Történetíró pályázat koraszülött babákról

322

Még néhány napig várják a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnál (SZKA) azokat a történeteket, amelyek érzékeltetik, hogy mit is jelent egy korababa érkezése a családba, hogyan lehet harcolni a pici életéért, fejlesztéséért. A felhívás a „Túl korán érkeztem… segíts rajtam” nevű adománygyűjtő kampány része.


Idén tavasszal indult a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány és az Udvarhelyszéki Anyák Egyesületének közös akciója, amely a városi kórház gyermekosztályának minőségi, korszerű eszközökkel való felszerelését tűzte ki célul, hogy minél hatékonyabbá tegyék a koraszülött kisbabák megmentését, ellátását. Lapunkban első perctől figyelemmel követtük a kampányt, megírtuk, hogy a www.give-get-do.ro oldalon van lehetőség az online adományozásra, de a mintegy félszáz, Udvarhelyszéken elhelyezett dobozokban is gyűl a pénz, sőt, június közepén sms-kampány is indult, szeptember 15-ig a 8837-es számra elküldött „korababa” üzenettel 2 euróval lehet növelni a pénzalapot. Közben több rendezvénnyel, fotópályázattal, kiállítással is igyekeztek fehívni a figyelmet a kampányra, a múlt hónapban pedig ezzel a céllal indították el 1 perc címmel a történetíró pályázatot.
Augusztus 13-ig, jövő hétfőig olyan történeteket várnak, amelyek a koraszülést, egy koraszülött baba érkezésének körülményeit tárják fel, amelyek megmutatják, milyen harcolni egy apró csoda életben maradásáért és reményt adnak azoknak az édesanyáknak és családjaiknak, akik hasonló élethelyzetben vannak, vagy ilyen élethelyzetbe kerülhetnek. – Szeretnénk közelebb vinni embertársainkat a jelenség megértéséhez. Mióta elkezdtük a kampányt, az adománygyűjtés mellett üggyé vált számunkra a tájékoztatás és figyelemfelkeltés is – közölte Csáki Rozália, az SZKA ügyvezetője. Az egyoldalas történetek mellé egy képet is kérnek a korababáról és a szülőről/szülőkről/családról a kiírók. Mindezt az szka@szka.org e-mail-címre kell elküldeni.
Csáki Rozália azt mondta, a történeteket minél szélesebb körben szeretnék megosztani, és egy kis kiadványt is terveznek összeállítani belőlük. Időközben kedves kisfilmekkel is bővült az SZKA honlapján elérhető „Túl korán érkeztem… segíts rajtam” adománygyűjtő kampány oldala, amelyben édesanyák beszélnek az átélt gondokról, örömökről, koraszülött babájuk fejlődéséről. Itt több szakmai anyag is található, a székelyudvarhelyi kórház szakemberei, dr. Pelok Anikó, neonatológus osztályvezető főorvos és dr. Kiss Szende gyermekgyógyász szakorvos érdekes és hasznos információkat osztanak meg az olvasókkal a koraszülött babák kezeléséről.
A figyelemfelkeltő és adománygyűjtő kampány tehát folytatódik, elindításakor a kezdeményezők legkevesebb 15 ezer lejt összegyűjtését célozták meg, kb. ennyibe kerül egy speciális monitor, amely a koraszülöttek életműködéseit figyeli. Csáki Rozália tegnap elmondta, hogy már sikerült elérni ezt az összeget, így a gyermekosztály szakembereivel egyeztetve akár már meg is vásárolhatják azt életmentő berendezést.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.