Több síkon fellépnek a Bekéék ügyében

A teljes székely közösség ellen irányul az ítélet

503

Nem adják fel, és tovább keresik annak lehetőségét, hogy a nemrég jogerősen öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt, terrorizmussal vádolt Beke István és Szőcs Zoltán ügyét kimozdítsák a holtpontról. A magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetőjének tegnapi, Tusványoson elhangzott bejelentése alapján az Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordulnak, törvényességi óvást nyújtanak be a romániai bíróságon, illetve a magyar kormány segítségét is kérik.

Sorbán Örs,Tőke Ervin, Farkas Réka, Beke Csilla, Szőcs Csongor, Benkő Erika, Bedő Zoltán

Csóti György, a jogvédő intézet elnöke kifejtette, három síkon terveznek lépni a két elítélt kézdivásárhelyi ügyében, a romániai bíróságon, az emberi jogok bíróságán, ugyanakkor a magyarországi politikumtól is elvárják, hogy minden lehetséges eszközt ragadjanak meg annak érdekében, hogy igazságosan járjanak el a két elítélt ügyében.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, európai parlamenti képviselő arról tájékoztatta a sajtót, hogy a Beke István és Szőcs Zoltán érdekében indított petíciót eddig mintegy 20 ezren írták alá. Megjegyezte továbbá, hogy az elítéltek ügyében az RMDSZ-nek és az MPP-nek fel kellene bontania a kormánnyal kötött együttműködési megállapodását.
A sajtótájékoztatón jelen volt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki szerint a két kézdivásárhelyi férfi elítélésével „a román vezetés azt bizonyította, hogy aki az autonómiáért, a nyelvi jogokért, az egyházi intézményekért fellép, válaszlépésekre számíthat”. Hangsúlyozta, a nemzetközi közvélemény figyelmét minél jobban rá kell irányítani az ügyre.
A sajtótájékoztatót megelőzően Mi lesz Beke Istvánnal és Szőcs Zoltánnal? címmel panelbeszélgetést is tartottak az egyes erdélyi magyar pártok képviselői, valamint az elítéltek családtagjai részvételével.

Szigorított börtönbe szállítják át őket
Beke Ígyártó Csilla, a feketehalmi börtönben raboskodó Beke István felesége a nyilvánosság előtt is a romániai magyar pártok segítségét kérte annak érdekében, hogy a két elítéltet szabadlábra helyezzék, és ejtsék az ellenük felhozott vádakat. Bejelentette továbbá, hogy a két elítéltet hamarosan átszállítják egy fokozottan szigorított börtönbe, a Dâmboviţa megyében található Mărgineni-be. Szerinte ez is egyértelmű utalás arra, hogy a magyar közösség megfélemlítésére törekszenek.
Szőcs Csongornak, a másik elítélt, Szőcs Zoltán testvérének meglátása szerint Romániát nem lehet jogállamnak nevezni, ha ilyen módon, koholt vádak alapján ítélnek börtönre ártatlan embereket. Mint mondta, a két kézdivásárhelyi férfit olyan magánzárkába készülnek bezárni, ahová még a kinti fény sem szűrődik be, naponta 15 percet beszélhetnek családtagjaikkal, illetve havonta csupán háromszor fogadhatnak látogatókat.
– Vegyük észre, hogy másodrendű állampolgárok vagyunk és meg akarnak törni minket – szólt a jelenlévőkhöz az elítélt testvére.

Összefognának a hazai magyar pártok
A pódiumbeszélgetésen jelen volt Benkő Erika RMDSZ-es képviselő, a parlament emberjogi bizottságának tagja, aki ígéretet tett arra, hogy az új parlamenti ciklusban első dolga lesz a „székely terroristák” ügyét bevinni a bizottságba. A politikus kijelentette, hogy a két férfi ellen hozott ítélet egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az üggyel a székelyföldi regionalizmust akarják ellehetetleníteni. Jó ürügy ez Romániának arra, hogy a nemzetközi közvélemény előtt elmondhassa, a romániai magyarság az erőszak útjára lépett és nemzetbiztonsági kockázati tényező.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt önkormányzati képviselője sajnálatát fejezte ki, hogy a július 12-re szervezett kézdivásárhelyi tiltakozó akcióra viszonylag kevesen mentek el. Véleménye szerint, ha a székelyföldi közösség még ennyire sem tud kiállni az igazáért, akkor „ne csodálkozzunk, hogy ezt teszik velünk”. Ezek után bejelentette, hogy a három magyar párt a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz (CSM) fordul, hogy vizsgálják felül a jogerős ítéletet meghozó bírók munkáját, és büntessék meg őket, amiért igazságtalan ítéletet hoztak.

