Tragikomédiával indítanak

Tótékkal kezdenek. A főpróbát ma tartják Fotó: Balázs Attila
76

Célegyenesben az évad első bemutatója a Tomcsa Sándor Színháznál. A magyar drámairodalom egyik legjobbjával, a Tótékkal áll színpadra csütörtökön este a társulat. A darabban debütál az új színész, Pál Attila.

Tótékkal kezdenek. A főpróbát ma tartják Fotó: Balázs Attila
Tótékkal kezdenek. A főpróbát ma tartják Fotó: Balázs Attila

Örkény István Tóték című drámája lesz az évad első nagyszínpadi előadása. A tragikomédia a magyar drámairodalom egyik alappillérének számít, Nagy Pál színházigazgató szerint éppen ezért nagy kihívás a társulat számára. Megerőltető próbafolyamaton vannak túl, hiszen a szokásos hat hét helyett ezúttal mindössze egy hónap állt a rendező és a színészek rendelkezésére, hogy elkészüljenek az előadással. Vendégrendezővel dolgozott a Tomcsa Sándor Színház, a Tótékat Harsányi Zsolt rendező, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem adjunktusa állította színpadra, a főpróbát ma este tartják. Ez az együttműködés a színház vezetői szerint egy hosszabb távú partneri viszony első fejezete, hiszen reményeik szerint az egyetem és az udvarhelyi társulat között szorosabb és gyakoribb lesz a jövőben a kapcsolat.
Harsányi Zsolt korábban egy castingot is szervezett, ugyanis szerette volna, ha Ágikát egy udvarhelyi fiatal lány alakítja. Bár sok volt a jelentkező, mégsem sikerült megfelelő szereplőre találni akkor, így a Színművészeti Egyetem másodéves hallgatója, Korodi Janka játssza ezt a szerepet. A szereplőknél maradva, a Tomcsa Sándor Színház új tagja, Pál Attila is ebben a darabban mutatkozik be először az udvarhelyi közönségnek.
A Tóték bemutatóját október elsején, csütörtökön 19.00 órától tartják, a premierre a Tomcsa Sándor-bérlet érvényes. Másnap szintén 19.00 órától a Nyirő József felnőttbérletes nézők tekinthetik meg az előadást, de a fennmaradó helyek függvényében jegyek is válthatók. A pénztár naponta 11.00–14.00, illetve 15.00–17.00 óra között tart nyitva.

Asztalos Ágnes

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.