Ünnepi nyilatkozatot fogadtak el

Zsinati ülés Kolozsváron

20

December 8-án tartották meg a Magyar Unitárius Egyház jubileumi évének zárórendezvényét a kolozsvári belvárosi unitárius templomban.

Akolozsvári belvárosi unitárius templomban a Magyar Unitárius Egyház jubileumi évének zárórendezvényét, ugyanakkor ünnepi zsinati ülést tartottak. A program Kovács István közügyigazgató áhítatával kezdődött, amelyet a Zsinat hivatalos megalakulása követett.
Az egyházi gyűlés ünnepi nyilatkozatot fogadott el az Erdélyi Országgyűlés 1568. évi vallásügyi törvényalkotásának és a Magyar Unitárius Egyház fennállásának 450. évfordulója alkalmából.
„Az Úr 2018. esztendejét egyházunk a vallásszabadság évének nyilvánította. A jubileumi év során ünnepségekkel, kiadványokkal, kiállításokkal és más eseményekkel emlékeztünk a történelmi jelentőségű törvényalkotásra és a négyszázötven éves egyházi múltunkra. Örömmel tölt el bennünket, hogy az egyetemes egyházi ünnepségek mellett gyülekezeteink, az egyházkörök, tanintézeteink és egyháztársadalmi szervezeteink is méltóságteljes emlékünnepségeket szerveztek és értékes kezdeményezéseket valósítottak meg” – olvasható a dokumentumban. A köszöntőbeszédek után az egyházi főhatóság részéről díszokleveleket és jubileumi emlékérméket adtak át a vallásszabadság éve megszervezésében kiemelkedő szerepet betöltött partnereknek.
A zsinati ülés ünnepi istentisztelettel és úrvacsoraosztással ért véget.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.