Márk Boglárka

A hétvégi programból
Péntek
Lőrincz Csaba sátor
10.00 – A nemzeti összetartozás ereje! Panelbeszélgetés Biró Zsolt (MPP), Brenzovics László (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), Deák Ernő (Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége), Horváth Ferenc (Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség), Jankovics Róbert (Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége), Menyhárt József (Magyar Közösség Pártja), Pásztor István (Vajdasági Magyar Szövetség), Potápi Árpád János (nemzetpolitikáért felelős államtitkár), Semjén Zsolt (miniszterelnök-helyettes), Szilágyi Zsolt (EMNP) és Tánczos Barna (RMDSZ) részvételével. Moderátor: Répás Zsuzsanna. 13.00 – Mit kezdjünk a kétharmaddal? – Frakcióvezetői fórum 15.00 – Közép-Európa európai víziója
Kós Károly sátor
11.00 – A múlt jövője – emlékezetpolitika a kommunizmus bukása után három évtizeddel 13.00 – Nyolc szék vagy három megye? Vita Székelyföld autonómia-tervezetéről 15.00 – Értékek és érdekek, az EU és Kelet-Közép-Európa
Bethlen Gábor sátor
11.00 – Támogatásfinanszírozási tanácsadás – Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 12.00 – Diaszpóra és diaszpóra-politika 13.30 – Ifjúságkutatás – ifjúságpolitika 14.30 – Óvodafejlesztés: tapasztalatok és továbbképzés 16.00 – Kerekasztal: Mátyás király Emlékév
Wekerle–Mikó sátor
11.00 Startup Budapest 13.00 – A mezőgazdaság modernizációjának hatása a vidékre 15.00 – Merre tart Európa – Válság vagy identitás?
MIT sátor
11.00 – Új Nemzedék Központ előadása 13.00 – Új média, vloggerek 15.00 – Z és C generáció: elérés, szokások, viselkedésminták 17.00 – Stand up Comedy: Felméri Péter
Kriza János sátor
20.00 – Erdélyi Hagyományőrző prímások koncertje (Szászcsávás, Magyarpalatka, Bánffyhunyad) 21.30 – Esti mulatság: Sorbán Enikő, Berecz István, Sikentáncz Szilveszter, Tokos Zenekar, Erdélyi hagyományőrző prímások, Pál István „Szalonna”, Ürmös Sándor, Szilágyi Antal „Tóni”, Zurgó Együttes, Janusz Prusinowski Kompania
Janus Pannonius Irodalmi Kávéház
11.30 – Cigányok ideje! – „A cigányság történetének atlasza” – könyvbemutató 12.30 – Muszka Sándor: Szégyen – könyvbemutató 14.00 – Kettős könyvbemutató: Varga Melinda: Sem a férfiban, sem a tájban; Bálint Tamás: Hibalista 15.00 – Józsa Erika: Metropolsztori – könyvbemutató. 50 éves a Metropol 16.00 – Az örökmozgó terei – könyvbemutató Bodó Barna 70. születésnapjára
Nagyszínpad
20.00 – Transylvanium, Székely Legendárium rajzfilmvetítés 21.30 – Deák Bill Gyula és Földes László Hobo

Szombat
Nagyszínpad
10.30 – Szenvedélyünk Tusványos: Orbán Viktor (miniszterelnök, Magyarország), Tőkés László (elnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács), moderátor: Németh Zsolt (elnök, Külügyi bizottság, Országgyűlés)
13.00 – Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar
20.00 – Ocho Macho, Székely Legendárium rajzfilmvetítés
22.00 – Bagossy Brothers Company

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.