„Útra készen” a Tagro

Szászrégenben gyártják

96

Azt eddig is tudtunk, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező szász­régeni IRUM Rt. traktorokat is gyárt mind a mezőgazdasági szektor, mind pedig a fakitermelési szektor számára. Tulajdonképpen ez az a cég, amely az elmúlt évek, sőt évtizedek során bizonyos értelemben képes volt folytatni a hazai traktorgyártás hagyományait. (Igaz, időközben Brassóban is voltak és vannak próbálkozások a traktorgyártás újraélesztésére, főleg külföldi befektetők érdekeltsége/érdeklődése révén.) A régeniek a minap egy újdonsággal rukkoltak ki…

Legutóbb a múlt esztendő októberének utolsó napján hallottunk, hallhattunk a régeni traktorról: az október 31. és november 4. között Bukarestben megrendezett Indagra 2018 nemzetközi mezőgazdasági vásáron mutatták a TAG 952.3-as típust. Abból a múlt esztendőben egyébként 500 darabot szereltek össze, s azokat 85-105 lóerős Belarus dízel üzemelésű motorokkal szerelték fel. Az indulóár pedig 19 800 euró volt (áfa nélkül). Nos, a minap egy újabb és nem is akármilyen újdonságról értesülhettünk: a szászrégeni IRUM Rt. szakemberei, munkaközössége által teljes egészében megtervezett és kivitelezett Tagro elnevezésű mezőgazdasági traktort homologálta a Román Gépkocsi Törzskönyvezési Hivatal (RAR). Erre az eseményre március 28-án került sor, s a homologálási bizonylat birtokában megkezdődhetett a sorozatgyártás is. A gyár illetékesei szerint június hónap folyamán az első Tagro traktorok „kiléphetnek” a gyárkapun. Egyébként a homologálási folyamat még az elmúlt esztendő vége felé megkezdődött, s annak keretében a RAR illetékes szakemberei különböző statikai és dinamikai próbáknak vetették alá a szászrégeni új traktort, megfelelően az uniós normáknak. A tesztelések alapján 45 jelentést készítettek nem csupán a RAR illetékesei, hanem a Bolognai Egyetem, valamint a Nagy-Britanniai Mill Brook Proving Ground Egyetem szakértői is. Ilyen összefüggésben megemlíthető az is, hogy napjainkban egy új traktor gyártásba bocsátása megköveteli az uniós szabványok tiszteletben tartását is, nevezetesen az Európai Parlament és a Tanács 2013/167-es rendeletének az előírásait. Egyébként a projekt gyakorlatba ültetése egy több mint 4 millió eurós beruházást feltételezett, a prototípusok legyártása pedig megkövetelte a legmodernebb gyártási technológiák meghonosítását is.

Az idén 200 traktor…
Ami az új traktort illeti, arról jó tudni, hogy két verzióját fogják gyártani, lesz egy 160 lóerős, amely ára áfa nélkül 60-70 ezer euró körül lesz, és lesz egy 140 lóerős is, amely ára 40-50 ezer euró körül lesz. Az idén 200 Tagro legyártásával számolnak, s reményeik szerint azok értékesítése nem fog gondot okozni, annál is inkább nem, mert az iránt máris élénk érdeklődés mutatkozik. A 2020-as esztendőben a tervek szerint 300 ilyen traktort gyártanának le, majd 2021 során több mint 500-at. Amúgy az utóbbi évek során eszközölt beruházások nyomán fokozódott az IRUM Rt. termelési kapacitása és hasonlóképpen ez esztendő során is, ugyanis több mint 6 millió eurós beruházásra kerül sor. Egyébként nem a Tagro az egyetlen újdonság a szászrégeni cég háza táján: elkészült egy korszerű rönkfogó prototípusa is, amelyet az erdőkitermeléseknél használatos TAF 2012G típusú erdőkitermelési traktorokra fognak felszerelni. Mindennek kapcsán utalhatunk arra is, hogy a cég keretében működik egy kutatási és fejlesztési központ is, amely az elmúlt esztendő során egy európai projekt révén társfinanszírozásban is részesült. Ennek a központnak a szakértői tervezték meg az új most homologált traktort, valamint a rönkfogót is.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek