Úzvölgye és a lelkiismeret

1 549

Hargita megye jelenlegi prefektusát szemtől szemben úriembernek ismertem meg. De tényleg! Mindig magyarul kezdeményezte a beszélgetést, és amikor nem nyilatkozott, akkor magyarul is folytattuk. Most a leváltását kérik – legutóbb a Csíkszereda főterén, az EMNP tüntetésén részt vevők –, és a követelés meglátásom szerint is teljesen jogos.
Az állampolgárok egyforma bánásmódban részesítése, békés együttélése érdekében az adott ország alkotmányának, törvényeinek betartása szinte mindennél fontosabb. De egyvalami mindenképpen fontosabb ennél: a lelkiismeret íratlan törvényeinek a betartása. És bár a lelkiismeret személyre szabott, relatív dolog, a jóra való törekvés mondhatni egyetemes: még az esetleg fennálló kulturális különbségek szűrőjén is fennmarad, mert a jóra való törekvésnek természete a higgadt, toleráns megoldáskeresés.
Hargita megye prefektusa azonban a lelkiismeret íratlan törvényére fittyet hány. Nem törődik a megye lakosságának nagy többségét kitevő magyar közösséggel, fontosabb számára olyan törvények betartatása, amelyre országszerte csak szélsőséges román nacionalisták, Székelyföldön pedig betelepült első- vagy másodgenerációs románok figyelnek. Vagy ők sem. Fontosabb számára leszedetni egy-egy ártalmatlan magyar feliratot közintézményekről, mint elősegíteni a megye községeinek államosított és csendben elorozott erdeinek, területeinek visszaszerzését. Fontosabb számára belesulykolni a székelyek lelkébe, hogy az „egységes és oszthatatlan Romániában” élnek, mint az, hogy meggyőzze a románságot arról, hogy a székely becsületes dolgozója és adófizetője ennek az országnak. Fontosabb számára azonnal megtámadni egy szorongatott helyzetben meghozott, kétségbeesett csíkszentmártoni tanácshatározatot, mint szót emelni egy minden tekintetben törvénytelen dormánfalvi határozat ellen.
Andrei Jean-Adrian egy nép nélküli uralkodóvá süllyedt, és mennie kellene. De nem fog. Mert ez egy ilyen ország, amely a nép által meg nem választott helytartókat nevez ki, és a prefektusnak tulajdonképpen nincs elszámolnivalója a lakosság felé, csupán a megbízója, a kormány felé. A lelkiismeretével sem tartozik az „alattvalóinak”, csakis Bukarestnek. Ha tartozna vele nekünk is, bár egy annyit megtenne, hogy reagálna valamit a lemondását követelőknek. Egy közlemény, egy sajtótájékoztató, bármi. De nem, ő nem válaszol. (Tegnap a szóvivőjétől kértem segítséget, hogyan lehetne mégis szóra bírni, tőle sem kaptam választ.)
Én magam felemás érzésekkel vettem részt az ellene (is) meghirdetett tüntetésen. Elszomorító volt látni, hogy a meghívón ott van egy pártlogó. Ez volt az első ilyen, Úzvölgyével kapcsolatos megmozdulás. Ahogy pártrendezvénytől elvárható volt, ostorozták is az RMDSZ-t, miközben új egységről beszéltek. A felelősséggel nem tartozók, a számonkérhetetlenek nyugalmával könnyedén megtehetik ezt, ugyanakkor jogos kritika is érte az RMDSZ-t.
Mert bizony óriási hiba volt kampányra tartogatni az úzvölgyi helyzet nyilvánosságra hozását. Az RMDSZ-nek ez marad a fő lelkiismereti bűne, amelyet persze sosem fog elismerni. De a politika nemzetek feletti aljassága ma már nem meglepő. A rendszerváltás után még lehetett a meghurcoltak, a hiteles értelmiségiek köréből meríteni, akiknek a politizálás nem szakma volt, hanem közösség- és országépítő tevékenység. De ma, amikor a politizálás már oktatott szakma, amelynek fortélyai, trükkjei, titkai vannak, akkor abszolút érthető, ha az ütős témákat kampánykor veszik elő. Hangsúlyozom: nem megbocsátható, de érthető.
Éppen emiatt én nem ezért a felelőtlenségért neheztelek leginkább az RMDSZ-re. Hanem azért, mert nem volt képes kiharcolni, hogy magyar prefektusa legyen Hargita és Kovászna megyének. Tudom, hogy a 6 százalék szinte semmire sem elég Bukarestben. Aki csak Székelyföldön élt, az jó eséllyel nem is tudja, hogy mit jelent a valós kisebbség, ezért rosszul méri fel a lehetőségeket. Az RMDSZ ezzel valóban tud védekezni: Csíkszereda városi tanácsában vagy a megyei tanácsban nagyobb a románság aránya 6 százaléknál, mégis csak szimbolikus a jelenlétük… A bukaresti 6 százalék tehát tényleg beszűkíti a mozgásteret. De annyira nem, hogy számos eredményes politikai alku mellett ne sikerüljön kivívni azt, hogy magyar prefektusunk legyen! És akkor nem lenne a sok fölösleges szimbólumharc…
Igen, az RMDSZ-nek a választási programjában is benne van, hogy a prefektusi intézmény szűnjön meg. De ideje sokkal komolyabban gondolni ezt, mert amíg egyes decentralizált intézményeket románok vezetnek (például a megyei ingatlan-nyilvántartási és kataszteri hivatalt), addig megyei szinten is a bukaresti érdekek lesznek kiszolgálva.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek