Új helyre költöztetnék a járóbeteg-rendelőket

A tervek szerint a kórház minden rendelője a poliklinika felújított épületébe kerül

219

Felújítják a csíkszeredai járóbeteg-rendelőintézet épületét, a földszinten és az első emeleten negyven kabinetet készítenek el és egy majdani laboratórium helyiségeit is kialakítják, amennyiben finanszírozást nyer a Hargita megyei önkormányzat erre vonatkozó pályázata. Az új helyre a megyei kórház majdnem összes járóbeteg-rendelőjét átköltöztetnék.

Szakrendelére várakozó betegek. Hozzáférhetőbbé teszik az ellátást Fotók: László F. Csaba

A regionális operatív program keretében európai uniós finanszírozást igényelt Hargita Megye Ön­kor­mány­zata a csíkszeredai volt poliklinika épületének felújítására és az ügykezelésébe tartozó Csík­szeredai Megyei Sürgősségi Kórház járóbeteg-rendelőinek ezen épületbe való átköltöztetésére. A megyei önkormányzat erre vonatkozó határozata szerint a pályázat összértéke 14,4 millió lej, ebből 10,3 millió lej az elnyerhető támogatás. A finanszírozási igénylésben felsoroltak szerint a pályázat révén a járóbeteg-rendelőintézet épülete A szárnyának alagsorában, földszintjén és első emeletén, illetve a C szárny földszintjén és első emeletén alakítanak ki rendelőket, a munkálatok során pedig összességében is megerősítik az épületet, külön részeket választanak le, liftet építenek. A pályázat része a rendelők felszerelése is. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke közölte, a finanszírozási kérést benyújtották, most a hiánypótlási időszak tart, ezt követően várják az elbírálás eredményét.

Kinőtték a jelenlegi helyet
– A megyei tanács számára nagyon fontos a megyei kórház fejlesztése. Mivel a kórház a finanszírozás nagy részét az egynapos bentfekvést igénylő esetek után kapja, és ezt a lehetőséget jelenleg nem is tudják maximálisan kihasználni, a kórházi járóbeteg-rendelők helyén az ilyen kezelésekre alakítunk ki felületeket. Ugyanakkor a rendelők mellett az új helyen laboratórium is helyet kapna, amire szintén nagy szükség van – mondta el a megyei önkormányzat elnöke.
Dr. Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere kifejtette, hogy a kórházi járóbeteg-rendelők kinőtték jelenlegi helyüket, zsúfoltság van, és a felszerelést is újítani kellene, a kórházban viszont nincs hely a bővítésre. A poliklinika épületében nagyobb felületen kapnak helyet a rendelők, ezek helyén pedig az egyre több, egynapos ellátást igénylő eseteket oldanák meg megfelelő körülmények között, belgyógyászati, gyermekgyógyászati, sebészeti rendelők és kezelők keretében – vázolta.
A poliklinikán egyelőre a kórház majdani saját laboratóriumának a helyét alakítanák ki, ennek felszerelése újabb pályázat tárgyát képezi majd.

Minden egy helyen
Korábban felmerült, hogy a fertőző betegségek osztályát és a tüdőgyógyászati osztályt költöztetnék a poliklinika épületébe, ez azonban Konrád Judit szerint kényszermegoldás lett volna, ami nagyon nagy átalakítást feltételez, például a folyosókat is ki kellett volna bővíteni ahhoz, hogy a hordágyakkal közlekedni lehessen. Ez most sokkal jobb megoldás, a betegek, a kórház és az orvosok szempontjából is – véli a menedzser. Közölte, negyven kabinetet alakítanak ki, rendelőkkel, kezelővel és a most külön épületben működő szemészeti, bőrgyógyászati és fül-orr-gége osztályok ambuláns szakrendelését is a poliklinikára költöztetnék, hisz a tervek szerint idővel ezen osztályokat is a kórház központi épületébe viszik. Szemészeti és bőrgyógyá-
szati szakrendelő kettő is lesz, mert náluk jelentősen emelkedik a járóbeteg-ellátásban kezelt betegek száma. Kivételt a fertőző betegségek osztályának rendelője, a tüdőgyógyászati rendelő és a tbc-rendelő képez, amelyek a kórház központi épületének udvarára ezen osztályok számára tervezett új épületben kapnak majd helyet. A kórházból minden rendelő leköltözik majd és újak is lesznek, beindul a tervek szerint az öregkorban előforduló betegségeket kezelő geriátriai rendelés, lesz gyermekneurológiai, gyermekpszichiátriai, allergológiai szakrendelés. A jelenleg a poliklinika földszintjén és első emeletén működő magánrendelőknek költözniük kell.

Délután is rendelnének
– Ez a normális, hogy egy épülettömbben működjenek a járóbeteg-rendelők, ez képviseli messzemenően a beteg érdekeit. Hisz ha egy szakorvos úgy találja, hogy a betegnek más vizsgálatokra is szüksége van, akkor itt helyben, rövid idő alatt lehet intézkedni és minél hamarabb felállítani a diagnózist – mondta Konrád Judit.
Hozzátette, ehhez az is szükséges, hogy ezek a rendelők jól, a legmodernebb készülékekkel legyenek felszerelve.
Dr. Melles Orsolya, a kórház orvos-igazgatója szerint meg tudják majd szervezni úgy a munkát, hogy ha egy betegnek más szakorvosi vizsgálatra is szüksége van, akkor ne kelljen hazamennie, új időpontot egyeztetnie és ismét visszamennie. Ennek érdekében tervezik, hogy délutánonként is lesz rendelés, sürgősségi kórházként ki kell szolgálni a lakosságot és a növekvő orvoslétszám is lehetővé teszi majd ezt – mondta Konrád Judit.

R. Kiss Edit

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.