Utólagos ráébredés: Hiányzott egy dokumentum

Közel öt éve, hogy hatályos a mezőgazdasági termékek piacszabályozási intézkedéseinek a megállapítására vonatkozó jogszabály, a 2014/145-ös törvény. Azt az elmúlt évek során ilyen vagy olyan okokból, illetve érdekekből kifolyólag többször is „bügyürgették”, azaz módosították és kiegészítették, legutóbb a múlt esztendő márciusában megjelent 2018/70-es törvény révén. Két hónap sem telt el az új jogszabály hatályba lépésétől, és az egykori kormánypárt nyolc „éles szemű” honatyája rádöbbent arra, hogy pátyolgatás ide vagy oda, de a jogszabály pontatlan, az „hiánycikkeket” is tartalmaz. Ez utóbbi tekintetében például az, hogy az egyik dokumentumon, nevezetesen a kötelező módon kifüggesztendő címkén nem szerepel a termelői atesztát szériája és száma. Továbbá az sem, hogy azt a bizonyos címkét ki bocsátja annak a termelőnek a rendelkezésére. Úgyszintén az is kimaradt a törvény szövegéből, hogy kinek lenne a feladata a törvény által előírt dokumentumok birtoklásának a felülvizsgálata. Sebtében meg is fogalmaztak egy módosító és kiegészítő jellegű törvényjavaslatot, s azt 2018. május 17-én be is nyújtották, viszont annak megvitatása és megszavazása elhúzódott egészen az idei piaci idény végéig. Azt nem tudni, hogy miért, de azt igen, hogy a már említett 2014/145-ös törvényt újólag módosító és kiegészítő 2019/166-os törvény csak a Hivatalos Közlöny október 7-i számában jelent meg. Annak értelmében ezentúl a piacon árusító termelőnek (legyen az engedélyezett magánszemély, egyéni vállalat vagy családi vállalat vagy éppenséggel magánszemély) a kifüggesztendő címkén fel kell hogy tüntesse termelői atesztátjának szériáját és számát is. Azt a címkét pedig a piac adminisztrátorának kell az árus rendelkezésére bocsátania. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelőnek ezentúl ugyan nem kell jól látható helyen kifüggesztenie azokat a dokumentumokat, amelyeket a törvény 14-es szakaszának (4)-es bekezdése ír elő, de azokkal ott a helyszínen rendelkeznie kell. Hogy rendelkezik-e azokkal vagy sem, annak felülvizsgálata a piac adminisztrátorának a feladatkörébe tartozik. Ezek szerint a piac adminisztrátorának amolyan ellenőrzési jogköre is lesz, legalábbis a mi olvasatunkban. Ez akár problematikusnak is bizonyulhat, mert ő nem egy hatóságot képvisel, s ha igen, akkor felhatalmazást kell kapjon ilyen jellegű eljárásra. Mert például egy állampolgártól sem kérheti el akárki a személyazonossági igazolványát, sőt arra sem igen van joga, hogy megkérdezze azt a személyt, hogy nála van-e az a személyi.

Kapcsolódó cikkek:

14,241RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Decemberi első műsorunk igazi meglepetés finomságokkal készült: készítsünk gom…

Decemberi első műsorunk igazi meglepetés finomságokkal készült: készítsünk gombóc levest jó sok tormával, töltsünk kolbászt újszékelyi módra. Ha kíváncsi rá, hogy mi a lecsi-pecsi,...