Újévi hangverseny

Csíki és udvarhelyi zenészek közreműködésével

230

Azt ígérték tavaly a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola felső tagozatos diákjai és tanáraik, hogy zenekaruk és énekkaruk nagyszabású újévi hangversennyel jelentkezik idén is. A január 28-i koncerten közreműködik a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola zenekara.

Tavalyi ígéretünkhöz híven, nagyszabású újévi hangversennyel kedveskedünk a zeneszerető közönségnek iskolánk, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola IX–XII. osztályos diákjai zenekarának és ének szakos hallgatói kamarakórusának előadásában január 28-án 18 órától – tájékoztatta a Hargita Népe napilapot Nagy Zsuzsanna, az intézmény igazgatója.
Mint mondta, Kodály Zoltánnal vallják, hogy „a zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható”.
Az intézményvezető elmondta, hogy rendezvényüket a bécsi filharmonikusok hagyományos újévi hangversenye ihlette, első alkalommal 2014-ben, majd 2016-ban szervezték meg a középiskola vezetői, tanárai, középiskolás diákjai zenekarának és énekeseinek részvételével.
– Köszönettel tartozunk, a koncertsorozat megálmodóinak: Kirmájer Enikőnek, az intézmény akkori igazgatójának, valamint Péter Ernőnek, a középiskolás zenekar karmesterének – hangsúlyozta az intézményvezető.
Hozzáfűzte, immár ötödik alkalommal kínálnak lehetőséget a csíkszeredai közönségnek, hogy az évköszöntő hangverseny által, az iskola fiatal tehetségeit hallgatva a klasszikus zene élményében részesüljenek.
– Külön öröm számunkra, hogy idén is, most már harmadik alkalommal, csatlakozik rendezvényünkhöz a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola zenekara is – fűzte hozzá Nagy Zsuzsanna.
A jövő hétfői koncert műsorán a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola előadásában elhangzanak barokk művek és filmzenék – vezényel: Veress Viktória; a Nagy István Művészeti Középiskola előadásában: G. Rossini: Hamupipőke – nyitány, W. A. Mozart: Figaro házassága – duett és áriarészletek; G. Rossini: Largo al factotum; J. Strauss: Kék Duna keringő; Lehár Ferenc: Cigányszerelem – részlet; G. Verdi: Traviata – Coro Zingarelle; J. Horner: Zorró álarca; M. Kamen: Robin Hood; R. Russel: My fair lady; valamint J. Strauss: Tritsch-Tratsch polka. Szólisták: Biszak Bernadett, XII. osztály; Deér Júlia, XII. osztály; Fazakas Tamás, XII. osztály; Gábor Margit, XII. osztály; Dánél Kristóf, XI. osztály és Geréb Nikoletta, X. osztály. Közreműködik az ének szakos diákok kamarakórusa. Felkészítő tanárok: Bene Zoltán, Dobos Krisztina, László Mária, Mihály Melinda. Vezényel: Péter Ernő. A rendezvényre 2019. január 28-án, hétfőn, 18 órától kerül sor a Művészetek Házában (volt Szakszervezetek Művelődési Háza), jegyek elővételben a jegypénztárnál vásárolhatók, jegy ára 15 lej.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek