Újraválasztották az elnököt

38

Újabb négy évig Tamás Zoltán vezeti a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületet, miután egyhangúlag újraválasztották az egyesület keddi közgyűlésén a székelyudvarhelyi szakembert.

Kedden tartotta tisztújító közgyűlését a Hargita Me­gyei Labdarúgó Egyesület (HMLE), amelyre Székely­udvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium Nyirő József-termében került sor. A HMLE hatvannégy tagja közül ötvenhárman vettek részt az ülésen.
A közgyűlést az elmúlt évi beszámolókkal kezdték, ezt követően a HMLE tiszteletbeli tagjának választották Kecseti Pált, aki az egyesület titkári tisztségét töltötte be. Az elnöki tisztségre egyetlen pályázó volt, Tamás Zoltán, akit egyhangúlag újabb négy évre választottak meg a HMLE vezetőjének.
Tamás Zoltán 1956-ban született, és 1971-től, az ISK Szé­kely­udvarhely megalakulásakor kezdett el focizni, igazából védeni, hiszen kapus volt. Egyetemi évei alatt a fővárosi Sportul Studențesc-nél játszott, majd a másodosztályú Galaci CSU-hoz került. 1979-ben tért vissza Székelyudvarhelyre, ahol 1986-ig volt aktív kapusa a csapatnak, amely egy idényt leszámítva a C osztályban – a harmadik vonalban – szerepelt, aktív pályafutása során több mint kétszáz B és C osztályos meccsen játszott. Közben testnevelő tanárként dolgozott, elvégezte a játékvezetői tanfolyamot, nyolc évig a C osztályos bírói keret tagja volt. 2000-ben választották meg először a HMLE elnökének, tizennyolc év után újabb négy évre kapott mandátumot.
A HMLE alelnökének Rokaly Attilát választották, a végrehajtó bizottságban a 4. ligás klubokat Györfy Zsolt, az 5. ligásokat Sorbán Vencel, a 6. és 7. ligás egyesületeket Fekete Domokos, az ifjúsági csapatokat Szabó Attila, míg a teremlabdarúgó-gárdákat Bálint Attila képviseli. A végrehajtó bizottság Hompoth Dezsőt nevezte ki a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület főtitkárának.
Az ülésen arról is döntöttek, hogy a 4. liga hétvégére beütemezett 15. fordulóját elhalasztják, így amennyiben az időjárási körülmények kedvezőek lesznek, a megyei pontvadászat március 10-én kezdődik el.

HN-összeállítás

A cikk a Hargita Népe március 2-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.