Utakra pályáznak

Hargita Megye Tanácsa

67

Utakra pályáznak

Négy megyei útra szerezne uniós támogatást a Hargita megyei önkormányzat, ezért tegnap a döntéshozó testület elfogadta az együttműködési szerződést az érintett helyi önkormányza­tokkal, a tervezett beruházások értéke egyenként meghaladja az egymillió eurót.

Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke elmondta: a csíkpálfalvi utat, a Vasláb és Gyergyójfalu közötti és a Bélbortól Suceava megye határáig terjedő útszakaszt, valamint a Maros megye határától, Kőrispataktól Etéd irányában haladó útszakaszt korszerűsítenék uniós forrásokból.
– Szeretnénk minél több útszakaszt uniós forrásból felújítani, hogy a megye költségvetéséből erre a célra szánt forrásokat felszabadítsuk és más utak korszerűsítésére is jusson pénz – indokolta a döntést Barti Tihamér.
Kérésünkre hozzáfűzte: mind a négy útszakasz felújítása több mint egymillió euróba kerül, nem véletlenül, ugyanis az uniós pályázati kiírás is előírja, hogy legalább egymillió euró legyen a beruházások értéke.
Mint arról korábban beszámoltunk, a már megkezdett beruházásokra azért tud a megyei önkormányzat uniós forrásokra pályázni, mert az ország képtelen volt nagyobb fejlesztésekre lehívni több mint 1 milliárd eurót, ezért a kormány úgy döntött, hogy ebből az összegből inkább finanszírozza a már megkezdett beruházásokat, semmint elveszítse a hatalmas összeget.
A megyei önkormányzat ugyanakkor arról is döntött, hogy civil félként, mint megkárosított csatlakozik ahhoz a bűnügyi perhez, amelyben az Országos Korrupcióellenes Ügynökség mintegy 50 ezer lej értékű, fiktív utazásokra elszámolt költségeket kér számon a katasztrófavédelemtől.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.