Újabb dobogós helyek

36

Összetettben a második helyen zárta a hazai Supermoto-bajnokság harmadik fordulóját Erőss Koppány. A csíki motoros mindkét bákói futamon a második helyen ért célba, a bajnokságban is ugyanezen a helyen áll. Van még esély a bajnoki címre.

Erőss Koppány (balról) idén hatszor állt a dobogó második fokán
Erőss Koppány (balról) idén hatszor állt a dobogó második fokán

[dropcap]B[/dropcap]ákóban rendezték vasárnap a román Supermoto-bajnokság harmadik fordulóját, a moldvai város kart- és motorpályáján két futamot rendeztek. A csíki sportolók ketten is dobogós helyen zártak összetettben.
– Óriási volt a hőség, a délutáni futam kezdetekor például negyven Celsius-fok volt, a pályán viszont ennél sokkal nagyobb volt a hőérzet az aszfalt miatt – mondta a versenyt követően Erőss Koppány. A fiatal csíki motoros a Steaua színeiben versenyzik a Supermoto-bajnokságban, a fővárosi klub ugyanis felvállalta: motort ad számára és fizeti a nevezési költségeket is a pontvadászat során. – Mindkét futam jól sikerült, a délelőtti és a délutáni versenyen is a második helyen végeztem, így összetettben is a második lettem. Örülök a dobogós helyezésemnek – mondta a csíki motoros.
Az idei Supermoto-bajnokság négy helyszínen zajlik, minden pályán két-két futamot rendeznek. A pontvadászat első négy futamát Aradon tartották, a két vasárnapi bákói versenyt követően Bukarestben rendezik az utolsó két megmérettetést október elején. Az SM Junior 65 cm3-es motorok kategóriájában hat futam után Erőss Koppány a második helyen áll, érdekesség, hogy az idei pontvadászatban a csíki motoros mindig második lett. Ám ha a fővárosi két futamon sikerül győznie, megnyerheti az országos bajnokságot kategóriájában.
Csíkszeredából Eszes Hunor is részt vett a bákói versenyen. Eszes a Junior II. 85 cm3-es motorok kategóriájában összetettben a harmadik helyen zárt. Ez nem rossz eredmény annak fényében, hogy a csíki motoros először versenyzett Supermoto-viadalon.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.