Udvarhelyiek a Dal versenyzői között

Run Baby Run

1 395

A Monyo Project vadonatúj Run Baby Run című dala is bekerült a legjobb harminc közé A Dal 2019 versenyben. A szenvedélyes, dinamikus lüktetésű dal akár az Eurovíziós Dal­fesztiválig röpítheti a szé­kely­udvarhelyi zenészpárost és zenekarukat.

A Monyo Project Székely­udvarhelyről indult még 1999-ben, sajátos, gitár- és énekcentrikus rockzenét – az alapító-zeneszerző-gitáros Molnár Endre (Monyo) szerint – cold rockot játszik. Nemrég jelent meg tizenegyedik nagylemezük, az E.R.A című album. Ezen szerepel a Run Baby Run című szám is.
– Őszinte, élő, szenvedélyes dal, amely a lemezen 7 perces, nagy énekhanggal – mondta Molnár Endre. Neki és házas-, illetve szerzőtársának, az énekes Fazakas Ilonának (Babának) ez a kedvenc száma az albumról. Rövidített változatban küldték be A Dalba, és a tíztagú zsűri a 416 benevezett zeneszám közül a legjobb 30 közé sorolta Monyóék szerzeményét.
A Székelyudvarhelyről indult alkotópáros első ízben mutatkozik be A Dal nézőinek, egyéb tehetségkutatókban nem vettek részt még eddig.
– Ezelőtt is zenéltünk, ezután is zenélni fogunk, akárhogy is alakuljon A Dal – mondták mindketten az eurovíziós válogatóban való szereplés kapcsán. A Monyo Project zenekar tagja jelenleg Monyo és Baba, Horváth Zsolt (zongora), Pap Enikő (bass), Szepesi Viktor (dob).
A Dal 2019 januárjában és februárban futó showműsor, amelyben a szakmai zsűri és a nézők szavazatai alapján kiválasztják, hogy ki képviselje Magyarországot a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon. A műsort élőben közvetíti a Duna Televízió és a Duna World, illetve interneten az adal.hu. A hatvannegyedik alkalommal jelentkező, népszerű zenés műsor helyszíne ezúttal az izraeli Tel-Aviv lesz.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek