Új helyszín, új program, változatlan árak

57

Új helyszínen nyitották meg pénteken a székelyudvarhelyi korcsolyapályát. Az elmúlt években a városi strand mellett volt lehetőség a téli időszakban korcsolyázásra, ám ott egy sátortetős pálya lesz, amelynek építési munkálatai jelenleg is zajlanak. Így új helyszínt kellett találni a szabadtéri pályának, amelyet a városi parkban lévő minifocipályán állítottak fel. Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala arról tájékoztatott, hogy a tavalyhoz képest a helyszín mellett megváltozott a pálya nyitvatartási programja is. A korcsolyázni vágyók naponta 10 és 12, illetve 18 és 20 óra között használhatják a pályát. Ezenkívül pénteken késő este, 20 és 22 óra között, míg szombaton és vasárnap délután 16 és 18 óra között is lehet korcsolyázni. A pályát működtető székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal közlése szerint az árakban nincs változás a tavalyhoz képest: az 5 év alattiaknak ingyenes a belépés, gyerekeknek 18 éves korig 4 lejbe, felnőtteknek pedig 5 lejbe kerül a kétórás belépő. Már a nyitónapon sokan kipróbálták a jeget, a polgármesteri hivatalnál pedig azt ígérik, hogy egészen a tavasz beköszöntéig mindennap lehet majd korcsolyázni.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.