Turnén az USNK

Örömhír a tiniknek

29

Székelyudvarhelyen és Csík­sze­redában is fellép ma és holnap a X-Faktor-győztes kolozsvári rapzenekar, közösen a Youtube csatornán követhető tinikedvenc-sorozat, a Kö­zép­suli tagjaival.

Közös koncertkörúton. Ma Udvarhelyen, holnap Csíkszeredában lépnek fel Fotó: Nagyálmos Ildikó

Sajtótájékoztatón ismertették a turné fontosabb mozzanatait a középsulis fiúk, illetve az USNK tagjai, Filep Kund és Laskay Nimród. A marosvásárhelyi fellépésük után ma Székelyudvarhelyen a művelődési házban, holnap pedig Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában lépnek színpadra 19 órától.
A Középsuli csapata évente egyszer jut el Erdélybe, ahol szintén népszerű az immár öt éve működő tinisorozat.
Lukács László főszervező izgalmas vállalkozásnak tartotta összehozni a két fiatal csapatot, akik ezúttal nem pubokban, éjszakai szórakozóhelyeken, hanem művelődési házakban lépnek színpadra.
Az előadás kezdetén a Kö­zépsuliból Bende és Olivér kvíz-showt tartanak a jelenlévőknek, majd ezt követően a USNK adja elő ismertebb dalait, az est végén pedig Tibi és Dominik táncos bemutatója következik.
– Az USNK négy profi táncossal érkezett, illetve velük jött DJ F-Man is. Tulajdonképpen az X-Faktor hangulatát visszaadó show-műsort szerettünk volna összehozni, egy picit családcentrikussá tenni, hiszen 2019 a családok éve – mondta a főszervező.
Az UNSK tagjai megnyugtatták a szülőket: ezúttal finomított szövegek hangzanak el, a családbarát változat kerül műsorra, nem azok a számok, amelyeket éjszakai bulikon adnak elő.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.