Újabb magyar kvóta

26

A magyar férfi párbajtőrcsapat megnyerte a vancouveri világkupaversenyt, ezzel ki­harcolta a riói olimpiai részvételt. A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter kvartett a legjobb 16 között a cseheket győzte le 30–22-re, majd a negyeddöntőben a világelső franciákon jutott túl egyetlen tussal, hosszabbításban 39–38-ra. Az elődöntőben az észteket verte hasonlóan kiélezett küzdelemben, ugyancsak ráadásban esett tussal 15–14-re, az aranyéremért és ezzel együtt a riói kvótáért pedig a kazahokat 42–36-ra. A magyarok olimpiai részvételéhez az is kellett, hogy az egyiptomiak a világranglistán ne kerüljenek be az első 16 közé, mert ezzel Afrika helye felszabadult, illetve hogy a dél-koreaiak a rangsorban maradjanak a legjobb négyen kívül. Mindkét feltétel hamar megvalósult, mert az egyiptomiak a 32-es tábla első körében 26–25-re kikaptak a japánoktól, a dél-koreaiak pedig a nyolcaddöntőben 43–32-re az észtektől. Utóbbiak később az olaszokat is legyőzték, ezzel – a hazai szövetség honlapjának beszámolója alapján – veszélyessé váltak a magyarokra, akárcsak a kazahok, akik szintén bejutottak a legjobb négy közé. Végül a magyar csapat mindkét riválisát felülmúlta, amivel kiharcolta az olimpiai részvétel jogát. A riói induláshoz még arra is szükség volt, hogy a németek és a csehek a magyarok mögött maradjanak a rangsorban, s előbbiek a negyeddöntőben, utóbbiak pedig egy körrel hamarabb fejezték be menetelésüket. A csapatkvóta azt is jelenti, hogy a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében maximális létszámmal – három fővel – lehetnek majd ott Rióban a magyarok.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.