Újabb örökös kéri a jussát

61

Újabb örökös igényli jussát a Lázár-kastélyból. A franciaországi Lassus Ilona Eleonóra levélben kereste fel Gyergyószárhegy polgármesterét, tájékoztatást kérve többek közt arról, ki és milyen dokumentumok alapján birtokolja a Lázár-kastélyt. Az újonnan előbukkant örökös egyenes ági leszármazottja gróf Lázár Eleonórának. Gábor László polgármester szerint az új örökös megjelenése miatt még inkább elhúzódhat a kastély pere, viszont úgy véli, akár pozitív irányba is mozdulhat a műemlék épület nagyközönség előtti megnyitása körüli huzavona.

Lázár-kastély. Még sokáig marad a lakat Fotó: Jánossy Alíz
Lázár-kastély. Még sokáig marad a lakat (Fotó: Jánossy Alíz)

Levélben kért tájékoztatást öröksége jelenlegi helyzetéről a Franciaországban élő Lassus Ilona Eleonóra Gyergyószárhegy polgármesterétől, dokumentumokkal igazolva, hogy egyenes ági leszármazottja a Lázár-grófoknak.

Új örökös a láthatáron
„Kérem, tájékoztassanak, mi az aktuális helyzet a kastély tulajdonrészesedésében, mert jómagam is igényt tartok az általam örökölt rész átruházásában” – fogalmazott a franciaországi Lassus Ilona Eleonóra a Gyergyószárhegy polgármesteréhez címzett levelében. Ebben azt kéri, hogy nevezzék meg mindazon személyeket, akik nagyanyja, az 1952-ben Marosvásárhelyen elhunyt gróf Lázár Nóra telekkönyvi tulajdonos részét igényelte, és „tulajdonjogi elismerésben” részesült. Ugyanakkor azt is kéri, hogy a válaszlevélhez csatolják azokat a dokumentumokat is, amelyek alapján az érintett személyek jogot formáltak a kastély tulajdonlására. Kérésének jogosságát anyakönyvi kivonatokkal támasztotta alá, amelyek másolatát szintén elküldte Gábor László polgármesternek.
– Úgy néz ki, kihagyták az örökségből, mert a dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy ő is a Lázár-grófok örököse – közölte Gábor László polgármester, elmondva, hogy neki kötelessége a levélre válaszolni, és igazolni, milyen dokumentumok alapján állították ki a tulajdonjogi bizonylatot az örökösöknek.
Elmondta, hogy a küldött anyakönyvi kivonatok alapján a franciaországi örökös a Berczely ágon egyenes ági leszármazottja a Lázár-grófoknak, és jogosan követelhet részt a kastélyból.

Fordulópont a Lázár-kastély ügyében
– Ő dönti majd el, mit tesz a birtokába jutó információkkal, de ez akár azt is eredményezheti, hogy megváltozik a kastély tulajdonrészeinek aránya – mondta a polgármester, aki úgy véli, hogy ezáltal újabb fordulóponthoz jutott a Lázár-kastély ügye.
Mint mondta, ez sajnos azt eredményezheti, hogy újabb törvényszéki eljárások következnek, ami miatt még hosszú ideig marad a lakat a kastély kapuján, de nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy épp az új örökös fogja pozitív irányba befolyásolni a műemlék épület sorsát.
– Abban reménykedem, hogy a kastélyhoz való hozzáállásban lesznek pozitív változások, ha az új örökös a józan ész irányvonalát követi – mondta Gábor, aki szerint a Berczely ág örököseire eddig a merev elzárkózás volt a jellemző. Mivel Lassus Ilona Eleonóra a Berczely ágon örökös, egy esetleges per nyomán ezen az ágon változhat az örökösödési részarány.

Jelenlegi helyzet
Mint ismeretes, a jelenlegi felállás szerint a Lázár-kastély tulajdonjogát 12/24 arányban báró Lipthay Antal birtokolja, 9/24-ed részét a Dél-Amerikában élő Berczelyek, 2/24-ed részre pedig a kastély szomszédságában lakó Vormair István tart igényt. Az is köztudomású, hogy az A kategóriás műemlék épületben múlt év elejéig bérlőként működött a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, ekkor azonban kiköltöztették az épületben lévő műtárgyakat, egyéb kiállítási értékeket. A költözés oka az volt, hogy nem tudtak egyezségre jutni a felek a bérleti díjat illetően, emiatt lakat került az ingatlan bejáratára. Az elmúlt másfél év során a megyei és a helyi önkormányzat többször is tárgyalást kezdeményezett a tulajdonosokkal a kastély nagyközönség előtti megnyitásáról, azonban csak Lipthay Antal nyilatkozott egyértelműen arról, hogy ingyen használatba adná a részét Hargita Megye Tanácsának közhasznú tevékenységre. Időközben – a nyár folyamán – annak a lehetősége is megfogalmazódott, Böjte Csaba ferences szerzetes gondjaira bíznák Lipthayék az örökségnek a rájuk eső részét.

Jánossy Alíz

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.