Több orvosra és iskolai fogászati rendelőkre lenne szükség: Elégtelen iskolaorvosi hálózat

32

Hargita megyében városi környezetben 14, vidéken 2 iskolaorvos tevékenykedik, iskolai fogászat pedig sehol sincs. A diákok számához viszonyítva kevés iskolaorvos van.

Egészségügyi szoba a Tompa László Iskolában. Szűrnek, vizsgálnak, kezelnek, ha kell          Fotó: László F. Csaba

Az iskolaorvosi rendelőkhöz diáklétszám és tá­volság függvényében tar­toznak a tanintézmények. Esetenként egy kabinetben három tanintézmény diákjait látják el. Har­gita megyében városi környezetben 14, falusi környezetben két iskolaorvos van, az asszisztensek száma városon 50, falusi környezetben kettő. Városon 43, vidéken három iskolaorvosi kabinet van, ezek közül összesen 17 rendelkezik működési engedéllyel. Csak az utóbbiakban írhatnak ingyenes recepteket és beutalót (ún. küldő­papírt) a beteg diákoknak. Az önkormányzati hivatalok alkalmazásában álló orvosok és asszisztensek bére a közegészségügyi igazgatóságon keresztül az egészségügyi minisztériumtól érkezik. Gyergyóremetén, Parajdon és Korondon az önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozza az iskolaorvosi szolgáltatásokat.
– Még nem kaptak minisztériumi jóváhagyást az iskolaorvosi fizetésekre, önerőből, nem kis erőfeszítésekkel fizetik az iskolaorvosok bérét, ez példaértékű – mondta lapunknak Tar Gyöngyi, a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság vezetője.
A rendelők gyógyszerkészletét és eszközeit az egészségügyi minisztérium által kiadott jegyzék alapján az önkormányzatok finanszírozásával szerzik be, amelyet utólagosan megtérít a szaktárca.
– Többször küldtünk javaslatot a lista frissítésére, de mindig vannak más tűzoltási kérdések, és ez a lista mindig háttérbe szorul. Sajnos nehézkes ennek a listának a frissítése – tette hozzá Tar Gyöngyi, aki azt is elmondta, a megyében egyetlen iskolának sincs fogászati rendelője.
Bartolf Hedvig tanfelügyelő lapunknak elmondta, az iskolaorvosi rendelők nincsenek alárendelve a tanfelügyelőségnek, csak partnerségi kapcsolatban vannak az iskolaorvosokkal és az egészségügyi igazgatósággal is. A tanfelügyelő szerint Hargita megyében egyaránt hiány van az iskolaorvosokból és a rendelőkből is.
– Tény, hogy nagy szükség van rájuk, nincs annyi iskolaorvos és rendelő, mint amennyire szükség volna, és nemcsak most, amikor koronavírus meg téli, tavaszi meghűlések vannak, hanem egész évben, merthogy rosszul van a gyermek, megy a hasa vagy bármilyen gond van. Arról nem is beszélve, amikor kötelező, hogy legyen orvos, például a vizsgák alatt, tehát mind a kisérettségin, mind az érettségin – mutatott rá Bartolf Hedvig.

Kevés a szakember a diákok számához képest
– Csíkszeredában öt iskolaorvos és 18 asszisztens öt kabinetben látja el a tanintézmények beteg gyerekeit – tudtuk meg Biró Edittől, a polgármesteri hivatal Szociális Igazgatóságának igazgatójától.
Tavaly a csíkszeredai iskolaorvosi rendelőkbe többek között elsősegélytáskákat, vérnyomásmérőket, sztetoszkópokat, védőöltözetet, irodai felszerelést vásároltak. Ezen eszközök beszerzését, ahogyan a rendelőkből származó veszélyes hulladék elszállítását sem támogatja az egészségügyi szaktárca.
– Egy orvos és öt egészségügyi asszisztens látja el Gyergyó­szentmiklóson a tanintézmények iskolaorvosi szolgálatát, ez több mint 3600 diákot és óvodást jelent – tudtuk meg a polgármesteri hivatal Szociális Igazgatóságának ügyvezetőjétől, Gereőffy Imolától.
A hivatal alárendeltségébe tartozó, a Gyilkostó sugárút 7. szám alatt lévő iskolaorvosi rendelőben dr. Koszti Edit látja el a hozzá forduló diákokat vagy irányítja tovább családorvoshoz, illetve szakrendelésre.
– Az elsősorban prevenciós munkát végző iskolaorvosi rendszerben Gyergyószentmiklóson kevés a szakember a diákok számához viszonyítva – közölte érdeklődésünkre dr. Koszti Edit, aki az iskolák közötti távolságot említette elsődleges nehézségként a munkavégzésben.
Az asszisztensek elsősorban az óvodákban végzik a munkát, amely az egészségügyi szűrést, az ételek ellenőrzését foglalja magában: számukra is megterhelő, hogy több intézményt kell ellátniuk párhuzamosan.
Az iskolaorvos elmondása szerint pozitívumnak számít, hogy a jelenlegi iskolaorvosi rendelő – az előző székhellyel ellentétben – tágas váróteremmel rendelkezik, így akár egy osztálynyi diák és kényelmesen elfér, nem kell az udvaron várakozniuk. A rendelő felszereltségét, valamint a gyógyszerekhez szükséges anyagi keretet az önkormányzat biztosítja.
– Az egészségügyi neveléssel kiemelten foglalkozunk: nemrég kezdődött el és májusig tart a dohányzás elleni kampány, melynek kapcsán 7–12. osztályos diákoknak tartunk előadásokat, közlünk információkat a dohányzás káros hatásairól. Sajnos az iskolai órarendben nem szerepel az egészségügyi nevelés mint tantárgy, ezért a tanórákból kell elkérniük, hogy találkozni tudjanak a diákokkal – közölte a gyergyószentmiklósi iskolaorvos.

