Utolsó helyen a hazai fiatalok

15

 

 

Az ifjúsági szakértelem világnapján, tegnap tette közzé az Európai Unió statisztikai hivatala azt a tanulmányt, amely a fiatalok digitális készségeit elemzi. Az uniós átlag szerint az ifjúság 80 százaléka rendelkezik legalább alapfokú tudással, miközben Romániában a fiatalok majdnem fele nem éri el ezt a szintet.

Az ENSZ kezdeményezése alapján 2014 óta ünnepeljük július 15-én az ifjúsági szakértelem világnapját. Ebből az alkalomból jelent meg az Eurostat tanulmánya, amely az EU tagállamaiban élő, 16–24 év közötti fiatalok digitális készségeit mérte fel a tavaly. A téma aktualitását még jobban aláhúzza, hogy a világjárvány miatt nagyon sokan kényszerültek digitális tanulásra, iskolákban, egyetemeken, tanfolyamokon. Ennek fényében elszomorító adat, hogy Románia az utolsó helyen áll, azaz a 16–24 év közötti hazai fiataloknak csak 56 százaléka rendelkezik legalább alapfokú vagy annál magasabb digitális kompetenciákkal.

Az EU-s átlag szerint tavaly öt fiatalból négy legalább alapszinten eligazodott a digitális világban, a 27 tagállamból 17 pedig ennél az aránynál is jobban teljesít. A rangsor élén Horvátország áll, ahol a vizsgált korosztály képviselői majdnem száz százalékban otthonosan mozognak ezen a téren. Észtország, Litvánia, Hollandia, Görögország és Csehország mind 90 százalék fölött áll fiataljai digitális készségeit tekintve. A sereghajtók között ott van még Bulgária, Olasz­ország és Magyarország is, ez utóbbiban a fiatalok 68 százaléka rendelkezik legalább alapfokú digitális készségekkel.

Az Eurostat tanulmánya megvizsgálta az Unión kívüli európai országok helyzetét is. E szerint ezen államok mindenikében, Nagy-Britanniában, Svájcban, Izlandon és Norvégiában is a fiatalok több mint 90 százaléka jól áll a digitális kompetenciák terén.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.