Türelem a gyakorlatban

A film nem halott

246

Ritka, rendhagyó tárlat nyílt a Csíki Mozi emeleti kiállítócsarnokában. A kiállítás túlmutat önmagán, ugyanis olyan, Európai Unió által finanszírozott műhelyfoglalkozás-sorozat eredménye, amely mindenekelőtt a türelemre és nem mellesleg önismeretre tanította a projektben részt vevő gimnazistákat. A kiállított képeket csíkszeredai diákok készítették nem digitális, hanem hagyományos filmes technikával. Innen is a tárlat címe: # a film nem halott.

Kétnyelvű műhelyfoglalkozás analóg fotózással. Elfogadás, önismeret, szakmaiság Fotók: László F. Csaba

A kiállítás szerves része a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál programjának, egy hétig látogatható a Csíki Mozi emeleti kiállítócsarnokában, ahol a Filmszereda különböző műhelyfoglalkozásai is zajlanak.
– Minden szempontból a türelemről szólt ez a program, akár a román–magyar együttműködés, akár a „technikával” szembeni türelemről beszélünk, mert maga az analóg fotózás is a türelemről szól. Ha fotózol, nem látod meg rögtön az eredményét. Meg kell várnod, amíg előhívod, vagy a színes fotók esetében laboratóriumban előhívják a fényképeket – fejtette ki lapunk kérdésére Fodor Zsuzsánna műhelyvezető.

Megtanulta külföldön, kamatoztatta itthon
Kérdésünkre elmondta, a szlovákiai PCDS nevű civil szervezet Nyílj meg a párbeszédre elnevezésű képzésére jelentkezett, amely egy nagyobb szabású uniós program, a Teremtsünk Biztos Lakhatást (Build Solid Ground) része. A Szlovákiában, Németországban és Dániában megtartott képzésekre romániai, szlovákiai, bolgár, lengyel és cseh résztvevőket hívtak meg.
Többek közt arról szóltak a képzések, hogy miként lehet elejét venni a társadalmak radikalizálódásának, az öncélú gyűlöletnek. Ezt követően azt a feladatot kapták, hogy mindenki a saját, helyi közösségében valósítson meg egy miniprojektet. Mint részletezte, itthon pozitív tapasztalatként könyvelte el, hogy egyetlen olyan ajtót sem talált a városban, amelyen hiába kopogtatott. Az analóg fényképezőgépeket magánemberek és egyesületek adták kölcsön, a foglalkozások helyszínét a Vámszer Géza Művészeti Népiskola biztosította. A kiállítást pedig a Filmszereda szervezői fogadták be.


– A fotós tapasztalatommal felvértezve mindenképpen a fényképezéssel, illetve a fiatalokkal foglalkozó projektet szerettem volna megvalósítani. Az analóg fotózást választottam, mert szerintem mindenképp szükséges hozzá egyfajta lelassulás és egy másfajta tudatosság, ahhoz képest, hogy folyamatosan kattogtatjuk a képeket digitális fényképezőgéppel – mesélte.
Hozzáfűzte: felvette a kapcsolatot Vargyas Márta színházi rendezővel, aki az Eustress Egyesület révén korábban már lebonyolított mentálhigiénés foglalkozásokat. Végül közösen szervezték meg a műhelymunkát, amelyen a hagyományos, analóg fotózás mellett a részt vevő diákoknak önismereti, csapatépítő foglalkozásokat tartottak. Egy-két középiskolát leszámítva a legtöbb csíkszeredai gimnázium képviseltette magát a nyári képzéseken, a foglalkozások pedig két nyelven zajlottak, ugyanis a magyar diákok mellett két román anyanyelvű tinédzser is részt vett. Több aktuális társadalmi gond is napirendre került.

Sok minden fejben dől el
Fodor Zsuzsánna elmondta: a mentálhigiénés foglalkozásokra azért is szükség volt, mert több öngyilkosság is volt az elmúlt években a csíkszeredai középiskolások körében. Ugyanakkor szó esett a drogfogyasztás, az iskolai „bullying”, azaz bántalmazás problémáiról is. Magyar és román diákok is részt vettek, ezért a kétnyelvűség is terítéken volt. A magyar diákok jelentős része nem beszélt románul, a román gyerekek pedig nem beszéltek magyarul. A különböző játékok alatt ugyanakkor megtanultak jobban odafigyelni egymásra. A magyar diákok jelezték is, hogy a románnyelvtudás fejlesztése miatt is hasznos volt számukra, hogy valamennyi foglalkozás kétnyelvű volt. Elmondta: ez is sok türelmet igényelt mind a magyar, mind a román diákok részéről, hogy mindent két nyelven kell végighallgatniuk, azaz gyakorolhatták a toleranciát.

Képeken az otthon és a magány
A fotós foglalkozások első témája az otthon volt, amelyet nehezen dolgoztak fel a fiatalok, mert sokan közülük már életkori sajátosságaikból adódóan is elidegenedésként élik meg az otthoni környezetüket. A tárlaton is szereplő fotókban megjelenik az a magány is, amelyet megélnek a fiatalok.
A tárlat címe az egyik diák ötlete volt: #film is not dead, azaz #a film nem halott. A mintegy 120 fotót tematikus és formai szempon­tok szerint csoportosították, úgy, hogy azok „egymást erősítsék”. Fodor Zsuzsánna hangsúlyozta: fontos volt, hogy homályos vagy életlen fotók is szereplenek a tárlat anyagában, ugyanis tudatosan törekedtek arra, hogy ne csak azt mutassák meg, ami tökéletes. A képek megmutatják többek közt azokat a tereket, amelyeket Csíkszeredában belaknak a diákok, illetve a nyaralásaikból is ízelítőt nyújtanak.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek