Turista- és kerékpárútvonalakat adnak át Borszéken

90

Holnap adják át Bor­széken azokat a turistaösvényeket és kerékpárútvonalakat, amelyeket ebben az évben újított fel a gyergyószentmiklósi Dan­curás Hegyimentőcsapat, tájékoztatott Elekes Huba hegyimentő. Elmondta, hogy ebben az évben két pályázatot is nyert a csapat Hargita Megye Tanácsának kiírásain. Így az immár hat éve futó Biztonságos turizmus című pályázatukra 3563 lej támogatást kaptak, és a Borszék környékén található turistaútvonalakat újították fel az összegből. A pályázat összköltségvetése egyébként 5723 lej, amelyből 2160 lej az önrész: felhasználásával összesen 54,1 km hosszúságban, hét útvonalon festettek turistajelzéseket. Piros háromszög jelzéssel látták el a 13 km hosszúságú Medve-barlang útvonalat, piros kereszt jelzi a 3 km-es Bagolyvár és sárga sáv mutatja a helyes irányt 19 km-en a Cifra-ház túraútvonalakon. A Hazanéző túraútvonalon sárga háromszögeket festettek 4,5 km-es szakaszon, Bükk-havasra pedig 4,7 km hosszan a kék sávot követve lehet eljutni. Kis-Bükk-havas felé az utat sárga kereszt jelzi 6,4 km-en, és a kék keresztet követve lehet végigmenni a Körút túraútvonal 3,5 km-es szakaszán.

05_turistautvonal_hirfolyamba

Hargita megyében két keréken című pályázattal 52,8 km hosszúságú kerékpárútvonal kiépítését tűzték ki célul. A pályázat összköltségvetése 4763 lej, amelyet Hargita Megye Tanácsa 3437 lejjel támogatott, a fennmaradó 1326 lejt önrészként a hegyimentőcsapat állta. A teljesen új kerékpárútvonal Gyergyószentmiklós – Pricske – Vártos (Tatárnyak) – Rez-nyaka – Cengellér-hágó – Közrez (Tászok) – Borszék – Nagy-Bükk-havas helységeken, illetve dűlőkön halad át. Az ünnepség holnap délután 13 órakor lesz Borszéken az új turisztikai irodánál, amelyet szintén ekkor adnak használatba.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek