendezésében, Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásában. Az esemény helyszíne a Városháza Szent István terme. Ugyanaznap a Művelődési Ház a Cimbora Gyerekek Klubjába járó tanulók munkáiból nyíló tárlatnak ad otthont.
Az egyhetes rendezvénysorozat tartogat még egy kiállítást, az utolsó napon, január 23-án 17 órakor a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnál Udvarhelyi Retrospektív címmel nyílik meg még egy gyűjteményes tárlat, majd a magyarországi Makám koncertje zárja a programot, ennek helyszíne ismét a Városháza lesz.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek