Törvényházban törvénysújtottan

Vendégtanárként Kárpátalján

SONY DSC
24

Beregszász dicső történelmét is a nagy háborút követő békediktátum törte ketté. A város lakóinak hányattatása mind a mai napig tart; a csökkenő számú magyar közösség elszántan küzd jogaiért. Az önvédő harc fellegvára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.

Fedák Sári szobra                                            Fotók: Csermák Zoltán

Beregszászba – a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet meghívására, tanítani érkeztem feleségemmel. Mindig szívesen keltem útra a nagy múltú városba, vonzott a település bája, az ott lakók kedvessége, s nem utolsósorban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola pezsgő légköre. A határon kellemes meglepetés ért, sem a magyar, sem az ukrán oldalon nem állt előttünk senki, így átjutási rekordot könyvelhettünk el. Az ukrán határőr magyarul köszöntött, s büszkén hozzátette, hogy hivatalból tanulja szorgalmasan nyelvünket.
A városba vezető út állapota viszont nemigen változott az elmúlt három évtizedben. Luxuskocsik és lerobbant Ladák után haladva óvatosan kerülgettük a burkolati hibákat: kátyú kátyú hátán, amik, vízzel telve, különösen esős időben veszélyesek. Egy ottani kollégám, egy ilyen „tankcsapdába” hajtva, a közelmúltban szenvedett balesetet.
A Kossuth Lajosról elnevezett főteret egy rendezvény miatt zárták le, így kis városnézéssel közeledtünk úti célunk felé. Elhaladtunk az Arany páva étterem, az egykori úri kaszinó szecessziós épülete mellett, ahol hajdanán olyan híres emberek kvaterkáztak, mint Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond, s színpadán neves énekesek és színészek adták egymásnak a kilincset.
Ha már a színművészeket említem, érdemes volt megállni a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közelmúltban megújult épületénél. A boldog békeidőben Oroszlán szálló néven szolgálta a várost, falai között Petőfi Sándor is megszállt (hol nem szállt meg a híres költőfejedelem?). A teátrum repertoárja változatos, gyakran érkeznek vendégtársulatok is a városba. Ezek közül különösen emlékezetes Szűcs Nelli színésznő Fedák Sári estje. A párhuzam adott, mindketten Beregszász szülöttei, s a darab beleillik az egykor meghurcolt színész rehabilitációjáért folytatott küzdelembe. Igen, a leghíresebb János vitéz a háború végén belekeveredett a politikába; a hasonló cipőben járó Páger Antalnak és Kiss Ferencnek megbocsátott a rendszer, rá börtön várt. A nemes kezdeményezés látható jele az énekes-primadonna 2018-ban felavatott egész alakos bronzszobra.
Még egy pillantást vetettünk a város egyik legszebb épületére, az 1813-ban, klasszicista stílusban épült református templomra, majd parkolóhelyet kerestünk a forgatagban.
Az oktatás helyszíne a főiskola 1909-ben épült neobarokk épülete volt. A monarchia érájának Magyar Királyi Törvényházára, Jablonszky Ferenc alkotására, a szovjet időkben rossz napok jártak, hadiüzemként, laktanyaként romlott fokozatosan állapota. 2002-ben került a főiskola tulajdonába, s kemény, kitartó munkával szépült meg napjainkra. Az épület folyamatosan bővül, az utóbbi évek munkájának látványos eredménye a korszerű kollégium, a tornaterem, valamint a sportpálya.
Kárpátalja legnagyobb magyar felsőfokú intézményében mintegy ezer hallgató tanul. Először Orosz Ildikó rektorral, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökével találkoztunk. A kiváló pedagógushoz, a magyar ügy elkötelezett harcosához régi kapcsolat fűz, egykor még együtt szerveztük meg a Duna Televízió Könyvet Könyvért Kárpátaljára akcióját, aminek eredményeként több mint 80 ezer könyvvel gazdagítottuk a kárpátaljai könyvtárakat. Az elnök asszony büszke a főiskolára és az elvégzett másfél évtizedes közös munkára, de nem rejtette véka alá kétségeit sem. Az ukrán nyelvtörvény rendelkezései gúzsba köthetik a magyar nyelvű oktatást, a nacionalizmus erősödésének jeleit naponta látják. A kelet-ukrajnai harcok nyomán – a könnyebb ellenállásra való tekintettel – a magyar kisebbség életét keserítik meg az intézkedések. A magyar intézmények naponta kapnak szigorú ellenőrzést, s mikor a revizorok dolgavégezetlenül távoznak, már várható az újabb kontroll. A felvételik előtt folyamatos a megfélemlítés, aminek hátterében is – úgy hírlik – hivatalos szervek állnak. A korrupció egy újabb cikk központi témája lehet. Az elvándorlás immár vészes méreteket öltött, a cseh és lengyel munkaerő-közvetítők (ők bezzeg zavartalanul működhetnek) százezreknek szereznek megélhetést az adott országokban, s e szorgos kezek nagyon hiányoznak Ukrajnából, Kárpátaljáról. A megélhetés egyre nehezebb, ez az átlagnál jobban sújtja az idősebbeket, ismerősöm nyugdíja nem éri el a hetven eurót. A város központjában működő Spar árai a magyarországit közelítik, talán az alkoholé, a zöldségé van alatta. Az anyagilag és lelkileg megnyomorított magyarság körében azért még nem halt ki a humor, aminek egy aktuális, morbid példája a következő: Mit kell tenni, ha valaki koronavírussal fertőződik? – Nem, nem szabad azonnal a kórházba rohanni, fel kell keresni a titkosrendőrséget, s hosszasan elbeszélgetni az alkalmazottakkal. Utána a nacionalista ukrán párt székháza következik, majd a korrupt hivatalnokoknál tegyünk tisztelgő látogatást. Utána természetesen a kórházban a helyünk…

Egy magyar borász sátra

Az újságíróképzésnek a Fodó Sándor Kulturális Központ adott otthont. A tetőtéri előadóterembe belépőnek egy nemzeti szín feliraton akad meg a szeme: Itt magyarul is lehet, / Itt magyarul is kell, / Itt magyarul is tudunk, / Itt magyarul is fogunk beszélni. A tanulmányi hétvégén a karpatalja.ma hírportál munkatársai az olvasott jelmondat szellemében vettek részt. A tizenöt fős csapat nagyon lelkesen vetette bele magát a közös munkába, öröm volt velük dolgozni. A gyakorlatok között lehetőség nyílt szétnézni az épületben, megtekinteni az egykori fotókat: milyen romhalmazból újították meg összefogással a környezetüket. Ugyancsak a múlt árnyéka lengte be Deskó Tamás fotókiállítását. A képeken elhagyott gyárépületek, sivár falak láthatók, különösen megrázó az egykori vágóhídon készített horrorisztikus felvétel. A lehangoló képekhez ismert kárpátaljai írók és költők fűzték hozzá gondolataikat.
Jóval vidámabb látvány az épületben berendezett, Polonyi Katalin nevét viselő textilgyűjtemény. A kis múzeumot a névadó alapozta meg egy 93 darabból álló felajánlásával. „A nagyberegi származású hölgy férje a szovjet érában kolhozelnök volt, így a felesége szabadabban tudta összefogni a település asszonyait – idézte a forrást Gál Adél kulturális referens, a múzeum lelke. – Ügyes kezű asszonyként jól ismerte a beregi szövőmintákat is. Legszebb darabjai moszkvai kiállításokra is eljutottak, és díjat nyertek.”
A kiállításanyag az idők folyamán 360 darabra bővült, a gyarapításból a főiskola tanárai és diákjai is kivették részüket. A terem látványtárai csak a kollekció kis részét mutathatják be, a textilek java részét – hímzéstechnika szerint csoportosítva – a szekrények őrzik. Mikor feltárulnak az ajtók, szebbnél szebb konyhakendők, kalotás (szálszedéses, vagdalásos), keresztszemes, szálszámolásos szőttesek, szabadrajzú minták, abroszok terülnek ki elénk. A múzeumban gyakran tartanak foglalkozásokat, az érdeklődők ilyenkor kipróbálhatják a szövőszéket is.
Amíg mi a palóc kötényt, a férfisurcot csodáltuk, behallatszottak a terembe a kinti borfesztivál hívogató hangjai. Nem is tudtunk sokáig ellenállni a kísértésnek, kimentünk a vásári kavalkádba. A természet nem volt túl kegyes a kiállítókhoz, az esőfelhők csak ritkán szakadoztak fel. A sátrak egészen az egykori zsinagógáig sorakoztak, a tér végét színpad zárta le. Nagy kondérokban rotyogott a csülök, parázson sült a hús, sajtárusok, méhészetek árulták portékáikat. A rossz idő ellenére vidáman szólt a hangszórókból az ukránok nemzeti tánca, a gopak, majd hevimetál bömbölt. Az esemény jó alkalmat adott, hogy a Kárpátaljai Magyar Borászok Egyesülete megalakulásának kétéves évfordulóját is megünnepelhesse. Ahogy a pincészetek vezetőivel elbeszélgettem, céljuk a minőségi borok előállítása. A szervezet húsztagú, majdnem minden magyar borász szívén viseli az összefogást. Szoros kapcsolatokat ápolnak a Kárpát-medencei szakemberekkel, s kis laboratóriumok segítségével már nemcsak a kóstolás az igazi fokmérő. A történelmi borvidékek keleti szegletében tele vannak tervekkel, céljuk például a régi kárpátaljai fajták visszahonosítása. Ennek sikeres bizonyítéka az a bakator, amit a Jakab pincészetnél kóstoltam, s mivel ízlett, vettem is belőle néhány palackkal. Ősi fajta, a XIX. század végén pusztító filoxérajárvány után is megmaradt, s napjainkban reneszánszát éli. Mikor ízlelgetem, csak a gyümölcsös zamatos borra gondolok, eszembe sem jut az egykori pusztító kór, amit szerencsésen túlélt. Talán a kárpátaljai magyarság megpróbáltatásaira is úgy emlékszünk egyszer vissza, mint egy rossz álomra.

Csermák Zoltán

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.