Tudományos, szórakoztató és látványos

53

Látványos, képvetítéssel színesített külsőségek közepette mutatták be tegnap Sántha Attila Bühnagy Székely Szótár című kötetét a Csíki Moziban. Miközben Fodor István és Ádám Gyula, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában megjelent könyv illusztrátorainak fényképei váltották egymást a mozivásznon, Muszka Sándor két székely egyperces történetének előadásával teremtette meg az alaphangulatot.

Fodor István, Ádám Gyula, Székedy Ferenc, Sántha Attila és Muszka Sándor

Az irodalmi eseményen elsőként Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szólalt fel, az elöljáró jelentőségét tekintve a Larousse enciklopédiához hasonlította a kiadványt. Úgy vélte, a könyvnek valamennyi családban ott a helye a könyvespolcon, amely színvonalas gyűjteménye „a mi sajátos múltunknak”. A kötetet Székedi Ferenc újságíró mutatta be részletesebben a közönségnek. Emlékeztetett, a Székely szótár 2004-es megjelenése után 13 évre volt szüksége Sántha Attilának, hogy elkészüljön a könyv második, bővített kiadásával. Mint részletezte attól is különleges a szótár, hogy a szavaknak nem csupán a nyelvi, hanem földrajzi, történelmi eredetének is utánanézett a szerző. Nem erőltetett székelykedésről beszélhetünk, hanem tudományos megalapozottságú munkáról van szó – méltatta a kiadványt Székedi Ferenc. Mint kifejtette: tulajdonképpen egy székely értelmező szótárral van dolgunk, amelyben a székelység története is benne van. Ugyanakkor a két illusztrátor, Fodor István és Ádám Gyula munkáját is elismerő szavakkal illette. Mint elmondta: fényképeik a természetet és a hagyományos székely életmódot ábrázolják. Kiemelte az igényes könyvborítót is, amelyet Csillag István tervezett. Hozzáfűzte: meglátszik a könyv külcsínén is, hogy nem spóroltak a pénzzel a minőség rovására, a kiadványt ugyanis Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. támogatta. Orbán János Dénes, a kötet szerkesztője pedig úgy fogalmazott: „horribilis” költségei voltak a kiadványnak, de minden pénzt megér. Sántha Attila, a kötet szerzője pedig elmondta: azt követően kezdte el a székely szavakat gyűjteni, hogy az egyetemen nyelvjárásvizsgán a tanára nem engedte át, mert nem ismerte azokat a székely szavakat, amelyeket ő leírt. Mint mondta: 1997 óta gyűjti a székely szavakat, így nem véletlen, hogy a most megjelent kiadványban több mint 1,1 millió betű szerepel.

Kiss Előd-Gergely

A cikk a Hargita Népe március 2-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.