Történelmi helyzetek és megannyi fordulat

36

Igazi színházi ünnep lesz – jelentette ki a csütörtökön kezdődő Nemzetiségi Színházi Kollokviummal kapcsolatban Czegő Csongor, a szervező gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója. Az intézmény – szeptember 24. és október 4. között – tizenegyedik alkalommal tartja nagyszabású rendezvényét: idén 23 előadással várják az érdeklődőket, amelyből két kávéházi, nyolc nagytermi, tizenhárom pedig stúdióelőadás lesz. Az előadások témáját a kelet-közép-európai létérzés, a kisebbségi lét és a különböző identitáskérdések képezik.

A Homokszörny című darabot mutatja be a Figura. Változatos kínálat Fotó: Rancz András
A Homokszörny című darabot mutatja be a Figura. Változatos kínálat Fotó: Rancz András

Az idei fesztiválon az ország magyar, német és jiddis nyelvű állami színházai mellett több független produkció is jelen lesz, többek között két román nyelvű társulat magyar közösséghez kötődő munkáját is megtekinthetik az érdeklődők.

Történelem és kisebbségi kérdések
Az előadások különböző tör­ténelmi helyzeteket mutatnak be, a kisebbségi közösségtől kezdve, a kitaszítottságon át, el egészen az idegennel való együttélésig, vagy a vasfüggöny okozta nehézségekig, amelyek barátokat, családtagokat szakítottak el egymástól.
– Rengeteg feszültség van a különböző közösségek között, legyen az akár politikai, akár nemzetiségi. Örülök, hogy egyre több olyan előadás születik, amely rákérdez egy adott közösség problémáira – mondta Czegő Csongor, a gyer­gyó­szent­miklósi Figura Stúdió Színház igazgatója.
A kollokvium megnyitóját megelőzően, csütörtök délután 3 órától a gyergyószentmiklósi művelődési ház Karancsi-termében a Játéktér színházi folyóirat tartja meg lapbemutatóját. A fesztivál nyitódarabja 18 órakor kezdődik a nagyteremben, Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című előadását mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház, Anca Bradu rendezésében.

Változatos felhozatal
Lesznek roma témájú előadások is, a házigazda Figura pedig Székely Csaba A Homokszörny című darabját mutatja be, Nagy Botond rendezésében. Külföldi társulat is érkezik, Kárpátaljáról a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház is részt vesz a fesztiválon.
Két kávéházi, kocsmai előadás is szerepel a programkínálatban, amelyekkel kapcsolatban Czegő Csongor igazgató kifejtette: egy felfutóban lévő műfajról beszélünk, amelynek sajátossága, hogy a színészek közvetlen kapcsolatot teremtenek a nézőkkel.
Még a kollokvium rajtját megelőzően – ma és holnap – a gyer­gyó­szentmiklósi Centrál Kávéház­ban délelőtt 10 és délután fél 6 között kerekasztal-beszélgetés lesz, amelyre erdélyi és magyarországi színházi kritikusokat hívtak meg.
A jegyek ára 20 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. A nyolc nagytermi előadásra fesztiválbérletet is lehet váltani, ez 120, míg diákoknak és nyugdíjasoknak 60 lejbe kerül.
A kollokvium Románia Kormányának Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a Művelődési Minisztérium, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és a Román Színházi Szövetség támogatásával, partnerségben a Hargita Megyei Kulturális Központtal jöhetett létre.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek