Vadkacsa vagy szemét

38

Pal_Biborka_webreaSzékelyudvarhelyen pár héttel ezelőtt egy vadkacsapárt láttam a Nagy-Küküllőben. A tavaszi napsütésben gyorsan ráismertem a fején ebben az időszakban még zöld pihetollat viselő gácsérra, mellette a barnás, egyhangú színekbe öltözött, de kecsesen tovaúszó tojóra. Szépek voltak. Simán, lágyan haladtak a vízen, szinte hangtalanul.
Tavaly Gyergyóremetén volt hasonló élményem. A Maros partján sétálva vettem észre néhány víz alá bukó vadkacsát, kikandikáló farktollaikat, de akkor nyár vége volt. Ilyenkor a kakas és tojó tollazata között már kevésbé feltűnő a különbség.
– Az állatok csőrét kell figyelni. A fiút zöldessárga csőre azonnal elárulja – mondta annak idején nagyapám. Alaposan ismerte a természetet: gyermekként egyedül járta az erdőt, őrizte a nyájat, nem félt a medvétől, rókát és farkast is gyakran látott.
– Egyik éjjel arra ébredtem, ketten ülünk az alig pislákoló tűz mellett – mesélte néhányszor. – Óvatosan aprófáért nyúltam, és felszítottam a tüzet, hogy elűzzem a vadat. Mert a tűztől félnek az állatok – tanított tovább, és mi, gyermekek, hittünk is, meg nem is a szavának.
Csíkszentkirályon a betonhíd mellett egy lengőhídon is át lehet menni az Olton. A gyalogosok szívesen használják ezt a sodronyokra épített pallót, ha például templomba vagy az orvosi rendelőbe igyekeznek.
– Erre rövidebb – tartják a falusiak. A lengőhídon állva lehet igazán látni és érezni a folyó szennyezettségét. Gyakran büdös is a víz. Nem sokkal jobb Csíkszereda környékén sem a látvány, itt a párban úszó vagy csoportosan fürdőző vadkacsák helyett kupacokba öntött szemét, a parton fennakadt műanyag palackok árulkodnak a település jelenlétéről. Ilyenkor, tavasszal civil kezdeményezésre megtisztítják ugyan a partot, de évről évre ugyanannyi szemét várja az önkénteseket. Az ember nem tanul. Mintha nem lett volna mindegyikünknek nagyapja.

Pál Bíborka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.