Jól működik az udvarhelyi rendszer
Legutóbb 2018 őszén írtunk a székelyudvarhelyi iskolaorvosi hálózatról, amely többéves takaréklángon való működés után „kapott életre”. Akárcsak másfél évvel ezelőtt, jelenleg is öt orvos teljesít szolgálatot, közülük négyen az iskolákat, egy szakember pedig a napközi otthonokat látja el. Minden egyes tanintézményben állandó egészségügyi szolgáltatás érhető el a 19 Városháza által alkalmazott asszisztensnek köszönhetően, a hivatal ezenkívül egy közegészségügyi asszisztenst is foglalkoztat – sorolta Zörgő Noémi szóvivő. Az elmúlt időszak alatt szakszerű hálózat épült ki a városban. A Kós Károly Szakközépiskolában van továbbra is az egyetlen korszerűen felszerelt iskolaorvosi rendelő, viszont minden iskolánál, napközinél létezik egy-egy külön munkapont. Ezek alapfelszereltségére tavaly 20 000 lejt költött a város, idénre további fejlesztésekre, eszközbővítésre 25 000 lejt különítettek el.
Az iskolaorvosok általában három tanintézményt látnak el. Dr. Dumitrescu Cristina a Tamási Áron Gimnázium, a Tompa László Általános Iskola és a Marin Preda Középiskola orvosa, dr. Vajna Adélhoz a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, a Napsugár Napközi Otthon és a Benedek Elek Középiskola tartozik, dr. András Réka a Bányai János és Eötvös József Szakközépiskolákban, illetve a Móra Ferenc Általános Iskolában tart fogadóórát, míg dr. Pap Enikőé a Kós Károly és Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, valamint az Orbán Balázs Általános Iskola. A napközi otthonok dr. Gyarmathy Olgához tartoznak.

Iskolai fogászatokra lenne szükség
Hargita megyében mintegy másfél évtizede nincsenek iskolai fogászati rendelők, az utolsó a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában működött, ez kb. tizenegy éve zárt be. Dr. Hermann Örs fogorvostól, a Megyei Fogorvosi Kollégium elnökétől megtudtuk, hogy ingyenes fogorvosi ellátásra csak azokban a fogorvosi rendelőkben van lehetőség, amelyek szerződésben állnak az egészségbiztosítóval. A megyében 44 ilyen rendelő van, és a 181 aktív fogorvos közül 60-an tartoznak ebbe a körbe. A lehetőség azonban tulajdonképpen minimális, a biztosítótól kapott összeg legjobb esetben is néhány napig tart.
– Vannak viszont jó példák. A Kovászna Megyei Fogorvosi Kollégium pár éve komoly munkát fektetett bele abba, hogy iskolai fogászati rendelők nyíljanak. Mára öt ilyen működik Sepsiszentgyörgyön, ami azt jelenti, hogy minden elemi iskolás gyerek évente egyszer szűrővizsgálaton vehet részt – mondta el dr. Hermann Örs.
Nagyon fontos lenne az iskolai fogászatok léte a fogorvos szerint, hiszen ha gyermekkorban megbarátkoznak a fogászattal, akkor később sem hanyagolják el a fogaik egészségét, és hosszú távon így mindenki – az egyén és az állam is – jól jár.
– Mi is ezt a tervet szeretnénk megvalósítani. A közeljövőben felmérjük a lehetőségeket, és reméljük, hogy a hatóságok is megértik az ügy fontosságát – tette hozzá a szakember, a fogorvosi kollégium nemrég megválasztott új elnöke.
Egyébként a székelyudvarhelyi városvezetés tervei között már évek óta ott van egy iskolai fogorvosi rendelő kialakítása, erről nem is mondtak le, sőt a helyszín is körvonalazódott (az egykori bölcsőde épülete), de egyelőre nem áll rendelkezésre a szükséges anyagi forrás – tudtuk meg Zörgő Noémi sajtószóvivőtől.

Bábszínházzal a fogorvosi ellátásért

Dr. Hermann Örs tájékoztatott arról is, hogy a Fogorvosi Kollégium még ebben a hónapban „megturnéztatja” a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház Fogasmese című bábelőadását. A kesztyűs bábokkal játszott darab a szájhigiéniát, ennek fontosságát viszi játékos eszközökkel, szerethető szereplők által közelebb a gyerekekhez, és ezáltal a fogorvostól való félelmet is szeretné leépíteni. A turnén a bábelőadást egy fél órás szájhigiénés előadás is követi. Székelyudvarhelyre március 17-én, 18-án és 20-án érkezik a Fogasmese, Csíkszeredában pedig a következő héten, március 24-én, 25-én és 27-én lesz előadás, az alkalmakra napköziseket és elemi osztályosokat hívtak meg.

HN-összeállítása

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek