UNITER-díjra jelölték a Mi kis városunkat: Csíkszeredában is játsszák

12

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház A mi kis városunk című – Vladimir Anton által rendezett – produkcióját a legjobb előadás díjára jelölte a XXVIII. UNITER Gála jelölő-zsűrije. A darabban játszó Jakab Tamást pedig a legjobb pályakezdő kategóriába választották be.

Bukarestben is tetszik a Mi kis városunk. Az UNITER beválasztotta                                           Fotó: Balázs Attila

A Román Színházi Szövetség (UNITER) a héten tette közzé a 2019-es év legjobb produkcióinak és alkotóinak listáját. A Tomcsa Sándor Színház A mi kis városunk című darabját a Legjobb előadás díjára jelölte a Ludmila Patlanjoglu, Maria Zărnescu, Călin Ciobotari színházkritikusokból álló jelölő-zsűri. Az előadás legközelebb épp a Csíki Játékszínben lesz látható március 5-én és 6-án – tájékoztatott Dunkler Réka, a PR-osztály munkatársa.
Ugyanakkor Jakab Tamást, a Tomcsa Sándor Színház színművészét a Legjobb pályakezdő díjra jelölték az A mi kis városunk című előadásban alakított George Gibbs szerepéért. Jakab Tamás több darabban is játszott már az udvarhelyi társulatnál, ebben az évadban többek között az Elveszett levél című előadásban Tache Farfuridi szerepében láthatja a nagyérdemű.
A hazai színházi élet legrangosabb eseményére, az UNITER díjátadó gálára május 23-án kerül sor.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek