Több új létesítményt adhatnak át idén

Törekvések Szentábrahámon

46

A tavaly több, a község szintjén nagyszabásúnak számító beruházásba vágott bele Szentábrahám, a bürokrácia buktatói miatt azonban nem tudták valamennyit befejezni. Ezért idén a már megkezdett projektek folytatása, befejezése az elsődleges céljuk – közölte évértékelő beszélgetésünkön Simó Dezső Szabolcs, a község polgármestere.

Simó Dezsó Szabolcs Fotó: Kovács Hont Imre

Az elöljáró kérdésünkre hosszan sorolta a befejezésre váró beruházásokat. Mint elmondta, még nincs átadva, de már elkészült a gagyi ravatalozó. A polgármester szerint a környék egyik legszebb ravatalozója nagyon nehéz terepen épül, csúszós dombra, ezért sokáig tartott a megépítése. Azért nem adták át egyébként, mert még hátravan a víz és a villanyáram bevezetése. Tavasszal, amint az időjárás engedi, elkészül.
Hozzáláttak és szinte teljesen el is készült Szentábrahámon a műfüves labdarúgópálya, a hozzá tartozó öltözővel és lelátóval együtt. Az elöljáró becslése szerint körülbelül kéthetes munka van még hátra, amíg teljesen elkészül.

A játszótértől az aszfaltozásig
A következő előkészületben levő beruházás a fiatal házasoknak és gyerekes családoknak kedvez majd igazán, a labdarúgópálya mellett ugyanis korszerű játszótér épül. A nehezén már túl vannak, a közbeszerzési eljárás ugyanis véget ért, megvan, hogy melyik cég nyerte a kivitelezés jogát. A polgármester szerint még idén ez is el kell készüljön. Ezenkívül ugyanott szabadidőparkot is berendeznének, amely a tervek szerint egységet alkot a focipályával és a játszótérrel.
Elkészültek és be is nyújtottak ugyanakkor két pályázatot az országos vidékfejlesztési programhoz (PNDL): az egyik a községi utak felújítását, aszfaltozását szolgálja, a másik pedig szennyvízhálózat felújítását és kibővítését tűzte ki célul. A polgármester elmondta: bár írásban nem kaptak hivatalos visszajelzést, jelenleg úgy tűnik, hogy megkapják a kért támogatást, így kis szerencsével – ha a közbeszerzés kapcsán nem tesz keresztbe az országos bürokrácia – akár idén elkezdhetik az aszfaltozást is. Ez a község valamennyi utcáját érintené. Hozzáfűzte: azon is sok múlik, hogy mennyi pénzt oszt majd vissza a központi költségvetésből a kormány, de nem hivatalos információjuk szerint megkapják a megfelelő összeget, így majd odafigyelnek, hogy a község valamennyi településére eljussanak az aszfaltozással. A népesebb utcákkal kezdik.

„Felszerelik” a községet
Sikeresen pályáztak az európai vidékfejlesztési alapoknál is. Ebből a forrásból gépparkot fejlesztenének: az önkormányzat szert tenne egy korszerű traktorra és olyan eszközökre, gépekre, mint a hóeke, hidraulikus kasza és egyebek.
Szintén nyertes pályázatot nyújtottak be a szentábrahámi kultúrotthon teljes felújítására és kibővítésére.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.