Újabb kegyeletsértés a maroshévízi katonai temetőben

74

Megrongálták a maroshévízi Zsákhegy negyedben található katonai temető egyetlen kincstári vaskeresztjét, az ismeretlen elkövető az ott nyugvó katona nevét és születésének, valamint elhalálozásának évszámát tüntette el. A református egyház tulajdonában lévő temető sírhelyeit korábban is többször meggyalázták, 2013-ban több mint 100 sírhantot törtek össze a vandálok. Barticel-Kiss Krisztián maroshévízi református lelkipásztor lapunkkal közölte, feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen, hozzáfűzve: pályázat útján újítanák fel a temetőt, amelyhez már csak a honvédelmi minisztérium beleegyezésére van szükség.

Kertész László

Fakeresztekkel jelölték meg a sírokat. Rendbe tennék a katonatemetőt
Fakeresztekkel jelölték meg a sírokat. Rendbe tennék a katonatemetőt

kertesz.laszlo@hargitanepe.ro
Továbbra is folyik a vandalizmus a maroshévízi Zsákhegy negyedben található katonai temetőben, ezúttal azonban nem kereszteket döntöttek fel, hanem az azon olvasható írást tüntette el az elkövető.
A temetőről 2007 és 2013 között a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület tagjai önkéntesen gondoskodtak, időközben 2008-ban magánkézbe került, tavaly februártól pedig a református egyház tulajdonát képezi. Barticel-Kiss Krisztián református lelkipásztor lapunkkal közölte, feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen, mondván, a korábbi tulajdonos egyszer sem élt ezzel a lehetőséggel.
– Remélem, hogy ténylegesen kivizsgálják az ügyet, és nem csak formális intézkedés lesz – mondta.
Ugyanakkor a lelkész kifejtette, magyarországi pályázatból kívánják felújítani a temetőt, a munkálatok elkezdéséhez azonban a honvédelmi minisztérium beleegyezésére is szükség van. – Nem nagyon akarják elismerni, hogy katonai temetőről beszélünk, folyamatosan húzzák-vonják a döntést – jegyezte meg a lelkipásztor, hozzátéve, június 10-én érkeznek terepszemlére a honvédelmi minisztérium képviselői. A vandalizmus megfékezésére irányuló újságírói kérdésre válaszolva Barticel-Kiss rámutatott, mindez már az emberi jóérzésen múlik, mondván, nem emelhetnek magas falat a temető köré, és be sem zárhatják azt.
Czirják Károly, a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület elnöke közölte, egy ideje már nem ők foglalkoznak a temető karbantartásával, azonban ez nem azt jelenti, hogy megfeledkeztek az ott nyugvó katonákról.
– Halottak napján mindig igyekszünk gyertyagyújtást szervezni a síroknál, úgy gondolom, legalább ennyivel tartozunk a hősöknek – mondta.
A Zsákhegy negyedi temetőben összesen 156 háborús hőst temettek el, közöttük 77 magyart, de román, orosz, német, osztrák, cseh és lengyel katonák is nyugszanak. A hősök közül ketten maroshévízi születésűek voltak.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.