Továbbra is stresszhelyzet

17

Egyre inkább tengeri kígyónak bizonyulnak a közszférai bérezési kerettörvény gyakorlatba ültetésének egyes vetületei (de nem csak), akárcsak a forradalomként beharangozott társadalombiztosítás hozzájárulás-átruházás következményei. Ez utóbbi tekintetében egy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy az akár „ellenforradalomként” is értékelhető. A sajtó számára ugyanakkor „örökzöld” témának ígérkeznek a fejlemények, azok is, amelyek a múlt hét folyamán bekövetkeztek.

Érdemben nem sok történt, mi több, mulasztás is bekövetkezett. Igen, mert február 23-án járt le a határideje ama rendeletnek, amelyet az Országos Adóügynökség (ANAF) elnökének kellett volna meghoznia és közöltetnie a Hivatalos Közlönyben, s amely révén jóváhagyódtak volna a 2018/3-as sürgősségi kormányrendelet egyes előírásai gyakorlatba ültetésének módszertani normái. E kormányrendelet révén többek között orvosolni kívánták azokat a „funkcionális zavarokat”, amelyeket előidéztek az Adótörvénykönyvet módosító 2017/79-es sürgősségi kormányrendeletnek az egészségbiztosítási hozzájárulásra, valamint a táppénz kiszámítására vonatkozó előírásai. Amúgy ez a sürgősségi kormányrendelet úgy tűnik, egyes problémákat megoldott/tisztázott, de ugyanakkor előidézett másabb hátrányos helyzeteket is. A táppénz kvantumáról van szó, amely az esetek túlnyomó többségében januárra vonatkozóan lecsökkent, a megelőző hónapi értékszinthez képest. Ezt a nagy elégedetlenséget és sokakat (mindenekelőtt a szülési szabadságon lévőket) hátrányosan érintő jogszabályozást egyébként a kormány múlt heti ülésén „kiigazították” ugyancsak egy sürgősségi kormányrendelet révén. (Az lapzártánkig nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben.) A szóban forgó kormányrendelettel kapcsolatosan Viorica Dăncilă kormányfő azt hangoztatta, hogy az olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek révén megőrizhetők lesznek a biztosítottak jogosultságai és illetményei. Egyébként átmeneti jellegű intézkedésekről van szó, amelyek a betegszabadságon lévő vagy a későbbiek során betegszabadságukat töltő személyek esetében június 30-ával bezárólag alkalmazandók, a szülési szabadságok esetében pedig október 1-jéig. A kormányfő szerint ezt az átmeneti időszakot meg kellene hosszabbítani mindenekelőtt a szülőanyák esetében, de ennek érdekében további egyeztetésekre lesz szükség a munkaügyi és a pénzügyminisztérium között. Állítólag a kormányrendelet előírásai értelmében a 2017 decemberi szinten őriződnek meg a szóban forgó jogosultságok értékszintjei és az érintett/érdekelt személyeknek a januári és februári különbözetet utólag folyósítani fogják.

Ígéret ígéretre
A közpénzügyi miniszter, Or­lando Teodorovici jó két héttel ezelőtt kilátásba helyezte, hogy a február 15-i kormányülésen napirendre tűzhetik ama jogszabálytervezetet, legalábbis első olvasatban, amely révén „megleckéztetnék” azt a sok kalamajkát okozó, egyes magánszemély adófizetők által kitöltendő és benyújtandó 600-as űrlapot (bevallási nyilatkozatot). Ebből nem lett semmi. Utólag egyik kereskedelmi hírtelevíziótól a másikhoz vándorolva a tárcavezető ékes szavakkal ecsetelte, hogy le fog egyszerűsödni az eljárás, illetve a majdani űrlap „fel fog szippantani” eddig használatos hasonló jellegű másik öt űrlapot is, mint ahogy azt is, hogy azt évente csak egyszer kell benyújtani és az esedékes társadalombiztosítási, valamint egészségbiztosítási hozzájárulást is egyszeri alkalommal kell befizetni. A múlt héten is megismételgette az ígéreteket akárcsak azt, hogy a csütörtöki kormányülésen a jogszabálytervezetről majd szó lehet. Szó sem volt!…
Időközben viszont egy újabb ígérettel rukkolt ki, miszerint a majdani jogszabály révén statuálni fogják, hogy az egészégbiztosítotti minőség abban a pillanatban válik majd aktívvá, mikor az a bizonyos adófizető benyújtja az adónyilatkozatát és nem a hozzájárulás befizetésének a pillanatában. Na meg továbbra is azt hangoztatja, hogy a majdani jogszabálytervezetet ténylegesen csak azt követően fogadja el a kormány, miután lezajlik annak közvitája. Amúgy megelőző ígéretei szerint a szóban forgó jogszabály még a jövő hónap vége előtt meg fog jelenni a Hivatalos Közlönyben. Szívrepesve várjuk!…

Megegyezés elvben
A hét elején tiltakozó akciókat bontakoztatott ki a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Föderációja (FSLI), de azokat csütörtöktől kezdődően felfüggesztették. Ezt annak okán, hogy szerdán egyeztetésre került sor a munkaügyi miniszterrel, Olguța Vasilescuval. Egyébként a tanügyiek tiltakozását a különböző bérpótlékok jelentette gondok, az általuk diszkriminatívnak és méltánytalannak tartott bérrács (mármint az oktatásügyi intézményrendszerre vonatkozó), továbbá a közszférai egységes bérezési kerettörvény okozta egyes anomáliák váltották ki. Állítólag egyes gondok megoldására ígéretet tett a tárcavezető, de nyomatékolta azt is, hogy a bérrács módosítására vonatkozó követeléseik teljesítésére egyelőre nem lát lehetőséget. Hogy a miniszteri ígéretekből mikor és mi is fog ténylegesen megvalósulni, az még a jövő zenéje. A szakszervezetiek viszont egyelőre lemondtak a „zenebonáról”. Közvetlenül nem idetartozik, de a bérszintjeik alakulásával kapcsolatosan a minap elégedetlenségüknek adtak hangot a közegészségügyi intézményrendszerben dolgozó biológusok, biokémikusok és kémikusok is, akiket állításuk szerint hátrányos helyzetbe hozott a 2017/153-as törvény mellékletében szereplő bérrács. Ilyenképpen pedig az is megtörténhet, hogy mesteri diplomával és 9 éves szakmai tapasztalattal rendelkező vezető biokémikus bére csak egy hajszálnyival nagyobb, mint például egy orvosi asszisztensé.
Elharapózni látszik egy elégedetlenségi hullám, s ezt mondjuk többek között annak okán, hogy az elmúlt héten meglepetésszerűen sztrájkba léptek a Slănic Prahova-i és a Parajdi Sóbánya alkalmazottai, béremelést követelve; a kis- és középvállalatok országos érdekképviselete (CNIPMMR) közleménye szerint a minimálbér megemelése, valamint a társadalombiztosítási hozzájárulások átruházása nyomán az elkövetkező időszakokban a közepes és kisvállalkozások 90%-ánál elbocsátásokra lehet majd számítani.

Hecser Zoltán 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.