Túl az Óperencián…

52

Az elmúlt héten a szavazólapon szereplő 14 elnökjelöltből hárman, méghozzá az esélyesebbnek tűnők közül az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodtak. Klaus Johannis jelenlegi államelnökről, Viorica Dăncilă regnáló kormányfőről, Dan Barna, az USR elnökéről, képviselőről van szó.
Az államelnök az ENSZ idei ülésszakára volt hivatalos, elhangzott egy expozéja is, de abban nemigen leltünk újdonságokat, érdemleges álláspontokat, s az nem is váltott ki különösebb érdeklődést, visszhangot. Ezenkívül neje kíséretében különböző találkozókon vett részt és a Trump elnök által adott fogadáson a két család fényképezkedett is.
Dan Barna tudományos konferenciára volt hivatalos, különböző politikusokkal is találkozott, de látogatása ecsetelésére nem fordított különösebb figyelmet a hazai sajtó, s még kevésbé a nemzetközi.
Dăncilă kormányfő a hivatalos bejelentés szerint munkalátogatásra utazott Amerikába. Több helyen is járt, de eget rengető dolgokat nemigen művelt, sőt bizonyos értelemben le is szerepelt: a román fél által előzetesen beharangozott találkozót Mike Pence alelnök részéről az utolsó pillanatban visszamondták, de olyan értesülések is napvilágot láttak, hogy a találkozót már eleve nem igazolta vissza az alelnök hivatala. Az energetikáért felelős államtitkárral, Rick Perryvel ugyan találkozott és aláírt vele egy együttműködési szerződést a nem hadászati célú nukleáris terület tekintetében, de az államtitkár által utólag közölt felvételeken nem látható Viorica Dăncilă, s utalás csak Ramona Mănescu külügyminiszter nevére történt. Diplomáciai baki-e vagy sem, felületesség-e vagy sem, nem tudni, de mindenképp elgondolkodtató, ami történt, mint ahogy az is, hogy az egyik találkozón a szoba falán Romániának ama címere fityegett, amely az év eleje óta már nem hivatalos. Amúgy a látogatás „bukdácsolásos” történései okán csütörtökön már olyan értesülések is lábra kaptak, hogy az a tervezettnél hamarabb fog véget érni, és már pénteken hazaérkezik a kormányfő.
Kétségtelen, hogy nem volt diadalmenet az amerikai látogatása, s az semmiképp sem nevezhető sem sikeresnek, sem szerencsésnek. Ez utóbbi részben előrelátható volt, s az „Óperencián innen” a múlt héten történtek okán ténylegesen annak is bizonyult. Igen, mert itthon a kormánypárt háza táján olyan dolgok történtek, amelyek egyrészt kisebb földrengés erejével megingatták a kormánypárt, pontosabban a kormány pozíció­ját, csökkentve Viorica Dăncilă államelnöki választási esélyeit. A kínos és kellemetlen, politikai szempontból hátrányosnak bizonyuló eseménysorozatba tartozott újabb szenátor távozása a Szociáldemokrata Pártból, az ellenzéki pártoknak ama bejelentése, miszerint sikerült 236 honatyát „felzárkóztatni” a kormány elleni bizalmatlansági indítvány benyújtásához (amire valószínűleg holnap kerül sor), továbbá az Európai Parlament igazságügyi bizottságának ama döntése, miszerint nem adják áldásukat Rovana Plumbnak az energetikai biztosi tisztségbe való kinevezésére. Ez pedig azért, mert a vagyonnyilatkozata számukra finoman fogalmazva „kiszámíthatatlannak, áttekinthetetlennek” bizonyult. Pillanatnyilag lebegtetve van ez a kinevezés, mert a legfrissebb értesülések szerint ma a délelőtti órákban újabb szavazásra kerül sor a bizottságban mind a két visszautasított jelölt esetében. (A másik Trócsányi László, akit a magyar kormány jelölt, s a jó szomszédsági és bővítési ügyekért felelős biztosi funkció várományosa.)
Tágabb értelemben a Plumb-ügyhöz kapcsolódik az Állandó Választási Szakhatóságnak (AEP) ama döntése, miszerint nem térítik vissza a Szociáldemokrata Pártnak az EP-választási kampányban elköltött magánadományokból származó pénzösszegeket. Erre a hatályos jogszabályok értelmében a párt jogosult lett volna, s így az adományozók is, de az okiratok benyújtásánál formai hibát követtek el, s azt már nem lehetett orvosolni a törvény megszabta határidőig. A történtekért úgy tudni, hogy pártelnöki minőségében Viorica Dăncilăt terheli a mulasztás, s ennek okán párttársai körében igen rossz hangulat alakult ki, már csak azért is, mert van olyan személy is, akinek több mint 1 millió leje úszott el, Rovana Plumbnak pedig egy magánszemélytől kölcsönkért 800 ezer leje (s pont ez a kölcsön szúrt szemet az igazságügyi bizottság egyes tagjai esetében).
Nos, a fentiek tükrében elmondhatjuk, hogy a kormányfő hazaérkezése semmiképp sem jelenthetett számára megelégedést, s még kevésbé megnyugvást. Az Óperencián túl még voltak – ha formálisan is – meleg kézfogások, itthon viszont ezekben a napokban inkább kemény kézszorításra számíthat.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek