Új lendület, új alkalom a támogatásra

Összefogás háza

573

A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete új, Hunyadi János utcai székházának építése hamarosan folytatódhat, a városi és megyei önkormányzat hathatós támogatása ugyanis új lendületet ad. Ezzel együtt is még nagyon sok a tennivaló, így az adományoknak továbbra is nagy hasznát veszik. Az Összefogás Háza nemcsak a mozgássérülteké, hanem a teljes közösségé: mindenki büszke lehet majd rá, ha elkészül.

Az alapkő letételekor Csaba testvér kifejtette: társadalmunk szégyene, ha nem tudjuk megépíteni az Összefogás házát. Van még tennivaló

A pirosban álló épületben Fikó Csaba, a szervezet tiszteletbeli elnöke, illetve Incze Zsuzsanna, a szervezet önkéntes munkatársa vezetett körbe bennünket. Az Összefogás Házának alapkövét 2017 márciusában tették le, amikor még rejtély volt számukra, hogy mennyi időbe kerül majd az építkezés, mivel ez teljesen a támogatottságtól, az emberek jóindulatától függött és függ.

– Egy jól működő államban természetes, hogy az akadályozottsággal élő embereknek az állam megfelelő körülményeket teremt. Mivel ez nálunk másképp van, így ezt a munkát mi végezzük, belföldi és külföldi magánszemélyek, alapítványok és cégek adományaiból – hangsúlyozta Fikó Csaba. A tiszteletbeli elnök hozzátette: a támogatóiknak és a gondviselésnek köszönhetően a 2018-as év végére már pirosban állt a ház, az idén pedig csíkszeredai vállalkozók, illetve egy belga alapítvány adományainak jóvoltából már az ajtók és ablakok felszerelése is sorra került.

Helyi és megyei önkormányzati támogatások
A helyi és a megyei önkormányzat is sokat segít: a megyeszékhely polgármesteri hivatala a város minden lakója után évente egy-egy lejt adományoz, továbbá Hargita Megye Tanácsától 40 ezer eurót kapnak a napokban jóváhagyott tanácshatározat szerint, ezt részben közművesítésre (villany-, víz- és szennyvízvezeték) fordítják majd.
– További adományokat várunk, hiszen a villany és a víz bevezetése után is folytatódniuk kell a munkálatoknak – nyomatékosította Fikó Csaba. Mint megtudtuk: vannak olyan jóakaratú szakemberek is, akik vállalkoztak például egy-egy fürdőszobarész bérmentes elkészítésére.

Az akadálymentesség feltételeit követik. Egyedülálló megoldások Fotók: László F. CSaba

Ahol minden helyet kap
– A két és fél emeletesnek jóváhagyott épület földszintjén bemutatóüzletet, egy akadálymentes fürdőszobát, két öltözőt, egy irodát, valamint textil-, gyertyaöntő-, illetve varróműhelyeket tervezünk – részletezte lapunknak a szervezet önkéntes munkatársa, Incze Zsuzsánna. Mint mondta: az első emeleten lesz a közösségi terem, ami – kihasználhatóságának növelése érdekében – több szobára is elválasztható lesz mozgatható falakkal, összességében viszont akkora lesz, hogy még egy kisebb lakodalomnak is helyet tud adni. Az elhúzható falakkal kialakított szobákban lesz kinetoterápiás terem, illetve mozgásfejlesztés, személyiségfejlesztés és más igényeknek megfelelő foglalkozások is helyet kapnak majd.


A második emeleti teraszról Csíksomlyó gyönyörű látványa tárul elénk, továbbhaladva láthatjuk, hogy már a szobák is készülnek az akadályozottsággal élőknek.
A harmadik emeleten – amit félemeletként hagytak jóvá – közös étkezőt, nappalit és további akadálymentesített szobákat terveznek. A házban összesen tíz akadálymentes szoba lesz a házmesteri szobával együtt.


Az épületben egyébként lépcsőn, illetve tűzálló lifttel is lehet majd közlekedni, ugyanakkor a falakon kívül külső rámpa építését tervezik, ami megyeszinten is újdonságszámba megy. A rámpa háromsávos lesz 6%-os dőlésszöggel, középen pihenővel, hogy az elektromos és hagyományos kerekes székben ülőnek is lehetséges legyen a feljutás az emeletekre. A rámpa a megyei tanácstól várt, már említett 40 ezer eurós támogatásból valósul meg.

Fontos a szociális felelősségvállalás
– Itt minden tégla valakinek az életét teszi könnyebbé, ezért is olyan fontos, hogy szociálisan felelősséget vállaljunk egymásért és kinyújtsuk a kezünket a jóakaratú kezdeményezések felé – jegyezte meg Incze Zsuzsánna. Szerinte mindenkinek vállalni kellene egy apró részt a közösség életéből, mert azzal, hogy szociálisan érzékennyé válunk és aktívan részt veszünk egy nonprofit szervezet munkájában – legyen az a mozgássérültek egyesülete, valamely környezetvédelmi alapítvány, az árva gyerekek közössége vagy bármi más, ami közel áll a szívünkhöz –, felelősséget vállalunk társadalmunkért, s csak így tudunk a társadalom igazán értékes tagjai lenni. Incze Zsuzsánna rámutatott: a szociális felelősségvállalásunk egész kicsi dolgokban is megmutatkozhat, például, hogy szabadon hagyjuk a mozgássérült parkolóhelyet vagy természetesnek vesszük, nem pedig luxusnak, ha egy középület akadálymentesen van kialakítva.

Fikó Csaba, a megvalósítás mindenese vezetett körbe. Erő feletti beruházás

Akadálymentesített játszótér is épül
Az épülethez tartozó akadálymentesített játszótér elkészítése is folyamatban van, ugyanis rendelkezik már egy tolószékesek által is használható körhintával és hintával, továbbá van egy homokozó és egy csúszda is. Szeretnék ezt még egy látássérült-sarokkal, illetve más játékokkal bővíteni.
Az akadályozottsággal élő fiata­lok nagy örömmel dolgoztak a játszótér kerítésének lefestésén – tudtuk meg –, részt vállalva a munkából. Mindannyian nagyon várják, hogy az épület elkészüljön és megteljen élettel.

– Ez nemcsak a mozgássérültek épülete lesz, hanem a városé, a közösségé is, hisz egy ilyen épület gazdagítja a város minőségét, mert ritkaságszámban megy még országszinten is – mondták „házigazdáink”. Mint elhangzott: a mozgássérültek nem egy külön közösség, ők ugyanúgy a társadalom tagjai, mint bármelyik egészséges ember. Ezt pedig nem szabad elfelejtenünk, ahogy azt sem, hogy lehetőségeink szerint bármikor segíthetünk nekik. Az építkezés lassan halad, így van idő megérni a támogatásra, s mivel sokféle adományozó volt már, így az épületet mindenki valamennyire a magáénak tudhatja.
– Én nyugdíjas vagyok, de szeretnék hátrahagyni valamit a jövő generációnak, a szervezetnek. Ebből a meggondolásból is foglalkozom az új székhely építésével – mutatott rá a tiszteletbeli elnök, aki egyben alapítója is a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének.
Aki támogatni szeretné az ingatlan felépülését, megteheti személyesen a szervezet székhelyén, a Márton Áron utca 50. szám alatt, vagy további részletekért hívja a 0722–250241-es vagy a 0744–146479-es telefonszámot.

Barabás Emőke

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek