szombat, november 28, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Továbbra is várják a jelentkezőket

Öt mesterkurzuson még nem teltek be a helyek, ezért június 16-ig, vasárnapig még jelentkezhetnek az érdeklődők a XII. Régizene Nyári Egyetemre – adta hírül a rangos rendezvényt szervező Hargita Megyei Kulturális Központ.

Fotók: László F. Csaba / Archív

A július 7–12. között zajló nyári egyetem 13 mesterkurzust kínál, ezek körül öt esetében nem teltek be a helyek az előzetesen meghirdetett hétfői határidőig. A csembaló, a reneszánsz együttes, a reneszánsz és barokk táncok, a barokk hegedű, valamint a kórus és karvezetői mesterkurzusra ezért vasárnap éjfélig még jelentkezhetnek az érdeklődők. Közleményében a Hargita Megyei Kulturális Központ rámutat: a helyek száma korlátozott, elfoglalásuk jelentkezési sorrendben történik.
A kurzusokra 10 évnél idősebb, zenei előképzettséggel és (hangszeres) tapasztalattal rendelkező hallgató jelentkezhet. A részvételi díj változatlan: az aktív hallgatók részvételi díja 250 lej/fő/kurzus, míg a csak megfigyelőként részt vevő passzív hallgatóké 50 lej/fő/kurzus. Partnerségi alapon ugyanakkor a Nagy István Művészeti Középiskola diákjai és tanárai 100 lej/fő/kurzus kedvezményes áron vehetnek részt a képzéseken.
További részletek a nyariegyetem@regizene.ro e-mail-címen, a 0266–372044-es és 0746–244235-ös telefonszámon, valamint Csíkszeredában személyesen, a Temesvári sugárút 4. szám alatt igényelhetők.

HN-információ

Kapcsolódó cikkek:

14,237RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb