Ugye, ön beleegyezik?

388

Az Eurostat szerint 2018-ban Romániában jegyezték a legtöbb kiskorú anyát, sokan közülük 10–14 éves koruk között szültek gyermeket. Ugyanakkor ötödik helyen vagyunk az elvégzett abortuszok számát tekintve. A gyermekek érdeklődése egyre korábban fordul a szexualitás felé, és élhetnek bármilyen norma szerint a családok, szinte kivédhetetlen, hogy környezetükben, adott esetben saját kortársaik között ne legyen olyan, aki olyasmibe vonja be őket, amire még nem állnak készen. Ez lehet egy videófelvétel, de lehet maga a tett is. És mégis, évek óta folyik a vita a szexuális nevelés iskolai bevezetéséről, végre törvény is született, de az ortodox egyház nyomására azzal a kitéttel, hogy egészségügyi nevelés lesz a neve, és a szülő beleegyezését kell adja, hogy gyermeke részesüljön ebben a „szolgáltatásban”.
Értetlenségem ott kezdődik, hogy miközben mindannyian tudjuk nagyon jól, hogy gyerekeink épp a legfontosabb dolgokhoz nem kapnak eszközöket az iskolában (öröm a kivételnek, aki olyan családban nő fel, ahol nyílt a kommunikáció, lehet kérdezni és ahol hatékonyan történik az „életre való felkészítés”), mégis vita tárgyát képezheti, és politikai porondra csúszhat egy olyan kezdeményezés, amelynek eredményességéről, fontosságáról millió megbízható tanulmány, jó példa tanúskodik. Mégiscsak szomorú, hogy a felnőttek elfojtott félelmei, magukkal cipelt görcsei, vitatható, netán túlhaladott erkölcsi szabályai miatt zárjuk el gyerekeinktől a lehetőséget, hogy magukat, saját működésüket, testüket, lelküket jobban ismerő emberekként építsék fel a saját életüket. Ők a jövő, és általában már most is olyan jelenben élnek, amihez a felnőttek zömének sok esetben hozzáférése sincs. A virtuális világban ott a pornó, ott a pedofília, ott zajlik kismillió bántalmazás és tragédia, de mi bedugjuk a fejünket a homokba, hogy nehogy már olyasmiről beszéljenek az iskolában, ami otthon hétpecsétes titok, berozsdásodott és feloldhatatlan tabu. És ők, a gyerekek információk és felnőtti támogatás nélkül, védtelenül ki vannak téve a mindenféle hatásnak, szexuális hatásnak is! Na, én ezt látom erkölcstelennek.
Örvendetes, hogy egy friss hazai online felmérés szerint a megkérdezettek 83,60 százaléka egyetért a szexuális nevelés bevezetésével, 6,80 százalék csak bizonyos feltételek mellett, míg mindössze 9,60 százalékuk ellenzi. Tehát mégis többségben vannak azok, akik rábíznák a szakemberekre, hogy segítsék a gyermekeket önmaguk megismerésében és a világban való eligazodásban – szexuális téren is.
A feltételt szabók között viszont sokan vannak, akik valamiféle ideológiai nevelést képzelnek el szexuális nevelés gyanánt, a manapság divatos liberális-fóbia hatására behozzák a nagy mumust is, a genderelméletet, amelyről a többség vajmi keveset tud, de van egy torz elképzelése róla.
Nem, a szexuális nevelés nem ideológia és nem politika. Szándékosan használom a nevelés kifejezést és nem a felvilágosítást, mert annak olyan „egyszeri – tudjuk le hamar – mondjuk el az egészségügyi vonatkozásokat – riogassunk egy kicsit” jellege van számomra. A szexuális nevelés viszont egy folyamatos párbeszéd, ahol a gyermek, fiatal választ kaphat az őt foglalkoztató kérdésekre – a saját érettségi szintjén, ahol valós információkat nyújt a felnőtt a pszichoszexuális fejlődésről (amely így is, úgy is lefut, csak nagyon nem mindegy, hogy hogyan), és minden fókuszba kerülhet, ami a testtel, a nemekkel, az érzelmekkel, a vágyakkal, a szerelemmel kapcsolatos. Célja épp az, hogy túlvigye a gyerekeket a mechanikus, ilyen-olyan okok miatt, igazi vágy nélkül művelt aktusokon. Elindít(hat)ja őket azon az úton, hogy képesek legyenek felismerni saját vágyaikat, nemet mondani arra, amit nem szeretnének, szűrni a mindenféle hatás között, és végül teljességében megélni a szerelmet, és önmaguk kiteljesedését mint szexuális lény. Merthogy azok is vagyunk, többek között. Persze ehhez hiteles, jól felkészült, önmaguk szexualitását és a személyiség alakulását jól ismerő felnőttekre van szükség. Vannak ilyenek.
Maradjunk abban, hogy manapság nem lehet túl korán elkezdeni. Mármint a szexuális nevelést. És többek között éppen azért nem, mert így tehetjük felkészültté gyerekeinket a külső, gyakran káros hatásokkal szemben. Mert ha beleegyezünk, ha nem, úgyis ott van közöttük a téma, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy vak vezet-e világtalant, avagy egymást „világosítják-e fel” a dörgésről, vagy szakembertől kapnak valós információkat. Ugye, ön szerint is jobb az utóbbi? Ugye, ön is beleegyezik?

Asztalos Ágnes

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.