Ünnep régen és ma – Vers és környéke

50

Dr. Balázs Lajos Nyer­ges­tető – A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője című, újonnan megjelent könyvében többek között látható egy fametszet (26. oldal), amely a nyergestetői emlékművet ábrázolja, alatta az én Nyergestető című versemmel. Salló Győző munkája… Lévén, hogy ez a versike már többször visszaköszönt az évek során, utánanéztem, mikor írtam, hol jelent meg először… Nos, hosszas keresgélés után a Hargita Kalendárium 1978-as számában találtam rá, tehát onnan vette át a faragómester a szöveget. A verset nem tartottam fontosnak, nem választottam bele az 1979-ben megjelent verseskötetembe, viszont abban helyet kapott egy másik, ugyancsak Nyergestetőről szóló versem. Ugyanis ezt jobbnak, fontosabbnak tartottam…

Az első vers fába metszése, kifaragása azzal vette kezdetét, hogy 1978-ban Salló István Csíkszeredából családostól kitelepedett Magyarországra, és bizonyára magukkal vitték a kalendárium említett számát is. A rendszerváltás környékén Salló István eljuttatta a nevemre (Ferencz Imrének Tatabányáról Sallópista…) az Esztergom és Vidéke című lap 1989. augusztus 8-i számát, amelyben ő cikket közölt a 140 esztendővel ezelőtti nyergestetői csatáról, a lap első oldalán pedig a fiának, Győzőnek az emlékműről és a versikémről készített fametszete volt látható. Megtisztelő volt számomra, és arra gondoltam, hogy ha nem telepedtek volna ki, akkor az én versikémet nem metszi senki fába! Mert Salló Győző bicskáját a nosztalgia, a honvágy nyitotta ki… A megszépítő messzeség íme egy szerény versikét is érdemessé, érdekessé tesz… A faragott vers egyébként megjelent a csíkszentmártoni Figyelő 1999-es júliusi–augusztusi számában is, a csata 150. évfordulóján…
A másik Nyergestető című versem is talán megjelent nyomtatásban, de nem találtam rá, lapozgatván a kollekciókat. Hanem benne van az 1979-ben kiadott könyvemben (A hetedik évad, Kriterion). Valószínű, hogy ezt is a hetvenes években, vagyis több mint négy évtizeddel ezelőtt írtam. Arra viszont emlékszem, hogy mi ihletett versírásra… Az történt, hogy szülőfalumban, Kászonimpéren egy háznál megpillantottam a falon egy fényképet, amely a nyergestetői emlékmű avatásáról készült. Ezt a fotót kölcsönkértem, hogy alkalomadtán közöljem a másolatát a lapban vagy a kalendáriumban… Nem emlékszem, hogy végül ez sikerült-e, de azt tudom, hogy miután visszavittem a képet a gazdájának, ott később tönkrement, mert meszeléskor lespriccelték… Hanem a brassói Adler által készített képen egyebek mellett az kapott meg engem, hogy akkor a háttérben lévő erdő nagyon fiatal volt. A versbe egy évszázadot próbáltam belesűríteni a fényképezés pillanatába: Most még csak térdig ér az erdő, de amikor a fotográfus előbújik az ernyő alól, már megszámlálhatatlanok az erdő fái…
Mindkét verset egy olyan fiatalember írta negyven évvel ezelőtt, a kommunista érában, aki gyakran járt át akkoriban a Nyergesen, és nem hagyhatta vers nélkül a hely szellemét…
Írnia kellett, ha nem egy nagyot, akkor két kicsikét!
Két szerény ágkereszt-verset…

Ferencz Imre

[box type=”shadow” ]Nyergestető

Nyergestetőn ahol út visz
Csík felől a Kászonokba
kőoszlop áll fenn a bércen
emlékműnek kifaragva.

Lent a völgyben kopják fejfák
roskadoznak dőledeznek
újat állít helyükbe majd
az enyészet és az élet.

De a hegyen az a kőszál
a szabadság emlékköve
Tuzson őrnagy katonái
kétszáz legény szálfa-szépe.

Maroknyi had kétszáz legény
vert tábort itt mindörökre –
messzelátszó kőszál körül
millió fa derék törzse.

(Hargita Kalendárium, 1978, 112. o.)[/box]

[box type=”shadow” ]Nyergestető (Régi fénykép)

Most még csak térdig ér az erdő
s így az emlékművet leleplező és
ünneplő tömeg jól látszik a tisztásokon
amikor Adler úr masinájához hajol és int
mozdulatlanságba merevedik a táj
bár a füvek a fák konokul nőnek
sűrűsödnek mit sem törődve hát
észrevétlenül eltűnik közöttük
a szakállas úr a napernyős kisasszonyok
a falubeliek a szekerek a hintók
elmerülnek a bozótban miután Adler úr
előbújik láthatja mindenkit ellepett
az erdő a csata véres látomásait
a sírhantokat az ünneplő tömeget
átszőtték a gyökerek a lombok és
megszámlálhatatlanok az erdő fái.

(A hetedik évad, 1979, Kriterion Könyvkiadó, 44. o.)[/box]

A cikk a Hargita Népe március 14-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.