Újdonsült rendőrök tettek esküt

31

Hargita Megye Rendőr-felügyelőségének csíkszeredai székházánál tegnap ünnepélyes keretek között 41 új rendőr tett esküt. Valamennyien a megye községi rendőrőrsein fognak dolgozni, a friss erősítés ellenére is további mintegy 150 betöltetlen rendőri állás van a megyében.

41 rendőrrel gyarapodott a megyei rendőrség állománya. Hiánypótlás Fotó: László Róbert
41 rendőrrel gyarapodott a megyei rendőrség állománya. Hiánypótlás Fotó: László Róbert

Megyeszinten a községi őrsökön 49 rendőri állás várt jelentkezőkre, és az új rendőrök tegnapi eskütételével ez szinte meg is oldódott: 21 nő és 20 férfi kötelezte el magát a hatósági szolgálat mellett. Az újoncokat Bogdan Despescu országos rendőrfőkapitány, Radu-Sandu Moldovan megyei főfelügyelő, Petres Sándor alprefektus és ortodox egyházi elöljárók szavaival indították el a pályájukon.
– Bár még ezután is képzések várnak rájuk, ettől a pillanattól kezdve ők már rendőrök. Az elkövetkezőkben valamennyien a megye községi rendőrőrsein dolgoznak majd, és még mindig maradt nyolc betöltetlen állás – nyilatkozta a sajtónak Gheorghe Filip, a megyei felügyelőség szóvivője. – A most végzettek között is vannak magyar anyanyelvűek, sőt több román anyanyelvű újonc is beszéli a magyart – válaszolta lapunk kérdésére.
Idén egyébként a megszokottnál több rendőr vonult nyugdíjba, és részben ennek is köszönhető, hogy az összes rendőri munkát végző hatóságiak körében jelenleg a megyében mintegy 650 rendőr szolgál, holott 800 körüli lenne az ideális szám. Országos újraosztással próbálják enyhíteni a rendőrhiányt – jegyezte meg Gheorghe Filip.
Az újoncok eskütétele mellett az előléptetett rendőröket is köszöntötték.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.