Utoljára hirdetik meg a közbeszerzést

Henter-kúria: utolsó lehetőség a felújításra

133

A csíkszentimrei önkormányzat hosszú ideje próbálkozik a Henter-kúria felújításával. Fülöp Kinga alpolgármestertől megtudtuk: a napokban hirdetik meg az újabb közbeszerzési kiírást, amelynek becsült értéke körülbelül 5 millió lej. Nyomatékosította: ha ezúttal sem jelentkezik senki, a támogatási szerződés érvényét veszíti, a nemesi udvarház pedig többé nem nyeri vissza régi fényét, ráadásul az önkormányzatot is megbüntetik.

Rajzolt dokumentumok. Kisebb csoda volt a finanszírozási szerződés, most viszont új csodára várnak Fotók: László F. Csaba

A csíkszentimrei Henter-kúria kapujának 2017-es restaurálása mérföldkő volt a település, sőt a megye számára, hiszen az enyészettől mentették meg az A-kategóriás műemléket. Sajnos mindez nem mondható el a kapu mögött található nemesi udvarházról, amely 2011-től a helyi önkormányzat tulajdona, s amelynek felújítása szélmalomharcnak bizonyul.
A Regionális Operatív Programból nyert uniós pénzekből 2020 végéig kellene befejezni a Henter-kúria restaurálását, eddig azonban nem voltak jelentkezők a tervezési közbeszerzési kiírásokra. Az önkormányzat hiába vonta össze a tervezés és a kivitelezés licitjét, az érdeklődő cégek a szerződésben megszabott értékekre panaszkodtak, és nem vállalták a munkálatokat, mondván: túl alacsony összegből kellene gazdálkodniuk.
Fülöp Kinga alpolgármestertől megtudtuk: szerződésmódosítást kérvényeztek, és 35 százalékkal megemelték a beruházás értékét.
– A napokban hirdetjük meg a legújabb közbeszerzési kiírást. Mi azt szeretnénk, ha szeptember végére találnánk vállalkozó céget – közölte Fülöp Kinga, megjegyezve: a tervezés és a kivitelezés becsült értéke körülbelül 5,27 millió lej.

Mint mondta, a gyulafehérvári elbíráló bizottság jóváhagyta a szerződésmódosítást, de ők nem változtattak a finanszírozási szerződésben megszabott „nem támogatható rész” összértékén, így minden pluszkiadást az önkormányzatnak kell állnia. Mindez pedig 1,5 millió lejes pluszhozzájárulást jelent számukra.
– Egy ilyen kis önkormányzatnak ez óriási kiadást jelent. Utoljára a település aszfaltozásába fektettünk ekkora összeget, így nehéz helyzetben vagyunk. Abban bízunk, hogyha lesznek jelentkezők a kiírásra, több lehetőség lesz a szerződésbe foglalt, nem elszámolható részek módosítására is – jelentette ki az alpolgármester, aki szerint ez lesz az utolsó lehetőség a nemesi udvarház felújítására.
– Ha idén nem találunk komoly jelentkezőt, biztosan nem leszünk készen jövő év decemberére, és a finanszírozási szerződés érvényét veszti. Ennek azonban következményei lesznek. Már kaptunk figyelmeztető levelet, és ha nem járunk sikerrel, megbüntetik az önkormányzatot – avatott be Fülöp Kinga, megjegyezve: mind az épület, mind a projekt katasztrofális helyzetben van.
A Henter-kúria teteje beomlott, az esőzések és a viharok miatt a falak beáztak, és az idei telet még biztosan ebben az állapotban tölti a nemesi udvarház. Az alpolgármester szerint már az is csoda, hogy nem dőlt össze az épület.
– Mire a végére érünk a papírmunkáknak, és ténylegesen elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok, belefutunk jövő év nyarába. Sajnos csak akkor indulhat el a felújítási folyamat, amikor már megvannak a részletes tervek. Ez óriási időveszteséget jelent – nyilatkozta Fülöp Kinga alpolgármester.
A csíkszentimrei Henter-kúria utolsó közbeszerzési kiírásának részleteit a napokban teszik közzé a közbeszerzési eljárások online felületén (SEAP).

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek