Több száz bringás tekert

40

Sajnálatos módon kerékpáros baleset előzte meg a pénteki székelyudvarhelyi Critical Mass biciklis felvonulást: a Tamási Áron és a Mihail Kogălniceanu utcák kereszteződésénél ütközött egy gépjármű és egy kerékpáros, a rendőrség szerint az utóbbi hibájából. A biciklis megsérült. A Bethlen lakótelepi parkból induló kerékpáros tömeg el is haladt a baleset helyszíne mellett – ez a történés is arra hívta fel a figyelmet, amire maga a rendezvény is szerette volna: sokan használják a kerékpárt közlekedési eszközként, ezért nagy szükség van a biztonságos biciklizés feltételeinek megteremtésére. Péter Ildikó, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) munkatársa elmondta: mintegy 400-an pattantak két kerékre és karikáztak végig a városon, és sokan részt vettek a Velo Akadémia program részeként a városi parkban lebonyolított biciklis oktatáson, illetve próbálták ki az ugyanott felállított ügyességi pályákat is. A péntek délután zajló kerékpáros rendezvényt az SZKA és a Szekler Teker Egyesület szervezte.

Asztalos Ágnes

Bringások. Saját szemükkel is láthatták, miért kell a figyelemfelkeltés Fotó: Szabó Károly
Bringások. Saját szemükkel is láthatták, miért kell a figyelemfelkeltés Fotó: Szabó Károly
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek